Nárcizmus és modorosság – Instagram-sorozat Y és Z generációsoknak Kemény Zsófitól
Aki szemfüles volt, az két héten át részese lehetett Instagramon öt fiktív karakter évődésének, akiket Kemény Zsófi (slammer, író) és édesanyja, Szirmay Ágnes (dramaturg, forgatókönyvíró) keltett életre a közösségi média segítségével. A szereplők Instasztorijain keresztül egy generáció életérzését vehettük át ismert, kultikus arcok szereplésével. Aki lemaradt róla, ne aggódjon, hamarosan újraindul, csak figyeljétek a KÁR!, avagy Kemény Zsófi (Káldor Vica) oldalát. Szőcs Lilla unortodox sorozatajánlója.
–
„Jézusom, ez a csaj (valami Barbi), kibaszott idegesítő, oké végül is a Zsófi a Színműre jár, természetes, hogy a barátai ekkora primadonnák… Biztos színész szakos” – tettem hozzá magamban, aztán továbblapoztam az Instasztoriban. Ez volt az első gondolatom, amikor megláttam a KÁR! első részében Csordás Barbi (Bánky Sára) karakterét, aki szerepe szerint színésznő, újságíró és a sorozat nárcisza. A sorozat alkotói, Kemény Zsófi és édesanyja, Szirmay Ágnes (a Barátok közt egykori dramaturgja) abszolút kísérletező jelleggel építették fel a projektet, amiben Zsófi maga is az egyik szereplő.
Még a nevét is lecserélte a profilján a fiktív karakterére, úgyhogy ha valami miatt a napokban pont rákerestél Instán, akkor emiatt nem találhattad. Bevallom, nekem ez elsőre nem esett le, mert hozzászoktam, hogy az ismerőseim folyton szürreális neveket találnak ki maguknak, pláne, ha művészemberek.
A sorozat kezdő képében Vica (Kemény Zsófi) lakásába berepül egy varjú, és ott is marad (innen a szürreális, de amúgy teljesen testhezálló név), ami ezt vetítette előre: húszas éveik elején járó fiatalok keresik majd az útjukat, és kárognak az életükön.
„A sorozat alkotói és szereplői huszonévesek, akik tudják is meg nem is, hogy mit kezdjenek az életükkel. Ki akarják találni, hogy mi legyen velük és a világgal a következő ötvenpár évben, amíg várhatóan a placcon lesznek.
Törekszenek és sodródnak: teremtik, elfogadják és elszalasztják a lehetőségeket, keresik a barátságokat, a szerelmeket és az életfeladatokat, de közben igyekeznek gyorsan el is ugrani előlük. Egyszerre élnek a háromdimenziós valóságban és a közösségi média tereiben”
– így mutatja be a projektet a sorozat sajtóközleménye.
Persze nem csap úgy pofán, mint az HBO új sorozata, az Eufória, ahol egyik szexjelenet jelenet követi a másikat, és egy részben több kokaincsíkot szívnak fel, mint egy teljes Narcos-évadban – de gondolom, az Insta le is tiltotta volna, ha ilyen vadulásra kerül sor.
De ezen kívül ugyanúgy foglalkoznak olyan generációs kérdésekkel, mint a „menni vagy maradni” problematikája, milyen felnőni a digitalizációban, mennyire más szerelembe esni ma, mint régen; és mit jelentenek olyan dolgok, mint a „sztalkingolás”. Mindezt sokkal fogyaszthatóbb stílusban, mint amit a hazai piacon készülő sorozatokban látni.
Sorozat Instagramon, de minek?
Egyre több próbálkozás irányul arra, hogy a művészek valamiféle kultúrát csempésszenek az Instasztori műfajába.
Talán ti is emlékeztek rá, hogy nem is olyan rég hatalmasat futott egy történet, ami azzal a gondolattal játszott el, hogy mi lett volna, ha a holokauszt idején lett volna Instagram. Az Eve Stories néven futó kosztümös sorozat Heyman Éva magyar származású zsidó lány történetét dolgozta fel a gettóba zárástól egészen az Auschwitzba tartó vonatra tereléséig. Naplójának bejegyzéseiből rövid, pár másodperces videókon keresztül naponta szövődött a történet, ami aztán több millió felhasználóhoz ért el. Megrázó élmény volt ebből a nézőpontból visszanézni a történelemre.
Bereczki Enikő ifjúsági- és generációs szakértő így tekint erre az új történetmesélési formára:
„A digitális bennszülöttek nemzedéke mindenekelőtt az interneten tájékozódik, és ott éli közösségi életének nagy részét, így csak az Eva Stories-hoz hasonló formabontó projektekkel lehet eredményesen megszólítani őket. Heyman Éva története pedig megéri, hogy ne csak a könyvtárakban porosodjon az írása.
Az Eva Stories-nál keresve sem lehetne jobb példát találni arra, hogyan tud a modern technológia, az Instagram hozzásegíteni minket ahhoz, hogy láthatóvá tegye a Z generáció számára a történelem láthatatlanjait.”
Vannak ennél kevésbé megrázó kísérletek is a népművelésre, szintén Instagramsztorin keresztül. A New York Public Library hivatalos Instagram-oldalán például híres novellák és regények olvashatók, mindenki számára elérhetővé téve világhírű regényeket. Legutóbb az Alice csodaországbant tették közzé csodaszép grafikával életre keltve.
Mindeközben 2010-ben Budapesten…
Káldor Vica (alias Kemény Zsófi) és barátai története Heyman Éváéhoz képest jóval könnyedebb tartalmat mutatnak, amolyan generációs vígjáték. Az alkotók nem akartak sokkolni, nem voltak különösebb világmegváltó terveik – legfeljebb az, hogy elsőként hozzanak létre Instagram-sorozatot itthon. Ez sikerült is nekik. Ahogy ők mondták: „Egyszerűen muszáj volt kezdenünk vele valamit”. Az alkotók a legnagyobb szeretettel kritizálták az Y és Z generációsokat, valamint a közösségi média által leuralt világot, miközben igyekeztek minél kevesebbet hazudni.
Mivel kísérleti projektről van szó, kicsit döcögősen indult a sorozat, eleinte nehéz volt felvenni a fonalat, megérteni, hogy ki kicsoda, de végül megtalálta a hangját, és működik. Ebben sokat segített, hogy kapott egy szép főcímet, ami jelzi, mikor és hol kezdődnek az egyes részek. A főcímet követő öt Instasztoriban öt különböző nézőpontot ismerhetünk meg: az orvostanhallgató szépfiú Karát Matyit (Bodoky Márk), a budai sznob Mándy Edmundét (Baki Dániel), a depressziós bölcsészhallgató Káldor Vicáét (Kemény Zsófi), a nárcisztikus színész/újságíró Csordás Barbiét (Bánky Sára) és Zoltán Nóriét (Kádas Petra), aki toxikus családjának fojtogató légköréből próbál kitörni.
Jöjjenek a dicséretek
Amiért csak dicsérni tudom az alkotókat, az a precizitás és pontosság, ahogyan összehangolták az öt különböző Instagramtörténetet, amik sokszor egymástól eltérő helyen és időben játszódnak. Az olyan gikszereket is szépen vették, amikor egy jelenetben három-, vagy akár mind az öt szereplő találkozik egymással, majd külön-külön csoportokra (például fiúcsapat – lánycsapat) oszolva folytatódnak az egyéni történetek.
A sorozat igazi kihívása és szakmai finomsága, hogy a szereplők gyakran felbukkannak egymás jeleneteiben, hol teljes értékű szereplőként, hol pedig a háttérben elsétálva. Akik szeretik az ilyesfajta gageket, azok imádni fogják, ha keresgélhetik az összecsengéseket.
Nekem az egyik kedvenc részem az volt, amikor Kemény István többször egymás után felbukkant háttérszereplőként az egyik jelentben.
De jók az apró interaktív elemek is, például nagyon tetszett, amikor az „utca embere” (Lábas Viki a Margaret Islandből, Pion István, Said, Ott Anna, Reisz Gábor vagy Eke Angéla) megválaszolja, hogy mi a szerelem, mitől olyan nehéz, és hogy mi a „sztalkingolás”.
Működik? Működik!
Ugyan a sorozat elején még tartottam tőle, hogy az Instagram le fogja dobni magáról ezt a fajta történetmesélést, de végül nem lett igazam: tökéletesen működött. Baromira élveztem, ahogy felbukkantak a szereplők a kedvenc helyeimen, ugyanakkor máskor meg annyira idegesített egy-egy szereplő nárcizmusa és modorossága, hogy inkább továbbálltam egy másik sztorira. Végül is pont úgy, mint a valódi életben. Persze ez nem véletlen, hiszen eleve szándéka volt a sorozat íróinak, hogy önironikusan tekintsenek a huszonéves digitális felhasználókra, akik a nárcizmussal együtt teljesek.
Az alkotók valójában egyfajta játékra hívják a felhasználókat, és felteszik nekik a kérdést, hogy vajon észreveszik-e azokat a történéseket, amik a szelfik hátterében zajlanak? Mit nyerünk azzal, ha folyamatosan énkontetet tolunk magadról? Na és ha veszítünk?
A kérdésekre pedig akkor kapjuk meg a választ, ha végignézzük a sorozatot. Csak rajta!
Szőcs Lilla
Kiemelt kép: Marjanovic Mira
