Boldogság, borzongás, üzenet és szerelem – Ezeket a könyveket olvastuk mostanában

–

Tóth Flóra

Meik Wiking: Lykke – A boldogság nyomában

Azt mondják, a boldogság nem cél, hanem az út maga – és ezzel nagyjából egyet is értek. De nagyon érdekel, hogy mi áll amögött, hogy két egészen hasonló hátterű ember mennyire másképpen éli meg a hétköznapi élet apró örömeit és kisebb-nagyobb küzdelmeit. Ezért kezdtem el olvasni Meik Wiking, a koppenhágai Boldogságkutató Intézet vezérigazgatójának a boldogság érzésről szóló könyvét. A kötet nagyjából a folytatása a szerző Hygge – A dán életérzés, amely boldoggá tesz című könyvének, de önmagában is értelmezhető, minimálisan utal csak vissza az előzőre, amit én például nem olvastam, de egyáltalán nem zavart, amikor néha megemlítette.

Ez életem első – nem gyerekneveléssel kapcsolatos – „életmód” könyve, de tényleg nagyon élvezetes és olvasmányos. Nem tudom, hogy a többi hasonló témájú könyv milyen,

ez kicsit olyan, mintha egy nagyon jól beszélő és hatalmas tudású embert hallgatnék, aki a személyes történeteit izgalmas adatokkal és érdekességekkel egészíti ki.

A boldogságot három dimenzióra osztja: van a pillanatnyi, az általános és az úgynevezett eudaimónia, vagyis a jelentőségteljes és céltudatos élet tudata, ami Arisztotelész boldogságfelfogásán alapul. Ebben a részben van a kedvenc mondatom: „Ám éppígy megtörténhet, hogy a reggeleink csapnivalóan telnek, és mégis úgy érezzük, hogy összességében csodálatos az életünk” – ez tökéletesen rólam szól. Sok ilyen aha-élményem van olvasás közben.

Wiking hat részre bontja a boldogságot: együttlét, pénz, egészség, szabadság, bizalom, jóság. A sztorik mellett vannak praktikus tanácsok (például arról, hogy kevesebb pénzzel is lehet nagy örömöt szerezni saját magunknak), és néhány mókás megjegyzés is jut minden fejezetre (például egyszer a Tőzsdecápa Gordon Gekko hózentrógerét cikizi), így egyrészt tényleg beszélgetés-hangulata van az egésznek, másrészt új értelmet nyer, hogy a könyv címét magyarul úgy kell ejteni: lüke.

Mert ez a fickó tényleg lüke egy kicsit, olyan, akin látszik, hogy valóban képes különböző országok kávéházaiban számolgatni, hogy hányszor mosolyognak a betérők. Szerintem igazi nyaralós olvasmány.

Marossy Kriszta

Olivier Bourdeaut: Merre jársz, Bojangles?

Mivel még az olvasós nyaralás előtt állok és én is gyűjtöm össze az olvasandókat (még jó, hogy ti is ajánlotok), így azt a kattanásomat tukmálnám rátok, amit most is biztos elolvasok megint.

Ez az a könyv, amit bármikor újra tudok és akarok olvasni, imádom ezt az őrült és fura, excentrikus családi drámát, ami – bár rettentő szomorú véget ér – annyi humort, egyediséget és boldogságot hoz az életembe, mint még egyetlen könyv sem.

A két főszereplő, apja és fia leírásából, valamint egy harmadik, mindent összefogó szálból áll össze a történet. Ezt a harmadik szálat a semmihez és senkihez nem hasonlítható anya írta.

A cím utalás Nina Simone Mr. Bojangles című számára, ugyanis a házaspár szinte állandóan ezt hallgatja megismerkedésük óta, és csak táncolnak, táncolnak át a bajokon, a boldog napokon, a fájdalmakon egészen a sejthető tragédiáig. A kisfiú pedig megkérdőjelezhetetlen imádattal veszi természetesnek szülei elég rendhagyó, soha nem dolgozó, soha sehova be nem tagozódó életstílusát, a furcsa barátokat, és hogy az ő életük egyersmind az ő élete lesz, mert a szülei barátai az ő barátai is, és hogy saját korosztályában szinte semmi keresnivalója nincs. Ez így talán rémesen hangzik, de ha valaki ad a könyvnek egy esélyt, akkor érteni fogja, mennyi mindent nyer ez a kisfiú, és nem mellékesen az is, aki elolvassa ezt a – szó szerint – eszement történetet.

Nina Simone pedig csak szóljon közben, és remélem, hogy ráéreztek erre a fajta boldogságra ti is!

Kerepeczki Anna

Josh Malerman: Madarak a dobozban

Ez a könyv remek borzongás a nyári melegben, persze csak annak, aki szereti ezt a műfajt. Ugyan nem kell véres és durva jelenetekre számítani, de aki olvasott már Stephen Kinget, azokból hasonló érzéseket válthat ki Josh Maerman regénye is, a Madarak a dobozban.

Támadás éri a Földet, de nem sok mindent tudunk róla, főszereplőnk is csak annyit, hogy agresszívvá válnak az emberek, ha meglátnak valamit, majd öngyilkosok lesznek. Félelmetes, nem? Főleg mivel az egész sztoriban Malorie bekötött szemmel közlekedik gyermekeivel túlélőket és élelmet keresve.

Olvasás közben teljesen azonosulhatunk a főszereplővel, mintha mi is vakon közlekednénk, halljuk a zajokat és izgulunk, hogy vajon mi történik.

Rengeteg fordulat van a kötetben, ami még izgalmasabbá teszi, egy percig sem unatkozunk. Ha minden igaz, film is készül majd belőle, már nagyon várom. Régen borzongtam ennyit egy könyvtől, ajánlom mindenkinek.

Kurucz Adrienn

Frederik Backman: A nagymamám azt üzeni, bocs

Pár évvel ezelőtt ezelőtt kattantam rá erre a 2013-as regényre, meg a svéd szerzőre, akitől azóta több kötet is megjelent magyarul. Az ember, akit Ovénak hívtak című első publikált regényéből Oscar-díjra jelölt film is készült, de nekem az első, a nagymamás maradt a favorit, bár a többit is olvastam. Egyrészt, mert nekem is volt egy, a regénybelihez hasonlóan lökött, imádnivaló, álomországban ragadt nagyim, másrészt pedig végigsírtam-nevettem a történetet.

Backman fantasztikus történetmesélő. A sztori egy nyolcéves, kissé koravén és igen érzékeny kislányról szól, akinek a nagyanyja az egyetlen barátja, és fő-fő szövetségese. A nagymama megbízza az unokáját, hogy keresse meg halála után azokat az embereket, akiket ő megbántott, és kérjen tőlük a nevében bocsánatot. A meghökkentő kérés nem kevesebbet jelent a gyerek életében, mint a folytatás, a továbblépés, a tragédia feldolgozásának lehetőségét. Épp ezért kapta a feladatot az őt oly jól ismerő nagyanyjától. És miközben keresgél, megtud egy csomó dolgot a családjáról, a körülötte élő emberekről, és a titkokkal teli házról, amelyben él. Higgyétek el, tényleg letehetetlen a könyv.

Gyárfás Dorka

John Williams: Stoner

Épp tavaly nyáron, a tihanyi strandon mondta egy barátom, hogy ha visszatérünk a városba, a Stonert feltétlenül szerezzem be. Nem is kérdeztem többet, hittem neki, de arra a hatásra így sem számítottam, ami a regény olvasása közben és után ért engem.

Nem szívesen rontanám el mások élményét azzal, hogy összefoglalom a történetét, hiszen nem is a sztoriban van a lényeg, hanem az emberi lélek mélységeiben, amit ez a könyv feltár.

Egy kudarcokkal teli életet mutat meg, ami a maga jelentéktelenségében, hiábavalóságában is értékes, mert minden törekvése arra irányul, hogy kirántsa magát abból a földi mocsárból, ahová a származása, neveltetése rendelte, és megközelítse azt a szellemi világot, ahol az igazán fontos dolgok történnek. 

Ezt végül csak nagyon ritkán, és rövid időre sikerül elérnie, legteljesebb módon akkor, amikor egy olyan szerelmet él meg, amilyenről mindenki álmodik. Amikor egyetlen ember a földön pontosan annak lát, aki vagy, és aki számára te vagy az egész univerzum, mert te is pontosan azt tükrözöd vissza, ahogyan ő látja önmagát. Amikor kizárólag együtt van értelme az életnek, mert együtt nem számít mindaz a földi gát, ami nem engedi, hogy jók legyünk, de persze épp ezek a gátak nem engedik azt sem, hogy együtt legyetek. 

Még egy olyan embernek is, mint én, akinek a lelki táplálék, vagyis az irodalom létszükséglet, ritkán van része ilyen csodálatos élményben.

Rejtély, hogyan történhetett meg, hogy ötven évig elfeledve hánykolódott, és csak nemrég, több mint húsz évvel a szerző halála után találta meg méltó helyét a világban.

Both Gabi

Mészöly Ágnes: Rókabérc, haláltúra

A szerző eddig a gyerek-, illetve az ifjúsági irodalomban volt méltán népszerű és sikeres. Most azonban egy lebilincselő felnőtt krimivel jelentkezett. Nem vagyok nagy krimifogyasztó, de azért ismerem ennek a műfajnak a szabályait. Bátran ki merem jelenteni, hogy ez egy igazán jó könyv. 

Az ötven felé közelítő egykori gimnáziumi osztálytársak az évi rendes Viszockij-túrán találkoznak újra a Rókabérc alatti völgyben, egy mindentől elzárt luxusházban. Tizennégyen érkeznek – pocsék időjárási körülmények között – egy hosszú hétvégére a házba. Még internet sincs, és egy idő után a lejutás is lehetetlen a folyamatos eső miatt a csúszós utakon.

Valaki a tizennégy ember közül tudatosan szervezte ide ezt az osztálytalálkozót, mert szeretné eltenni az egyiküket láb alól.

A napjainkban játszódó, félelmetesen realisztikus szereplők látszólag rendben lévő élete ezalatt a sorsfordító három nap alatt gyökeresen megváltozik, és már senki sem lehet ugyanaz, aki előtte volt. Az író igazi stílusbravúrról tesz tanúbizonyságot, amikor a szereplők egyenként mesélik el a három nap történetét, mindegyikük néhány óráról számol be, ebből rajzolódik ki a szövevényes, végtelen emberi drámákat hordozó krimi. A szédületes történet szálai messzire vezetnek, az érettségiig visszamenve, amikor egyik társuk Franciaországban, rejtélyes körülmények között meghal.

Kísértetiesen ismerős minden figura, mégis borzongatóan kiszámíthatatlanul következik egyik gyilkosság a másik után.

Úgy éreztem olvasás közben, hogy ez nem is kitalált sztori, hanem bármelyikünkkel bármikor megeshet. Fogalmam sem volt, ki lehet a gyilkos, az utolsó pillanatig izgalomban tartott a cselekmény, pedig nagyon sokat agyaltam rajta, ki lehet ennyire aljas. Egy nagyon erős és okos női karakter vezeti a házi nyomozást, és talán nem meglepő, hogy sikerrel jár a végén. Annyi biztos, hogy Mészöly Ágnes rengeteget tud az emberi természetről, és Agatha Christie műveiben is elmélyedt. Méltán mondhatjuk, hogy nemcsak a nyomába eredt, de be is érte a nagy klasszikust. Igazi irodalmi élmény, van benne humor, mélység és rengeteg irodalmi-kulturális utalás. Úgy is nevezhetnénk talán, hogy az első magyar generációs krimi. Tényleg nagyon jó könyv. Olvassátok el!

Szentesi Éva

André Aciman: Szólíts a neveden

Ha van könyv, ami igazi nyári olvasmány, az a Szólíts a neveden. Bár igazából univerzális. 

A szerelemről szól, arról a velőig hatoló, húsba vájó szerelemről, ami rendesen fájdalommal jár, de erre a fájdalomra szinte kiabálva várunk egész életünkben.

Egy tizenéves fiú és egy huszonéves férfi kapcsolata bontakozik ki a könyvlapokon a varázslatos nyárban, az univerzum egyik olyan szegletében, amit közhelyesen nevezhetnénk földi paradicsomnak is, de nem teszem, mert még nem tudtam eldönteni, hogy a két ember szerelme miatt látom-e ezt a teret és időt ennyire mámorosnak.

A művelt szereplők, a nyitott, elfogadó megnyilvánulások színezik még szebbé az egészet. A végén pedig az apa monológja mindent visz.

Szólíts a neveden. Kötelező olvasmány fiúnak és lánynak, nőnek és férfinak, öregnek és (nagyobb) gyereknek.

 

A Stoner című kötetről Somos Ákos írt nekünk korábban, ezt is érdemes elolvasni ITT.

Kiemelt kép: Unsplash.com/Rawpixel