–

Egy könyv az élet

A kötetben – amely Polcz Alaine és Mészöly Miklós 1948 és 1997 közötti levelezését tartalmazza – egy legendás, ám annál zsarnokibb szerelem története rajzolódik ki. Egy olyan szerelemé, amilyenről azt hisszük kiskorunkban, hogy egyszer velünk is megtörténik majd. Mert egyszer jönni fog az az egy, aki örökkévaló, aki igazán passzol, aki a csontunkig hatolóan szeret, aki zsigerileg hasonlít valami ismerősre ebből a világból, aki soha nem hagy el, aki soha nem ereszt.

Ez a könyv pontosan ugyanarról szól, mint amiről szól az élet: mi van a tündérmesében, és azon túl. Hogyan, milyen áron képes együtt maradni két szerelmes ember, aki passzol.

Bevallom, engem sokkal jobban érdekel ebben a történetben Polcz Alaine, mint Mészöly Miklós, és nem azért, mert ő a női karakter, hanem mert sokkal rejtelmesebb, izgalmasabb, és talán... kimondom: szebben is ír a másikhoz fűződő érzelmeiről. Meg lehet, hogy azért is, mert egy kicsit (na, jó, per pillanat nagyon) haragszom Mészöly Miklósra, aki nemhogy nem erősíti azt az ideálképet, amit szeretnék hinni, hanem némiképp le is rombolja azt.

Hozzáteszem, az író már az elején megfogalmazza, hogy milyen kapcsolatra vágyik. Még ha túlságosan ködösen is kiolvasható ezekből a sorokból (ne aggódjatok, aztán lefordítom):

„A csavargó alkat végső soron nem zárja ki a megülést, a kikötőt, csak ebben a kikötőben legyen meg az idegenség varázsa, s ne akarja magát szürke és fantáziátlan törvényerőre emelni. Legyen meg benne a véletlen csodálatossága és törékenysége, a különbözőbb lehetőségek paranormája; önfelajánlás legyen s ne törvény. A bilincse a szabadság legyen. Azt hiszem, ez mindennél tartósabb, nem? S becsületesebb."

Lefordítva a mi nyelvünkre, ez az 1949-es levélből vett idézet (ez volt a házasságuk első éve) annyit jelent, hogy „én vagyok a szép szabad művészlegény, a csavargó, aki eddig hányódott-vetődött az életben nőről-nőre, de most, hogy megtalálta azt, akivel el tudja képzelni az életét, azt várja a tőle, hogy maradjon izgalmas és titokzatos, maradjon benne kihívás, ellenkezés, hogy fenn tudja tartami az érdeklődését, de mindamellett (és ez a kulcsmondat) engedje azért szabadon”. Értitek?

Szabadság

Az „A bilincs a szabadság legyen” címben is említett, egyébként gyönyörű mondat számomra egyértelmű:

félre fogok kúrni, drágám, de nem akarom, hogy elválj tőlem.

Miklós, bytheway, az első években szinte minden egyes levél végére odakanyarintja feleségének, hogy „remélem, nem mással vagy”, „remélem, nem rosszalkodsz valahol”, „remélem, egyedül vagy, és nem flörtölsz holmi férfiakkal”. Hát mi ez, ha nem annak a csalhatatlan jele, hogy mindenki saját magából indul ki? Az pedig jóllehet, Alaine-nek eszébe se jutott soha, hogy másokkal kacérkodjon.  

„Óh, te férjeknek férje. Most vasárnap reggel bejön Egon, hozza kezében a leveledet. Bizonyisten, nagyon örvendtem. Mert látod, Kolozsvár nincsen olyan messze Pesttől, mint gondoltam, de te messzebb vagy. Hát azért ne gondold mindjárt azt, hogy ez szerelem. De talán annál sokkal rosszabb. Hozzászoktam egy hanghoz, a Tiédhez, és most mintha a többiek más nyelven beszélnének." – Polcz Alaine, 1955 (Kolozsvárról Pestre)

Ezzel együtt persze a kötet, mint olvasmány, lebilincselő. A majdnem ötven évnyi levelezésnek van egy csodálatos íve. A kezdeti perzselő szerelmet először Alaine egyre gyakoribbá váló betegeskedése árnyékolja be (emiatt sok időt töltenek külön), majd a Miklós nőügyei miatti konfliktusok sűrűsödnek. Mészöly többször volt másba szerelmes házasságuk alatt, és többször el is hagyta Alaine-t, ezekből a szakításokból pedig egyre nehezebben tudta visszakönyörögni magát. A könyv nem igazán részletezi a nőügyeket, tulajdonképpen konkrétan egy hölgyet említ, akit csupán K-ként emlegetnek a levelekben, ebből következtetve azt tartom valószínűnek, hogy ő lehetett a legmeghatározóbb kapcsolata az írónak a felesége mellett, mert ezért a bizonyos K-ért többször is elhagyta, sőt egy időben nyitott házasságban is élhettek, legalábbis ez sejlik ki a soraikból. Olvassátok csak:

„...egy darab csokoládét kettőbe osztottam, és nyújtottam Feléd az egyik darabot, és azt elrejtettem, a tenyerembe szorítottam és nem akartam megmutatni. Akkor Te nagy meglepetésemre, erőszakkal szétfeszítetted a tenyerem, és megnézted, és meglepődtél, hogy én a kisebbik darabot rejtegetem. És akkor belém vágott, hogy Úristen, micsoda nők vehettek téged körül, ha nem tudod, ha nem alapvető élményed, hogy minden nő, aki igazában az, az a kisebbik darabot tartja magának, és azt rejtegeti.

...bármikor visszajöhetsz hozzám, ha vak leszel, nyomorék, rákos, idegbeteg, vagy ünnepelt író. De így ezt folytatni nem tudom. Kérlek, értsél meg, és ne haragudj. Ne haragudj, és se depresszióval, se öngyilkossági gondolatokkal, se bűntudattal ne reagálj rá" – Polcz Alaine, 1974

„Tényleg azt hiszed, hogy az engedékenység miatt vagyok olyan, amilyen vagyok – vagy lett az, ami lett? Valahogy nehéz ezt elfogadnom, mert akkor azzal kell szembenézni, hogy egy függőség keretei között kell megfogalmaznom magamat (magunkat) – pedig úgy érzem, a szabad döntésben  kéne megtalálni a függőség kereteit. És ez nagyon más. Ha az én élet- és ösztön-magatartásomat csak arra vezetem vissza, hogy te engedékeny voltál, akkor ez valahogy és valahol mind a kettőnket kisebbít.” – Mészöly Miklós, 1975

Bilincs

Polcz Alaine is megannyiszor próbálta elhagyni férjét, az író pedig ugyanennyiszer nem engedte el. A kötet végén olvasható utolsó részben a házaspár közeli barátja, Nádas Péter mesél. Elmondja, hogy Mészöly mennyire képtelen volt a felesége nélkül létezni, mennyire volt mégis zsarnoki ez a szerelem, mennyire elfoglalta a teret Alaine elől, mennyire birtokba vett mindent, beleértve a nőt is. És hogy mennyi nőügye volt, amelyekhez az író barátai falaztak – vagy éppen nem falaztak.

Ráadásul Polcz Alaine apja ugyanígy hagyta el az anyját, számtalanszor. És közben az íróházaspár egész házasságra árnyékot vetett, hogy Polcz Alaine nem tudott gyereket szülni. A nő emiatt örökös bűntudatot érzett, ki tudja, talán ez is közrejátszott abban, hogy ennyiszer képes volt szemet hunyni a férje gyarlósága fölött. 

Ha valaki megkérdezné most tőlem, mit gondolok erről a szerelemről (nem kérdezi meg senki, ezért aztán leírom), akkor azt mondanám: ez nem szerelem volt.

Mert a zsarnokságnak, az önzésnek, a birtoklásnak, az uralkodásnak a másikon nincs köze a világ legnemesebb érzéséhez. Még akkor sem, ha rásütjük, hogy a maga módján Mészöly csak így volt képes szeretni.

Ez nem von le a szövegek értékéből, A bilincs a szabadság legyen ugyanis akkor is izgalmas, gyönyörű olvasmány, ha az ember közben rendesen bepöccen Mészöly Miklósra...

Szentesi Éva

A könyv 2017 szeptemberében jelent meg a Jelenkor kiadó gondozásában.

Kiemelt kép: Jelenkor Kiadó