L. Ritók Nóra: „Tízéves korra a szegregátumokban már nincs tehetséges gyerek” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2022. június 8.
|
DTK
A generációs szegénységben élők problémáját úgy adják körbe az ország vezetői, mint a forró krumplit. A rendszerváltás óta eltelt több mint 30 évben egyik kormány sem tudott igazi, fenntartható javulást elérni a halmozottan hátrányos helyzetű emberek helyzetében. Az ezen a területen dolgozó civilek sokszoros nyomás alatt dolgoznak – nemcsak a mindenkori hatalom és a társadalmi ellenállás, hanem sokszor maguk az érintettek is prés alá helyezik azokat, akik segíteni akarnak. L. Ritók Nóránál kevesen tettek többet ezekért az emberekért Magyarországon. A 61 éves szakember pedagógusi pályáról indult, mára, az Igazgyöngy Alapítvány elindítójaként és szakmai vezetőjeként elképesztő elhivatottsággal és munkabírással dolgozik a legszegényebb kistérségekben élőkért – gyerekekért és felnőttekért egyaránt. Úgy lát rá erre a rendkívül összetett és mély társadalmi problémára, mint ebben az országban nagyon kevesen. Nem csoda, hogy fáradt – bár állítja, hogy a toldi asszonyok és gyerekek apróbb vagy nagyobb egy-egy sikertörténete újra és újra feltölti energiával. Vajon hogyan tud hiteles lenni a roma családok előtt egy nem roma származású civil szakember? Miért kerül összetűzésbe a roma értelmiségiekkel? Mi tartja benne a szakmában még akkor is, ha néha komolyan félti magát, a családját és a vele dolgozókat? Hogyan pihen, képes-e egyáltalán arra, hogy kikapcsoljon? És hogyan maradhat energiája a saját családjára, a gyerekekre, az unokákra? 2021-ben a WMN olvasói őt választották az év legbátrabb nőjének a SzuperWMN közönségszavazáson… nem véletlenül. Ismerjétek meg egy kicsit jobban az embert a temérdek munka mögött: Elviszlek magammal – L. Ritók Nóra
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. június 12.
–
DTK
Végtaghiánnyal született, így lett az ország legismertebb trombitaművésze. De lehetett volna belőle paralimpiai úszóbajnok is, ha az élsportot választja a zene helyett. Barabás Lőrinc magára mindig is teljes emberként tekintett, elvégre a szülei is úgy nevelték. És mennyire igazuk volt! Az Elviszlek magammal e heti vendége Barabás Lőrinc trombitaművész, zeneszerző.
0 like / 0 dislike
28 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. június 5.
„...szerettem volna én is nőket játszani, de a trotlikat kaptam, mert nyilván ezt sugallom magamról” – mondja. De közben nem ezt sugallja magáról. Ahogy hallgatjuk őt, és érezzük a kiáradó érzelmeit a gyerekkoráról, a szüleiről, az anyaságáról, a pályájáról, azon gondolkodunk, vajon milyen elképesztő erő kell ahhoz, hogy valaki mindezt elhordozza. Hát csoda, hogy annyira tele van energiával? Az Elviszlek magammal vendége Szirtes Ági Kossuth-díjas színész.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. május 30.
–
MZS
Batiz András mindent nagyon fiatalon kezdett. Alig volt húszéves, amikor az ország egyik legismertebb tévés arca lett, harmincéves kora előtt pedig kormányszóvivői pozíciót vállalt. És bár van, amit ma már másképp csinálna, nem bánja a korábbi döntéseit – mint mondja, ezek kellettek ugyanis ahhoz, hogy eljusson oda, ahol ma tart. Az Elviszlek magammal legújabb adását Mózes Zsófi ajánlja.
0 like / 0 dislike
6 megosztás
Kult –
2016. január 6.
–
DTK
Ugyan már, mi közünk nekünk egy kelet-franciaországi harcias szűzlányhoz, aki „ma lenne 604 éves"? Haha, nagyon is sok! Figyeld csak ezt a hét nagyon mai nőt Angela Merkeltől Hosszú Katinkán át Meryl Streepig...
86 like / 0 dislike
490 megosztás
WMN Ügy –
2021. október 31.
–
CL
„Az életnek már nem az az üzenete, hogy ha tanulsz, akkor előrébb léphetsz, jobban fogsz keresni és biztosabb alapokon állsz majd. Jelenleg sokkal inkább az tűnik egy követhető életstratégiának, ha az ember opportunista, ha »ügyeskedik«. Mert tanulás nélkül is lehet boldogulni a fekete zónában: meg lehet élni feketemunkából, boltocskázásból, üzletelésből” – L. Ritók Nórával Chripkó Lili beszélgetett. Aki elolvassa a képes riportot, sok mindent megérthet.
0 like / 0 dislike
697 megosztás
WMN Life –
2024. május 25.
–
TD
Dr. Bánki György szerint egy olyan országban élünk, ahol a családi traumák nincsenek befogadva, nincs olyan rendszerünk, ahol ezek a sebzettségek, fájdalmak felszívódhatnának. Lehetséges, hogy a társadalmi kereteken több múlik, mint az egyéni önismereten? Többek között ilyen kérdésekről beszélt a pszichiáter az Elviszlek magammal legújabb részében.
0 like / 0 dislike
21 megosztás