1. Keresztben jégeső – Bereményi Géza és Másik János estje

Január 22-én lett volna 75 éves Cseh Tamás, ebből az alkalomból idén több emlékkoncertet is szerveztek az egykori rajongók számára különféle előadókkal, különféle felállásokban. Lehet persze kísérletezni azzal, hogy az egy szál gitárral előadott, hidegrázósan intim dalait valaki átültesse nagyzenekarra, nagyszínpadra, színész-előadók habitusára,

én mégis azt gondolom, Cseh Tamás alakjának megidézéséhez legjobb kis terekben – a legközelebbi alkotótársainál – maradni.

Bereményi Géza és Másik János estje ráadásul jóval többet ígér, mint azt, hogy legjobb barátjuk nélkül eljátsszák a Levél nővéremnek-sorozat darabjait. Az esten Bereményi részleteket olvas fel készülő önéletrajzi könyvéből is, így a közönség igazán exkluzív élményben részesülhet június 29-én, Balatonbogláron.  

2. Dolák-Saly Róbert: A beszélő kenguru

Teljesen érthető, ha valaki a nyaralás alatt csak felhőtlen kikapcsolódásra vágyik. Csak semmi Kádár-kori búsongás vagy intellektuális melankólia. Nekik való Dolák-Saly Róbert önálló estje, aminek középpontjában egy általa létrehozott műfaj áll: a diafilm-paródia. Ez egyrészt megidézi gyermekkorunk áhítatát, amikor ott kuksoltunk a misztikus sötétben, és az emberiség (de legalábbis a magyarság) archaikus történeteit szívtuk magunkba, másrészt akkorát csavar rajta, hogy a végén már csak vinnyogni fogunk kínunkban. Aki kíváncsi az Öreg néne őzikéje, Lackó mackó, vagy az Egri csillagok sajátos interpretációjára, ruccanjon át Balatonfenyvesre július 19-én. Pethő Zsolt is fellép vendégként ezen az estén, és szóra bírja Pandacsöki Boborjánt a színpadon.

3. A bilincs a szabadság legyen

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Mi is többször megemlékeztünk arról a felkavaró könyvről, ami az év elején jelent meg: Polcz Alaine és Mészöly Miklós levelezését fűzte egybe – meglehetősen vaskos terjedelemben. Félreértés ne essék: nem a kötet tekintélyes súlya rázott meg minket, hanem a kapcsolat bonyolultsága és fájdalmas volta, amiről eddig is lehetett hallani anekdotákat. Mégis így, első kézből tapasztalva sokkal jobban szíven ütötte az embert. Nem véletlen, hogy a szövegből előadást rendelt a Petőfi Irodalmi Múzeum, hiszen

a drámaiság és a hitelesség adott volt, már csak színpadi helyzeteket kellett teremteni belőle.

Ezt a produkciót láthatja Balatonföldvár közönsége augusztus 16-án, két fantasztikus színész, Balsai Móni és Trill Zsolt előadásában.

4. Loveshake – Az élet összeráz

Ha nem is minden szerelem olyan fájdalmas és kínzó, mint Polcz Alaine és Mészöly Miklós házassága, azért mindegyiknek megvan a maga története, a maga hullámvölgyei, harcai, nehézségei – és persze euforikus vagy harmonikus pillanatai is. Az azonban ritka, hogy egy színész-házaspár a saját kapcsolatát vigye színpadra, és tárulkozzon ki ilyen módon a nézőknek. Rezes Judit és Szabó Győző erre vállalkozott, és mivel róluk van szó, feltételezhetjük, hogy nem a hírverés kedvéért tették, és nem is szépítik meg a kedvünkért a közös éveiket, csak egyszerűen olyan alapanyagnak tekintették, amihez a legtöbb közük van, ezért

személyességet, hitelességet tudnak kölcsönözni neki. Különben meg végre együtt láthatjuk őket, amire nem gyakran adódó lehetőség

 – ezért kell Balatonföldvárra utazni augusztus 24-én.

Rezes Judit és Szabó Győző

5.  Grund – vígszínházi fiúzenekar

Az utóbbi időben akkora rajongótábor gyűlt a Vígszínház megfiatalított társulata köré, amire rég nem volt példa. Egyik nagy sikerük a Pál utcai fiúk című új magyar musical, ami bár elsősorban ifjúsági előadás, de a fiatal felnőttek is rajongva nézik, a benne elhangzó Dés-Geszti-dalokból pedig hamar slágerré váltak. Erre a kettőre alapoz a társulat saját együttese, a Grund fiúzenekar (!), ami nemcsak a Pál utcai fiúk-dalokat játssza előszeretettel, de más előadások számait, és a könnyűzene klasszikusait is – hiszen ez nem titkoltan örömzenélés részükről.

Nem törnek zenei babérokra, nem turnézzák végig a nyarat, de ahol felbukkannak, oda garantáltan magukkal viszik a Vígszínház szellemét.

Fesztbaum Béla, mint rangidős vállalta a zenekar-vezetői feladatokat, a többiek pedig bizonyára Balatonboglárra csalják a sikító lányokat augusztus 4-én.

A GRUND - vígszínházi fiúzenekar

Plusz 1: Quimby

Természetesen a magyar könnyűzene nagyágyúi is megfordulnak a déli parton a Blahalouisanától kezdve a Szabó Balázs Bandájáig – amellett, hogy különböző fesztiválok színpadain is elcsíphetjük őket. Aki nem akar csalódni, annak a Quimby-t ajánljuk augusztus 3-án, Földváron. Bár 26 éve zenélnek, és még mindig mindenütt teljes gázzal nyomják, azért a Balaton az ő szívükben is külön helyet foglal el. Ahogy Varga Líviusz fogalmazott a Kultkikötőnek: „Varázslatos környék, imádom minden fűszálát, minden tanúhegyét, minden hullámocskáját, csupa szépség, amire szeretek újra és újra rácsodálkozni.” Mi pedig ugyanígy vagyunk a Quimby zenéjével. 

A Kultkikötő programjaira május végéig 25 % kedvezménnyel vehetsz jegyet, ha erre a linkre kattintasz.

Gyárfás Dorka

Képek: Kultkikötő