-

Michelle Obamát nem a Fehér Ház stábja faragta olyanra, amilyen. Persze, ne legyünk naivak, nyilván sokat hozzátettek az elmúlt nyolc évben, de az alapok már akkor stabilak voltak nála, amikor férje egy csendes chicagói estén megpendítette, hogy indulna a világ legkeményebb versenyén a világ legáhítottabb státuszáért. Nem ugrott könnyes szemmel a csávó nyakába, nem kapta elő a lakberendezési lapokat, ötleteket merítve a Fehér Ház újrabútorozásához a kissé unalmas Laura Bush-stílus után, és nem mélyedt el a divatlapokban sem, új kreációk után kutatva. Hanem két kemény feltételt szabott az ő hites urának: 1. szokjon le a cigiről, 2. a kampány, majd a – remélhető – elnökség miatt nem érheti semmilyen hátrány a lányokat. Barack mindkettőt gyorsan megígérte, aztán (mint azt a múltkor ITT megírtuk) az elsőt még sokáig nem tartotta be. A második meg úgyis reménytelen volt. (Mondjuk, milyen hátrány érheti az USA elnökjelöltjének, majd elnökének lányait?) Azt is világossá tette, hogy a kampányban természetesen a férje mellett áll, de hetente maximum egy éjszakát hajlandó távol tölteni a gyerekeitől. Ismerve az elnökválasztási kampány intenzitását és hosszát, nem semmi, hogy ezt be tudta tartani.

mo-2

A XXI. század Jackie Kennedyje, mindig két lábbal állt a földön. Akkor is, amikor a Princeton után a Harvard Law Schoolra, az USA legrégebbi jogi fakultására járt, és mint mondta, évfolyamtársainak nagy része BMW és Mercedes kabrióval járt az előadásokra. „Addig életemben még olyan felnőttet sem láttam, akinek ilyen verdája van” – mondta.

A kemény WASP (fehér angolszász protestáns) közegben aktív tagja volt az etnikai és szociális kisebbségi hallgatókat támogató egyesületeknek, mozgalmaknak. Első munkahelyén, egy chicagói ügyvédi irodában találkozott a félszeg mosolyú, magas, sovány fiúval, bizonyos Barack Obamával. Később a chicagói polgármester asszisztenseként és egy rakás non-profit szervezet, valamint a helyi kórház PR-vezetőjeként alulnézetből tapasztalta meg, mit jelent szegényekkel, feketékkel, hátrányos helyzetű nőkkel, gyerekekkel foglalkozni. Azok az évek faragták harcos, modern, független nővé. Szóval nem esett hasra a Fehér Ház ígéretétől.

Kevesen tudtak ennyire önmaguk maradni a világ egyik legcsillogóbb, de gyötrelmesen művi világában. Tudjuk, hogy divatikon, és a habzsi-dőzsi vagy karót nyelt, soha véget nem érő gálákon, fogadásokon, konferenciákon, bálokon csodás ruhakölteményekben kell megjelennie. És élvezi. Mi is.  A mindennapi életben viszont a „fashion populist” megtestesítője, a felső középosztálybeli amerikai nő stílusát hozza. Ez a laza trendi stílus is bejön neki. Nem kicsit, nagyon.

mo-3

Az elmúlt nyolc évben is keményen nyomja a nő- és kisebbségi mozgalmakat, az egészséges iskolai étkeztetés (ez az USA-ban nem kis feladat) és a testmozgás témáit. Persze ebben is szerepet játszanak a PR-osok, de fontos látni, hogy ha a First Lady kiáll egy ügy mellett, annak a tengerentúlon hatalmas, példamutató ereje van, ami dollárban kifejezve is rengeteg.

A 2008-as és 2012-es demokrata konvención elmondott beszédei nagyot ütöttek, talán büszke rá, hogy Trumpné is lopott tőle. A közelmúltbeli, Hillary Clinton melletti beszéde pedig elvitte a pálmát. Nagy átéléssel mesélt a gyerekekről, saját lányait hozva példának (ekkor el-elcsuklott a hangja, és nem, nem megjátszásiból), a jövőről. Ismerve az előéletét, nem meglepő, hogy élvezettel lőtte be a ziccert, miszerint Hillary lehet az USA első női elnöke, és hogy ez milyen kurva jó dolog (azt hiszem, nem pontosan így fogalmazott, de ez volt a lényeg).

Jól választott Paul McCartney, amikor a Fehér Házban a Michelle, ma belle kezdetű nótát énekelte el neki.

Hajdu László

Képek: ITT, ITT, ITT