–

Szóval több hónapos alapos megfigyelés után összeszedtem mindazt, ami szerintem viszonylag kevés erőbefektetéssel nagyot lendíthetne a szerkesztőségünk ökológiai lábnyomának csökkentésében.

Gerilla (le)kapcsolgató

Szerintem már egy éve csinálom az irodában, hogy a konyhai világítást lekapcsolom, ha nincs ott épp senki. A szerkesztőségi konyhánk kimondottan sötét, ezért verőfényes napsütés esetén is szükség van némi extra fényforrásra. Csak hát a lámpa gyakran marad felkapcsolva. Ahányszor észreveszem, nyúlok a kapcsolóhoz. Apróság, tudom, bagatellnek tűnik, de mégiscsak számít. És semmibe nem kerül. Ugyanez érvényes bármelyik irodai helyiségre – tudatosítanunk kell, hogy ne égessük a lámpát fölöslegesen, kapcsoljuk le a nem használat hosszabbítókat, húzzuk ki a töltőket, satöbbi.

A kis kukák rémuralma

A konyhai nagy szemetesen és szelektív hulladékgyűjtőn túl, a többi helyiségben is vannak kis kukáink. Vessen mindenki a mókusok elé, de szerintem ez teljesen fölösleges, ráadásul a kis kukákba máris nem szelektíven dobjuk a szemetet csak azért használjuk, mert közel van. De megtenni azt a pár lépést a konyháig nem egy nagy truváj, nyugodtan kidobhatja mindenki ott a szemetét. Arról nem is beszélve, hogy kukánként egy szemeteszsákkal is kalkulálni kell, ami szintén műanyag. Nyilván adja magát, hogy használjunk lebomló műanyag zacskót, de azért nem árt tudatosítanunk, hogy az a műanyag nem lebomlik, hanem szétesik, vagyis semmiképp sem szabad azt gondolnunk, hogy a lebomló zacskóval jót teszünk. Az csak a kisebbik rossz, ami persze több mint a semmi. Mindenesetre pont emiatt szerintem minimalizálni kell a zacskókat igénylő kukákat is. 

Le az ételpazarlással!

Az a szerencsés helyzet, hogy igazából egyetértés van közöttünk abban, hogy

ételt pazarolni gáz. Nem is lehet ezt finomabban fogalmazni, hát micsoda luxus ételt kidobni?!

Mégis, az irodai hűtőnk gyakran a behozott finomságok vesztőhelyévé alakul, mert könnyen elfelejtjük, hogy a múlt héten mit hoztunk be, hátulra kerül a hűtőben, egészen addig ott marad, amíg már szinte a saját lábán mászik ki onnan. Érdemes lenne erre odafigyelnünk, kitalálni egy rendszert, akár azt, hogy mindenki írja a nevét a behozott elemózsiákra, és akkor tisztán látszik, hogy mi tartozik a „szabadrablás” kategóriájába, és mi az, aminek van gazdája. Na meg az is, hogy ki az, akinek nem kell aznap kaját rendelnie, mert ott van a hűtőben. Még a saját háztartásunkban sem mindig könnyű ezt tudatosan megtenni, de muszáj. És ha már itt tartunk…

…a komposztálást is bedobom

Tudom, ez sokakból ellenérzéseket, undort vált ki, de speciel mi a Nyúl utcában rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk. Két perc sétára vagyunk a Városmajortól, ahol többek között van egy szuperül működő közösségi komposztáló is. Mi is használjuk családilag! Annyi a titka, hogy hűtőben kell egy lezárható dobozban gyűjteni a komposztba valót, és ahányszor a parkba megyünk, visszük magunkkal a dobozt, aztán öntjük is a tárolóba.

Ennek az egyik csodálatos hozadéka, hogy a szelektív hulladékgyűjtés és komposztálás mellett a kommunális hulladék mennyisége is drasztikusan csökken, ezáltal sokkal ritkábban kell levinni a szemetet. Ha nem pazaroljuk az ételt, akkor nincs megbüdösödő, kidobandó maradék és bűzlő szemetes sem. Egy szimpla irodában, mondjuk, nem sok komposztba való hulladék termelődik, de nálunk azért előfordulnak sütés-főzések, amikből ezekből pedig már bőven lehetne etetni a majori komposztot. Felmerülhet a kérdés, hogy oké, de ez hogy nézne ki a gyakorlatban? Én például

vállalom, hogy az irodai napjaimon leviszem a komposztot, ha ezen múlik. Nem nagy ügy, tényleg.

Óvatosan a papírral!

Mint minden irodában, nálunk is sok papírhulladék keletkezik. A cikkötletek, to do-listák gyakran kerülnek cetlikre, ami valójában tök fölösleges rutin. Én például a telefonomba írom az ilyen jegyzeteimet, és ez tökéletesen működik is, nem igazán van szükség a színes-szagos cetlikre. A papírok, amikkel nyomtatunk, lehetnének inkább környezetbarát fajták a fehérített helyett, és ha már papír, a toalettpapír ugyanígy lehetne „zöldebb”. Mi már jó ideje kartondobozban rendeljük otthon a vécépapírt, gazdaságosabb is és jókora műanyag csomagolást spórolunk meg vele. Az megint más téma, hogy én tökre nem ragaszkodom a háromrétegű pihe-puha papírhoz sem, de ezzel általában egyedül vagyok, szóval első körben ezzel a kartonos verzióval is elégedett lennék.

Cseréljünk ruhákat!

Ami még eszembe jutott: mondjuk, negyedévente simán csinálhatnánk egy olyat, hogy mindenki behoz két-három olyan ruhadarabot, ami csak úgy kallódik a szekrényben (mindenkinek van ilyen, a kapszulagardróbosokat leszámítva) és csereberélhetnénk egymás között. A szerkesztőségben is egyre többen kattannak rá a különböző second hand-megoldásokra, és szerintem ismerős ruháját hordani, hozzáadni a ruhadarab történetéhez, mindig különleges érzés.

Na, hát ezek az én ötleteim így első körben. Aztán meglátjuk, mit szól hozzá a csapat, és elsősorban Erika, az irodavezetőnk… De igazából nem aggódom. Ezek igazán apró változtatások, nem igényelnek extra erőfeszítést, és ahhoz képest a sok kicsi igenis sokra megy. Hiszen egyénileg igaz, hogy a csapatban mindenki máshol jár a környezetbarát úton, de nincs olyan, aki még semmin nem változtatott a bolygó védelmében. Szóval ebben a folyamatban nemcsak személyesen, de közösségileg is együtt fejlődhetünk. Már csak ezért is megéri az egész. 

Hogy látja mindezt a szakértő?

Törekvéseimről megkérdeztem Szilágyi Artúrt is, a WWF Magyarországi éghajlatvédelmi szakértőjét, aki hangsúlyozta: 

„Mivel a gazdagabb országok munkavállalóinak túlnyomó többsége a szolgáltatói szektorban dolgozik, az irodákban elérhető ökolábnyom-csökkentési lehetőséget nem szabad alábecsülni. Gondoljunk arra, hogy ma a legtöbb világváros központját az üzleti negyed alkotja az irodaházaival.”

De min is lehetne változtatni? 

„Közelebbről megnézve egy átlagos iroda környezeti hatásainak nagy részét általában az energiafogyasztás, azaz a hűtés-fűtés és az elektromos berendezések fogyasztása teszi ki. Komoly szeletet jelentenek a céges utak és a dolgozók munkába járása is. 

A koronavírus-járvány megmutatta, hogyan lehet például távmunkával csökkenteni az utazások számát, a munkavállalók rugalmasabb időbeosztásával pedig sok cégnek a korábbinál kisebb irodaterület is elegendőnek bizonyult. A közelmúltban egekbe szökő energiaárak anyagilag is értelmet adtak az energiatakarékosságnak” – mondta Szilágyi Artúr, akitől fenti, konkrét ötleteim kapcsán a következőket tudtam meg: 

„Az élelmiszerekhez és a pazarláshoz köthető környezeti hatások általában a különböző céges rendezvények kapcsán kerülnek előtérbe. Az élelmiszeripar az egyik legszennyezőbb iparág, globálisan kétszer annyi üvegházgáz kibocsátásáért felelős, mint a repülőgépes utazások. Világszerte a területhasználat 80 százaléka is az étkezéssel függ össze, valamint a klímaváltozást okozó gázok kibocsátásának 30 százaléka is ennek tudható be.

A szelektív hulladékgyűjtés, a ruhacsere és egyéb alulról jövő kezdeményezések környezeti szempontból talán nem feltétlenül hoznak annyit a »konyhára«, de azért lehetnek mégis fontosak, mert a dolgozók közvetlenül általában ilyen akciókon keresztül tudják megélni az »ökoszemléletet«. Főleg, ha a munkavállalók nem kényelmetlen kényszerként, hanem lehetőségként élik ezt meg, és megfelelően, konszenzusra építve bevonják őket ezekbe a folyamatokba, akciókba.”

Ezek olyan szempontok, amikre nekünk is érdemes odafigyelni.  

Képek: WMN

Szabó Anna Eszter