A város, ahol igazán élvezetes (l)enni – Borcsa megkóstolta Isztambult

–

Január végén egy sajtóút keretében Isztambulba látogattam, ahol nem töltöttem el ugyan túl sok időt, de azért amit lehetett, igyekeztem megkóstolni. Persze, kizárólag azért, hogy neked is elmesélhessem! Mert ilyen önfeláldozó vagyok.

Bulgurköfte

Az utcákon sok helyen lehet fillérekért harapnivalót vásárolni, grillezett csöves kukoricát, gesztenyét, simitet (ez egy gyűrűforma, szezámmaggal megszórt perecke, amit esznek reggel, délben, este, elrágcsálhatod magában is, de láttam bagelszerűen, szendvicsnek is megtöltve), illetve içli köftét, avagy kibbeh-t. Az aranybarnára sült tojásforma étel az olasz arancini távoli rokona, a neve jelentése: töltött húsgolyó. Ám míg Itáliában rizsbe burkolják a tölteléket, Törökországban bulgurréteget kap a fűszeres hús, amelybe finomra aprított pisztácia, dió vagy fenyőmag is kerül. Semmiképp nem érdemes kihagyni (főleg mert ennek az otthoni elkészítése jóval macerásabb, szóval használd ki az alkalmat, ha más birkózott meg vele), úgyhogy feltétlenül legyen nálad helyi készpénz, azaz török líra, a kártyát ugyanis a legtöbb utcai árus nem fogadja el.

Euróval fizethetsz ugyan, de a visszajárót lírában fogod megkapni (a mai árfolyam szerint egy török líra 17,8 forint), aztán törheted a fejed, miközben két pofára tömöd magadba a köftét, vajon jól jártál, vagy sem, ami akár egy spontán matekérettségi-feladvánnyal is felér.

Csapvíz: igyad vagy sem?

Az internet szerint a város csatornarendszerében lévő csapvíz kiváló, azaz iható… lenne, ám néha szennyeződik a régi épületek vízvezetékein vagy víztároló tartályain keresztül. A tappwater.co állítása szerint ma már biztonsággal fogyasztható, igaz, ez nem volt mindig így. Még 10 évvel ezelőtt sem volt képes a város vízellátása rendes ivóvizet szolgáltatni. A csapvíznek nagyon kellemetlen szaga és íze volt, mellette gyakran okozott hasmenést is. A hatóságok a vizet ihatatlannak, és az emberi szervezetre károsnak minősítették, ez pedig mélyen beleégett a lakosok tudatába. Azóta a víz tisztasága sokat javult, ám mivel a város egyes részein még mindig furcsa íze van, sokan bizalmatlanok annak ellenére, hogy ma már a kormány is amellett kampányol, hogy az emberek elhiggyék: a víz alkalmas emberi fogyasztásra.

Talán ez is az oka, hogy ha a helyieket kérdezed, ők inkább azt fogják javasolni, hogy vegyél palackos vizet, ami ellen a környezettudatos látogató persze zsigerileg tiltakozik – hiszen gondolj csak bele, egy 16 milliós nagyvárosban ez milyen mértékű műanyaghulladékkal jár nap mint nap.

Az Isztambulban élő Andrea kérdésemre mesélt az ő tapasztalatairól is: elvileg iható a csapvíz, ám a gyakorlatban mindenki palackos vizet iszik, ami inkább egy berögződött szokás, mintsem jogos egészségi félelem okozta döntés.

 „A vízminőség nem rossz. Az íze más, mint otthon, tehát a külföldiek számára talán fura lehet az itteni csapvíz.”

Ezzel együtt Andi is csak főzéshez használja, amúgy palackos vizet iszik. Trembácz Éva Zsuzsa évekig élt Isztambulban, ő is azt a tanácsot kapta, hogy ha lehet, ne igyanak csapvizet, amit azonban nem biztos, hogy sikeresen elkerült, hiszen az éttermekben nem tudhatta, miből készült a limonádé vagy a jégkocka. Mindenesetre nekik nem lett bajuk, de ha neked érzékeny a gyomrod, inkább ne kockáztass…

Igyál inkább rakit!

Na jó, nyilván nem nonstop és ész nélkül, de ha már Törökországban jársz, mindenképp kóstold meg az oroszlán tejének is becézett italt (még ha a rossz nyelvek szerint olyan is, mintha az italodat egy rosszul kiöblített fogmosópohárban kaptad volna). A raki egy 40-50 százalékos törkölypárlat, amelyet ánizzsal ízesítenek, és jóval több kulturális rétege van, mint elsőre gondolnád. A rakiivásnak ugyanis szigorú szabályai vannak, állítja a CNN újságírója, Talya Arditi. Ha ünnepelsz, legalább hat-nyolc ember ülje körül az asztalodat, ha pedig esküvőt tartasz, negyedszáz vendég alatt meg se állj, és ne csodálkozz, ha az este végén mindenki az asztalon táncol.

Azt mondják, a raki még a legvisszafogottabb embert is megnyitja! 

Azonban ha a raki a másik funkcióját hivatott ellátni, azaz az összetört szívet kell begyógyítania, akkor elég két-három fő társaságnak. 

Amikor koccintásra kerül a sor, figyelj rá oda, hogy a poharad alját érintsd a másikéhoz. Ha ugyanis a tetejével koccintasz, azzal azt üzened: többre tartod magadat másoknál. Ha valakiről meg szeretnél emlékezni, akkor koccintás után érintsd a poharad talpát az asztalhoz ezzel is kifejezve: örülnél, ha az illető (akár élő, akár holt), ott lehetne most veled.

A rakit általában jéggel együtt isszák, és felöntik egy kis vízzel, amitől az addig áttetsző ital homályos fehérré válik. Az oka az úgynevezett Louche-hatás (avagy úzóeffektus), amely akkor jelentkezik, ha egy vízben nem oldódó folyadékot vízoldékony szerbe keverünk, majd az oldatot nagyobb mennyiségű vízzel hígítjuk; az ánizs illóolaja pedig alkoholban igen, de vízben nem oldódik.

Meze, mezze, mezes

A raki mellé is nagyon jól passzolnak a török mezék, de akár egy könnyű ebédként vagy vacsoraként is bátran megállják a helyüket, ráadásul a legtöbbjét nem túl bonyolult összeállítani. Ami a mezéket (vagy mezzéket, mezeseket) illeti, a vegánoknak sem kell szomorúan lógatniuk az orrukat, nagyon sok olyan kapható ugyanis, aminek csupán zöldség az alapja. (És ha már vegánság: a desszertekkel azonban érdemes óvatosan bánni! A cukorszirupos és tejes nyalánkságok között ugyanis igen népszerű a Tavukgöğsü nevezetű puding, amiről első ránézésre, de még második kóstolásra sem mondanád meg, hogy főtt csirkemellet is tartalmaz.) 

Visszatérve a mezékre: a török asztalokra négy-öt tálka legalább felkerül (akár előétel gyanánt), ezekből én is kóstoltam párat.

Az ezme szó szerint zúzottat jelent: ennek a vidáman pirosló krémnek az alapja paradicsom, és azt mondják, akkor jó, ha kicsit csípős.

Pofonegyszerű, ám szintén csodás fogás a felaprított paradicsommal színesített fokhagymás párolt ceruzabab. A kápiapaprika-kockákkal és hagymával ízesített párolt spenótlevél látványban is szép volt a harsány színeivel, nem csupán ízben volt finom.

Nagyon ízlett az az étel is, amit aztán a kollégáimnak is elkészítettem: két bögre megfőtt bulgurt összekevertem hat deci görög joghurttal, sóval és három csokor felaprított petrezselyemmel. Nem is hitték el, hogy tényleg ennyi a recept, és mégis ennyire finom. 

Kávé, tea, cukor (rum, bumm!)

Még a Tanítanék filmnapokon láttam Nuri Bilge Ceylan festői szépségű filmjét, az Elszáradt füvekről-t, amely egy vidéki tanár drámájáról szól. Már itt feltűnt, milyen mérhetetlen mennyiségű teát isznak a törökök, úgyhogy az isztambuli látogatásom során már nem lepett meg nagyon, hogy akárhová beültem, napszaktól függetlenül elém tették a körteforma poharat, benne a pirosas (és szerintem méregerős) nedűvel, amit érdemes egy kevés cukorral fogyasztani, különben nagyon érződik benne a tea kesernyéssége.

Ha te inkább a kávésok táborát erősíted, akkor sem kell csalódnod, török kávét is lehet mindenütt kapni. A kecses ibrikben érkező fekete nedűt kitöltés után egy kicsit hagyd állni, hogy a pohár alján leülepedhessen a finomra őrölt kávé – hacsak nem akarod a nap hátralevő részét azzal tölteni, hogy a zaccot próbálod eltávolítani a fogad közül.

Egy szó, mit száz: Isztambulban jó enni, és jó inni! Neked melyik török étel a kedvenced?

A képek a szerző tulajdonában vannak

Fiala Borcsa