A testpozitivitás elterjedése a közösségi oldalakon: lehetőség vagy illúzió?
Rovattámogatás
A közösségi média elterjedésével és megállíthatatlan fejlődésével a testpozitivitás folyamatosan újabb és újabb szeletet harap magának a figyelmünkből. Talán még soha nem voltunk annyira rágörcsölve a kinézetünkre, mint manapság. Mindenkit címkézünk, magunkat is. Pedig az orrunk előtt a lehetőség, hogy végre megbékéljünk magunkkal és egymással. Szabó Anna Eszter írása a hétfői Ki vele! adására hangolódva.
–
Címkék bűvöletében
Legyen szó akármelyik platformról, a Metaverzumról, a TikTok-ról vagy az OnlyFansról, ezek az oldalak nemcsak az emberek közötti kapcsolattartást forradalmasították, hanem az önismeret és az ideális testkép fogalmát is merőben átalakították.
Az elmúlt években egyre inkább teret nyert a testpozitivitás és a diverzitás, de ez a gyakorlatban nem feltétlenül jelenti azt, hogy elfogadóbbak lennénk önmagunkkal vagy másokkal.
Karcsú, molett, feszes, hepehupás, önbizalomtól kicsattanó, filterek mögé bújó, szexi, visszafogott, természetes, agyonplasztikázott… Ez csak pár jelző, amivel illetjük egymást vagy akár saját magunkat.
De vajon hogyan hat a közösségi oldalakon lévő zaj a testképünkre? Vajon az, hogy egyre változatosabb képet kapunk a különböző testtípusokról, segít egészséges viszonyt kialakítani saját magunkkal?
Óriási a nyomás
Már közhelyszámba megy, hogy a tökéletesség utáni megszállott hajszánkban azt se tudjuk, igazából milyenek vagyunk, milyenek szeretnénk lenni, mi vagy ki tetszik igazán.
Hosszú éveken át sulykolták belénk a médiából, hogy karcsú, kidolgozott idomok nélkül nem léphetünk egy bizonyos szintnél feljebb.
Volt egy ideál, ami figyelmen kívül hagyta, hogy mennyire sokfélék vagyunk. Vállalhatatlan, kibírhatatlan teher és nyomás került a vállunkra.
Nem kezdenék bele egy Barbie-szintű nagymonológba arról, milyen irreális és egymásnak totálisan ellentmondó elvárásoknak kell megfelelnünk nőként, jól tudjuk ezt így is. Egy csónakban evezünk, ugyanabban a világban élünk.
Mégis, a legrémesebb az egészben, hogyha állandóan azzal vagyunk elfoglalva, hogy a másikhoz – vagyis a tökéletesnek mondott ideálhoz – viszonyítjuk magunkat, akkor egyre csak nőni fog a távolság köztünk. Ez csupán oda vezethet, hogy egy ponton szépen magunkra maradunk a frusztrációinkkal, indulatainkkal. Pedig ez közös ügy kéne legyen.
De szerencsére jött egy nagy váltás, aminek köszönhetően tényleg egyre hangosabban és egyre nagyobb tömegekhez szólt azoknak a hangja, akik a testpozitivitást képviselték.
Szembenézés és kitárulkozás
Hirtelen megjelentek a közösségi platformokon a szeplők, a hurkák, a striák, a szőrös hónaljak, a smink nélküli arcok, a pelenkában tükörszelfiző frissen szült anyák és a kisírt szemű nők. Nemcsak a külsőnket kezdtük jobban felvállalni, hanem saját magunkat is. Önismeretre, szembenézésre, elfogadásra sarkalló mozgalmak indultak el, és ez akkora erőket mozgatott meg, hogy a legnagyobb divatcégek is egyre inkább térdre kényszerülnek.
Egyszerűen látszik: az embereknek igényük van arra, hogy minél többféle módon legyünk reprezentálva a médiában.
Virágkorukat élik az olyan oldalak, amik az önelfogadást hirdetik.
Magyar példának az Instáról ott a Szeretest, Tudatos Hedonizmus, Bianicon, Visnyei Barbi, Németh Dorottya, Varga Vivien, Lainey Molnár, nemzetközi szinten pedig lassan követhetetlen, akkora a választék. Alex Light, Megan Call, Laura Brioschi, Nyome Nicholas… és reggelig folytathatnám a felsorolást, annyian foglalkoznak már a témával. Követők tízezrei, százezrei, milliói bizonyítják, mekkora igény van rájuk.
Ezeken az oldalakon nem görnyedő, magukat takaró nők vannak, hanem magukat felvállaló, magabiztos emberek, vagy olyanok, akik még ugyan nem fogadták el magukat (teljesen), de a szembenézéssel, kitárulkozással feszegetik a határaikat.
Emlékszem, amikor a lányom még kicsi volt, kitettem pár fehérneműs posztot a szülés utáni testemről. Nem voltam nagyon durván meghízva, nem voltam bombatestű sem. Pocakom volt és narancsbőröm. Mégis előrébb tartottam önelfogadásban, mint a szüléseim előtt, ezerszer feszesebb, fiatalosabb testtel.
Azért tettem ki ilyen képeket, mert ezzel a saját határaimat is feszegettem. Mások előtt könnyebb volt felvállalni a tökéletlenségemet, mint önmagam előtt.
De nekem annyit adtak az ilyen képek a közösségi oldalakon, hogy vissza akartam adni a közösbe én is ebből az élményből. Hús-vér testeket látni olyan, mintha valaki arcon simítana minket, hogy minden oké. Mind emberek vagyunk.
Rácsodálkozni a sokféleségre
Persze sok ellenzője van a testpozitivitásnak is, mint mindennek. Sokak szerint a mozgalom kizárja az egészséges életvitel szem előtt tartását, de természetesen itt is az egyensúly a legfontosabb, azon belül is az önismeret.
Mivel hosszú ideig kívülről próbálták meghatározni, mi a szép, a csinos, most végre saját magunk is kereshetünk választ ezekre a kérdésekre – de ez nem könnyű. Gyakorlatilag nulláról kell építkeznünk. És ez valójában hatalmas lehetőség nekünk.
Ha nem mondják meg nekünk, mi a szép, talán van esélyünk, hogy rácsodálkozzunk a világra, egymás sokféleségére.
Olyan felemelő szembenézni a saját törékenységünkkel, tökéletlenségünkkel és látni azt, hogy ebben együtt vagyunk! Mindannyiunknak vannak gyenge pontjai, de ha látjuk, hogy nem vagyunk egyedül, és a világ mégsem áll meg, azzal gigászi terhet vehetünk le magunkról és egymásról is.
Ha egymásban végre valahára azt látjuk meg, amiben hasonlítunk, akkor a különbözőségeink is kevésbé lesznek lényegesek.
Május 27-én hétfőn a Ki vele! következő epizódjában a szépségről, testről, evésről és testképről beszélgetünk Cinthya Dictator fotóssal, Fajgerné Dudás Andrea képzőművésszel, D. Tóth Krisztával és dr. Schwab Richárd gasztroenterológussal. A beszélgetés moderátora, Krajnyik Cintia, és hétfő este 21 órától tudjátok megnézni a Viasat3 csatornán.
Kiemelt képünk illusztráció – Forrás: Getty Images/ Natalia Misintseva
