„Nem hiszem, hogy kiárusítanánk a női szexualitást” – Egy volt és a jelenlegi Playboy főszerkesztővel beszélgettünk

–

Gyárfás Dorka/WMN: Nekem úgy tűnik, a Playboy nagy útkeresésben van. Két éve kitalálták Amerikában, hogy már nincs értelme meztelen lányokat mutogatni, majd egy évre rá mégis visszatértek a pucér képekhez. Nemrég bejelentették, hogy lejönnek a Facebookról (az adatlopások miatt), és ezzel feladják a többmilliós követői bázisukat, a magyar kiadás viszont maradt.

Bus István: Én 11 éve dolgozom a Playboynál, és azt érzem, hogy ugyanolyan jelenség ez, mint minden más az életben: régebben stabilabb volt a világ, a dolgok sokáig maradtak egy helyben, most meg felpörögtünk, és ami az egyik nap még igaz volt, a másikon már nem az. A nyomtatott sajtó folyamatos kihívásokkal küzd. Amelyik képes adaptálódni, az fennmarad, a többi pedig nem – pont úgy, mint az evolúcióban.

A meztelenséggel kapcsolatban valóban két évvel ezelőtt szóltak Amerikából, hogy ezentúl ne úgy tekintsünk a Playboyra, mint aktokkal teli tartalomra, amin én is csodálkoztam. Nem sokkal később megjött tőlük az első lapszám, amiben nem volt „frontal nudity”, tehát meztelenség szemből. Azért bevillantak popsik, meg voltak homályos aktképek, de összességében az a kiadás elég hipszteres lett. Amikor megláttam, bevallom, először magammal támadtak problémáim, hogy talán ehhez már túl öreg vagyok, azért nem tetszik. Valószínűleg a világ elment mellettem – gondoltam. De aztán helyre raktam magamban a kérdést, és mi is próbálkoztunk mutatványszámmal, amit nem publikáltunk, csak magunknak készítettünk. Ehhez kutattuk is a reakciókat, és az derült ki, hogy a többség elutasítja, még a magyar nők is. Töprengtünk, gondolkodtunk, végül használtunk később „frontal nude” fotókat is, és egy év múlva az amerikaiak is küldtek egy levelet, hogy vissza az egész. Ez egy nyilvános levél volt, mindenki olvashatta. De tény, hogy

a mai napig kapok olyan kérdéseket, hogy van-e a Playboyban meztelen nő. Persze hogy van.

GY. D./WMN: Az új feminizmus – ami most már széles körben elterjedt – nem érinti a Playboyt? Nem érnek titeket támadások amiatt, hogy a nőket szexuális tárgyként ábrázoljátok?

B. I.: Szerintem ez így túl sarkos megfogalmazás. A legtöbb lány, aki bekerül a lapba, majdhogynem hálát rebeg nekünk, mert úgy érzik, ezzel kiteljesedik a személyiségük, és részben ezen keresztül élik meg a nőiségüket. Hefner is mindig azt mondta, hogy a Playboy a női szépséget ünnepli.

Nem hiszem, hogy kiárusítanánk a női szexualitást – a neten ennél sokkal durvább dolgok jelennek meg.

Amikor az amerikai Playboy beszüntette a frontal nudityt, a konkurens GQ magazin főszerkesztője azt írta a lapja beköszönőjében, hogy még vissza fogjuk sírni azt, ahogy a Playboy mutatta meg a női szexualitást, mert amikor a gyerekeink szexuális érdeklődése elkezd majd nyiladozni, és többé nem az ágy alatt dugdosott Playboyt böngészik zseblámpával a kezükben, hanem felmennek a YouTube-ra, és megnéznek valami hardcore videót – hat férfival meg egy nővel –, akkor a Playboyt valami ártatlan és ártalmatlan dolognak fogjuk látni.

GY. D.: Te találkozol azért feminista támadásokkal? Érzed, hogy szexistának bélyegeznek?

B. I.: Persze, de főleg azok, akik nem ismerik a brandet. A Playboy ugyanis az emberi szabadságjogok egyik fontos előmozdítója volt Amerikában, amikor először megjelent. 1953-ban még csak olyan férfimagazinok léteztek, amik fegyvereket mutattak be, és tahó vicceket közöltek, az országban dúlt a McCarthyzmus, kommunistát láttak minden bokorban. A fogamzásgátló tabletta sem terjedt még el, emiatt a nők nem igazán élhették meg a szexualitást örömforrásként – vagyis egy frusztrált társadalom élt Amerikában. 

Hefner forradalmi ötlete az volt, hogy a lapjával azt sugallta: ne parázz mindenen, dőlj hátra, élvezd az életet, és gondolkozz önállóan.

Nagy íróktól rendelt cikkeket, jó interjúkat közölt, és amikor már ment a szekér, pénzzel is támogatott olyan ügyeket, mint például a melegházasság vagy az első színes bőrű stand up komikus, aki a Mansionben - Hef villájában - lépett fel.

GY. D./WMN: Mégis inkább a háreméről lett ismert.

B. I.: Igen, voltak nála nagy partyk és egy csomó csaj, de volt egy olyan időszak is, amikor megnősült és gyerekei születtek – Cooper és a bátyja –, és akkor rendes családapaként élt tíz évig, partykra nem járt. Azok amúgy is más idők voltak, mint ma. Elképzelhető, hogy a mostani feminista szemünkkel ez felháborító, de a ’60-as-’70-es éveket nem lehet a mai mércével mérni, mert tök másról szólt az az időszak. Ma már nincsenek ilyen partyk a Mansionben. Cooper Hefnernek menyasszonya van, és ha nem is veszi el feleségül, akkor is egy másik komoly barátnője lesz, nem egy háreme – ezt nyilatkozta.

Ha megnézel egy mai amerikai Playboyt, az egy hipsztermagazin – van Playboy filozófia-rovat, nyíltan politizálnak, és sokkal kevesebb a fotó, több a szöveg. De a meztelenség, az hozzátartozik.

És nem úgy, hogy van a meztelenség, és ettől elkülönítve  az “értékes tartalom” – hanem a meztelenség is értékes tartalom. A magyar Playboyt viszont nem lehet hipszterlappá tenni, mert az a fiatal, vállalkozókedvű, intelligens és széles látókörű réteg egy része, aki erre vevő lehetne, már nincs az országban. De azért a magyar kiadás is sokat változott.

Radnai Péter: Annak idején, amíg a főszerkesztője voltam, én is gyakran megkaptam, hogy milyen szexista a lap. Pedig abban a hét évben kizárólag boldog nőkkel találkoztam a lap oldalain – imádták, hogy szerepelhettek benne.

Sokan kérdezték tőlem, hogyan tudtunk rábeszélni valakit a szereplésre – biztos csak a pénzzel. Pedig ez csakis azon múlott, hogy valaki akarja vagy nem.

Volt-e egy ilyen vágy benne valaha vagy sem.

GY. D./WMN: Persze, mert rengeteg nő elfogadja a patriarchális világ szabályait, és annak akar megfelelni – anélkül akár, hogy ennek a tudatában lenne.

B. I.: És mi van, amikor a feminista nő levetkőzik? Például Amy Schumer vagy Lena Dunham.

GY. D./WMN: Amikor ők a saját filmjükben levetkőznek, azzal pontosan az ellenkezőjét akarják sugallni, mint amit a Playboy-nyuszik. Meg akarják mutatni például, milyen egy igazi női test, nem a legjobb szögből, nem retusálva, nem az ideáloknak megfelelően, és milyen az igazi női szexualitás. Hogy IGAZÁBÓL milyen, nem férfiszemmel. Nálatok elképzelhető lenne róluk egy aktsorozat? Vagy ők már nem a szokványos férfi fantáziát szolgálják ki?

R. P.: Azt hiszem, a férfi fantáziát elég nehéz behatárolni, de a Playboy kétségtelenül egy idealizált világot mutat mindenben, nemcsak a nőkben, hanem a tárgyakban, ruhákban, kütyükben is. Szerintem ez nem tragédia, a világban erre is szükség van. Volt egy olyan PR-duma, amit főszerkesztőként mondogatnom kellett, de teljesen magamévá is tettem: amikor az olvasó – legyen az egy autószerelő – kezébe veszi a lapot, érezze azt, hogy egy klub tagja lett. Hogy már majdnem olyan, mintha piros Ferrarija meg Rolex órája lenne, a párja pedig egy olyan nő, amilyeneket a lapban lát.

B. I.: Most épp egy olyan hölgytől kaptam levelet, aki köszönetet mondott azért, mert kis mellű, anyajegyekkel tarkított nő is szerepelhetett a magazinban.

GY. D./WMN: De plus size modell szerepelt már nálatok? A női magazinokba legalább mutatóba betesznek egyet-egyet.

B. I.: Nálunk még nem volt. Érdekes ez, mert évszázadokon keresztül a telt nő volt az ideál, hiszen az sugall termékenységet, aztán amikor a divat megváltozott, egyszeriben a slank nő lett a szép, mert azon álltak jól az új ruhák.

De a férfiak egy részének még most is tetszenek a teltebb alkatú lányok, csak amint ezt felfedezik magukon, kicsit megzavarodnak, hisz ez ma hivatalosan ciki. Pedig hát nem az.

Szóval van egy ilyen harc a férfiban ilyenkor.

R. P.: Egyszer volt egy Év Playmate-je választás, ami nagyon érdekesen végződött. A legszebb jelentkezőkről még tavasszal, nyár elején készültek a képek, de csak ősszel zajlott a szavazás egy gála keretében. Ott állt a színpadon 11 olyan lány, aki tökéletesen megfelelt a Playboy ideáljának, és egy, aki az eltelt három hónapban bizony felszedett pár kilót, és így már nem illett bele a képbe. Viszont a képek alapján éppen őt szavazta meg a zsűri az Év Playmate-jének, és emlékszem arra a pillanatra – ott álltam a színpadon –, amikor átvette a díjat: látni kellett volna a többi lány arcát.

B. I.: Kérdem én: megállt-e a föld a forgásban?

R. P.: Nem.

GY. D./WMN: De nem lesz most egy kicsit változatosabb a kínálat nők terén is nálatok?

B. I.: A húsz évvel ezelőttihez képest már most is sokkal színesebb a kép. Már van szilikonos mell meg természetes mell, anyajegyes bőr meg sima bőr, mindenféle. Erre külön figyelek.

R. P.: Az én időmben mindig az volt a kérdés, hogy van-e szilikon vagy sincs. Egyszer volt egy címlapunk, amire kiírtuk, hogy „100 százalék természetes” – a kutyát nem érdekelte. Egy darabbal sem adtunk el többet belőle.

B. I.: Még női magazinos újságíróként (Bus István sokáig a Nők Lapja munkatársa volt – a szerk.) egyszer részt vettem egy fókuszcsoport-vizsgálaton. Ott az a kérdés merült fel, hogy miért nincs több férfi a női magazinok címlapján, hiszen a férfiakat a nők érdeklik, a nőket meg nyilván a férfiak. Csakhogy ahányszor férfiak kerültek címlapra, kevesebb példány fogyott a lapból, vagyis

az derült ki számomra, hogy mind a nőket, mind a férfiakat leginkább a nők érdeklik.

GY. D./WMN: Szerintetek van még értelme annak, hogy férfimagazin, női magazin?

B. I.: Nagy az átfedés, a keresztolvasottság. Aki Playboyt vesz, az nagy valószínűséggel női magazint is olvas. Amikor buliba megyek, és viszek magammal Playboyt, a nők mindig lecsapnak rá, végiglapozzák, aztán átadják a srácoknak. Sok visszajelzést kapunk nőktől is.

R. P.: Szerintem aki magazinhoz, mint tárgyhoz nyúl, az egy áldott lélek. Aki ma még ezt a fajta információszerzést érvényesnek tartja, annak mindegy, hogy férfi- vagy női magazin – ennyit változott a világ.

B. I.: A magazin lassan igényes luxustárgy lesz. Ha leülsz egy fotelbe, és nem a telefonodat kezded el nyomogatni, mert az olyan „pronyó” dolog, hanem egy jó illatú, szép kiállítású magazint, annak van egy kis békebeli, luxi hangulata. Ezért nem is csökken a példányszám, sőt, egy új forgalmazásai csatorna megnyílása miatt idén nálunk még növekedni is fog.

R. P.: Amikor én 2010-ben eljöttem a laptól, azt hittem, még maximum két év van benne.

B. I.: A gazdasági válság kirobbanásakor, 2008-ban egy-két alkalommal én is úgy mentem be dolgozni, hogy lehet, hogy ez lesz az utolsó lapszám, amit megcsinálok. Természetesen bent mindenki optimista volt, de gazdaságilag hullaszag terjedt az országban. Aztán nem lett vége, és ma már azt gondolom, a Playboy olyan branddé vált, amit agyon se lehet csapni.

GY. D./WMN: Oké, ezt értem, de ha a feminista paradigma tényleg eluralkodik a nyugati világon, akkor abban a Playboy hogyan találja meg a helyét? 

B. I.: Az én környezetemben okos, felvilágosult, erős nők vannak. Ezek a nők megtanultak férfias eszközökkel operálni – átvették azokat a tulajdonságokat, amik a férfiakat sikeressé tettek egy adott szakmában. Nekem például mindig női főnökeim voltak, most is azok vannak, és kiválóan végzik a dolgukat. A férfiak viszont nem tanulták el azokat a női eszközöket, amik a nők hasznára váltak korábban: az érzékenységet, a kommunikációs képességet, az empátiát. Ezért azt gondolom,

a Playboyban az a dolgunk, hogy segítsünk a férfiaknak eligazodni a megváltozott világban.

Nehéz edukálni, mert a férfiak elutasítják, ha valaki meg akarja mondani nekik, mit nem csinálnak jól. Finom, önironikus eszközökkel dolgozunk tovább. A mostani lapszámban van például egy Bánky Gergely-interjú, amiben teljesen véletlenül rákanyarodtunk a metoo-témára. (Egyébként meg kell jegyeznem, hogy a januári Playboy szinte többet foglalkozott a metoo-jelenséggel, mint egy-egy női lap – tudom, mert figyelemmel kísérem őket.) Ebben az interjúban arról beszélgetünk, mi a megoldás a zaklatás jelenségére, honnan tudjuk, mikor válik valami zaklatássá, ami korábban csak udvarlás volt. Ő pedig azt magyarázza, hogy minden egyes szituációban máshol van a határ, és a férfiaknak meg kell látniuk, kivel meddig mehetnek el – tehát érzékenyebbé és figyelmesebbé kell válniuk a jelekre. Tök egyetértek vele, és nagyon örülök, hogy ez nálunk megjelent. Hátha az olvasó is elgondolkodik a saját életén miatta. Bede Márton is külön cikket szentelt a metoo-nak két hónappal ezelőtt, neki állandó rovata van nálunk.

Szerintem a férfiakat magukra hagyták ebben a témában, de mi nem fogjuk.

R. P.: Az én időszakomban a lap még populárisabb volt, én nem mertem meglépni, amit István. Amióta ő a főszerkesztő, azóta szinte irodalmi túlcsordulás figyelhető meg a Playboyban. Nem udvarolni akarok neki, de az ő munkájának és csapatának az eredménye, hogy ez a lap még egyáltalán létezik. Mert a világ teljesen ellene megy, három dolog is van, ami teljesen tönkretehette volna:

1. A nyomtatott sajtó úgy, ahogy van, nem egy növekvő üzletág (a fiam egyszer meg is lepődött azon, amikor hazavittem egy napilapot, mert ilyen ritkán van nálam.)

2. A metoo és általában a feminizmus

3. Meghalt a Hefner – mindenki azt hitte, ezzel vége a Playboynak 

De úgy látszik, maga a brand egy olyan bástya, ami ellen tud állni a trendeknek. És hidd el, nekem nem áll érdekemben, hogy ezt mondjam, nekem aztán halálosan mindegy, hiszen nyolc éve eljöttem a laptól. (Radnai most az AMC Networks International Central and Northern Europe kreatív igazgatója – a szerk.) Mégis azt mondhatom: a fene se gondolta volna, hogy ez egy ilyen jó találmány.  

B. I.:

Valamiért az, hogy a férfiak meztelen nőket nézegetnek, evolúciós kód bennük. 

A vizuális ingerek mentén ébred fel a szexualitásunk, és erről, érzésem szerint, senki nem tud lenevelni minket. 

R. P.: Látnod kéne, amikor István ide, a zenekari próbatermünkbe behoz egy lapot vagy egy naptárt. Ezzel még mindig akkora király! Vagy amikor elmegyünk Debrecenbe Tankcsapda-koncertre, és utána átmegyünk a Roncsbárba… odajönnek hozzá az emberek, mintha Brad Pitt tűnne fel. Tök fura, irigylem is őt. Nézzétek meg, milyen piros bőrkabátja van.

B.I.: Hahaha!

GY. D./WMN: Péter, részedről az nem egy rejtett feminista tett volt, hogy olyan negyven pluszos nőket tettél a címlapra, mint Zoltán Erika vagy Zalatnay Sarolta? Mondjuk, az már akkor sem volt egyértelmű, hogy ezen röhögjünk, szörnyülködjünk, tiszteljük őket vagy vegyük természetesnek…

R. P.: Ez még az én időm előtt történt, az én „eggyel idősebb” címlaplányom Liptai Claudia volt. De egy dolog biztos: ez nem Uhrin Benedek-jelenség, ezer százalék. Zalatnay a szüleink generációjának első számú szexszimbóluma volt. Tordai Teri és ő, talán még Bordán Irén – de a rock’n roll világban ő volt A Nő, és azt a lapszámot valószínűleg az akkori közönsége vásárolta, hiszen megkapták az ifjúságuk ikonját. Zoltán Erika szintén nagyon nagy sztár – ezt a DJ-életemből tudom. Claunál nagyobb név pedig nem létezett akkor, amikor nálunk címlapra került. Ha van valami, ami tutira nem volt ciki, akkor ezek a címlapok. És a legtöbbe is kerültek… Claunál emlékszem, hogy nemcsak nagy pénzt fizettünk érte, de több helyszínen is fotóztuk, nagy stábbal. Maga a fotózás egy kiemelt esemény volt. És kétszer adtuk el: először ő volt a szeptemberi címlaplány, aztán kitaláltam, hogy novemberben megmutatjuk a „félretett” képeket.

B. I.: A következő történet elég pontosan jelzi, hogy ez mekkora dolog volt akkor: felhívott a szerkesztőségben egy ember Szentesről, hogy ott elfogyott a lap, ezért felült egy buszra, és elment Csongrádra. Ott is elfogyott, ezért elutazott Szegedre, de ott sem talált egyetlen példányt sem, ezért hazament, és kétségbeesve kérdezte, hogy most mit csináljon? Végül küldtünk neki egy példányt, mert pár darab még maradt az irodában.

GY. D./WMN: Miért, ilyenkor nem emeltétek meg a példányszámot?

R. P.: Dehogynem, csak az is mind elkelt. Később nagy vita volt arról, hogy melyik produkált nagyobb eladást: Clau vagy Zalatnay. Én úgy emlékszem, papíralapú újságban Zalatnay volt erősebb, hiszen akkor még nem volt internet. De elérésben sokkal nagyobb számot produkált Clau, mert addigra voltak letöltések, playboy.hu, vagyis más csatornák is.

De tegyük hozzá: ezeket nem nevezném feminista tetteknek. Ezek kereskedelmi döntések voltak. Volt még olyan negyven pluszos magyar sztár, akit évekig hívogattam, de ő nem vállalta.

GY. D./WMN: Miért ért véget szerintetek az a korszak, hogy magyar sztárok vetkőzzenek?

B. I.: Mindenki levetkőzött már.

R. P.: Szerintem költségvetési kérdés is: mennyit lehet adni egy sztárnak, ami még visszahozza az árát, tehát mennyit éri meg ebbe fektetni. És szűkült a piac is. Akik ma sztárok, azoknak a nagy része már tíz évvel ezelőtt is ismert volt. Nincsenek igazán izgalmas új arcok. Az én időmben például Kiss Ramóna volt az egyik leginkább kiszemelt célpont, miközben szakmailag most van igazán a csúcson. De Oroszlán Szonja is ugyanolyan menő lenne ma, mint akkor. Csakhogy ő történetesen olyan sztár, akinek nem lehet annyi pénzt ajánlani, amennyiért elvállalná, mert ő nem olyan. 

B. I.: Eltolódtak azóta a hangsúlyok. Tíz éve még ömlött a szex a lapból, most sokkal kevesebb az ilyen jellegű tartalom – fel is hánytorgatják nekem. Három fotósorozatot közlünk, és semmi több. Néha azért megkeresünk egy-két celebet – nem olyan elánnal, mint Péter, de azért próbálkozunk –, és ki tudja, lehet, hogy lesz még időnként egy-egy ismert nő a magyar Playboyban… De tény, hogy más irányba halad a világ.

Meztelen nő van és lesz a Playboyban, de már más a lényeg. 

Némileg áthelyeződtek a hangsúlyok.

Gyárfás Dorka

Képek: Csiszér Goti/WMN - Goti Photography