Klikk, klikk és százszor is klikk. Ezután egy kis szerkesztés, vágás, némi szépítő, vagy hangulatjavító szűrő, és már fel is lehet tölteni a kész szelfit. Te hány kép után mondod azt, hogy a magadról készített fotó majdnem tökéletes, és készen áll arra, hogy a nagyvilág is lássa? A szelfi jelentése: önfotó. 2013-ban az Oxford szótár az év szavának választotta.

Azóta már az is készített önmagáról ilyen képet, aki addig elítélte az önkifejezés eme formáját.

Emlékeimben kotorászva, eszembe jut az analóg fotózás ideje. Amikor a 36-os filmtekercset elkattintottuk egy családi nyaraláson, hogy aztán a film előhívása után, – ami legtöbbször egy többhetes folyamat volt – kíváncsian üljük körül az étkezőasztalt, és vizsgáljuk meg a hol jól, hol túlexponált képeket. A folyamat közben, egyszer csak előkerültek az öcsém önarcképei... ugyanis valamiért ihletet érzett, és saját magát fotózgatta a nyaraláson. Így minden ötödik fotó az ő fejével volt tele. Képzelhetitek, a szüleim milyen mérgesek voltak.

Ma nem várunk ennyit egy szelfire. Viszont a műfajnak már kész tudománya van. Az interneten pontos és mindenre kiterjedő leírást találhatunk a tökéletes önfotó elkészítéséhez. Például: a legjobb időpont a szelfizésre a napkelte vagy a napnyugta. Olyankor a legszebbek a fények. Amennyiben nincs lehetőségünk természetes fényt használni, egy fehér papír is megteszi, hogy elkerüljük a toka-effektust. Csak helyezzük az arcunk alá a lapot, és derítsük meg a látványt egy picit a róla visszaverődő fénnyel. Na, tessék!

A viccet félretéve, a szelfi egyáltalán nem újkeletű dolog. Itt van például Rembrandt, a XVII. századi holland festő, aki vitathatatlanul a szelfi  – na jó, inkább az önarckép készítés mestere volt. Közel nyolcvan önarcképet festett, rajzolt, vagy skiccelt élete során, többet, mint bármelyik kortársa. Képeit elnézve, húszéves korától haláláig, komoly fizikai változáson és érzelmi fejlődésen ment keresztül. Ernst van de Wetering, a Rembrandt-kutatócsoport elnöke szerint, a festő két okból csinált ennyi önarcképet.

Rembrandt, ahogy magát látta

Az elsők még az arckifejezések és fényhatások tanulmányozására készültek. A legtöbb önarcképnek hitt festménye, valójában tanulmány az ember megjelenéséről a tükörben, ezeket a tapasztalatokat később azoknál a portréknál is felhasználta, melyekért fizettek neki. A másik ok, hogy az önarcképek jó üzletnek bizonyultak. A saját arcát ábrázoló festményeket olyan műkedvelőknek ajánlotta fel megvételre, akik más témájú képei iránt is érdeklődtek. A praktikus okokon kívül, azért egy belső késztetés is hajtotta, hiszen képeiből egyre többet adott el, így aztán tudatosan építette bele saját arcképét a művészettörténetbe.

Anasztázia és az ő szelfije.

Nehéz meghatározni, hogy ki készítette az első szelfit. Talán Anasztázia hercegnő, II. Miklós  orosz cár legfiatalabb lánya volt az, aki egy Kodak kamerával örökítette meg tinédzser-kori önmagát 1913-ban. Hogy ezzel komolyabb célja lett volna, mint a mai tiniknek a Twitteren vagy a Facebookon? Egyáltalán nem biztos.

Joseph Byron és barátai sokat fotózták magukat.

Ez már Joseph Byron angol fotográfus barátaival közösen készített képe 1920-ból, amely, –elnézve a beállítást–, nem tűnik könnyen kivitelezhetőnek. A kamerák fejlődése mellett, még sokáig maradtak technikai akadályok. Az idő múlásával azonban egyre jobban kifinomultak a lehetőségek.

Ejtőernyős katona a II. világháborúban.

Ennek az angol ejtőernyősnek az önarcképe is igen homályosra sikerült a II. világháború idején.

Buzz Aldrin, és az ő nehezen überelhető szelfije.

Buzz Aldrin ugyan „csak” másodikként ért a Holdra, de van, amiben ő lett az első. Ő készítette az első szelfit a világűrben, 1966-ban.

Andy Warhol

Andy Warhol sorozat.

Andy Warhol szelfije 1986-ban, egy évvel a művész váratlan halála előtt látott napvilágot. Tavaly, több mint 30 millió dollárért kelt el egy másik önarcképe alapján készült hat részből álló portrésorozata. Warhol munkáinak nélkülözhetetlen velejárója az önábrázolás, művészetének legismertebb képei közé tartoznak önfotói.

Azért van egy nagy különbség a mai szelfik, és – teszem azt – a XVII. századi önarcképek között.  Rembrandt idejében, egy jóval hosszabb, átgondoltabb önismereti folyamat részét alkották ezek a képek. A maiak viszont többnyire a pillanat hatására készülnek. Ritkábban azért, hogy majdani unokáink megismerhessék a fiatalkori önmagunkat, vagy azért, hogy mi megismerjük magunkat. Meglát, elkattint, megszerkeszt, feltölt. És a következő pillanatban már a lájkok számát figyeli a „művész". Pedig egy valamit érdemes lenne megtanulnunk Rembrandttól: az önvizsgálatot. Ehhez viszont nem elég egy klikk.

Ujvári Bea