„Nem egy gyerekkel kell százat lépni, hanem százzal egyet” – L. Ritók Nóra példaértékű küzdelme egy jobb világért

–

…aztán Nóra az interjú után kivitt minket Toldra

Az Igazgyöngy Alapítvány egy „pilot programot” indított a szegregált zsákfaluban. Helyes kis tanodában jártunk, brikettálógépet néztünk, ami a téli tüzelőt gyártotta, a határban nőtt a hagyma, férfiak kalapáltak és asszonyok dolgoztak a kézművesműhelyben. Úgy tűnt, mégis van jövő, csak kell legalább egy ember, aki hisz benne. Azóta, ahol tudom, ámulattal követem Nórát, olvasom a blogját, cikkeit, bejegyzéseit, tapsoltam, amikor SzuperWMN-díjat nyert, és dühöngtem, amikor a vírushelyzetre hivatkozva lecsökkentették iskolája támogatását. Aztán újra tapsoltam, amikor három nap alatt összegyűlt a hiányzó összeg civil felajánlásokból – sőt még több is.

Időközben a saját találkozásaimból is megtapasztaltam, hogy bár a világ az elmúlt két évben egyáltalán nem lett barátságosabb hely, még sincs ezzel az országgal baj, vagy hát nem az országgal van a baj. Az emberek nem süketek és nem vakok mások problémáira, legfeljebb bizalmatlanok.

Egyre több helyen olvastam azonban, hogy Nóra kitűzte visszavonulása időpontját, 2025-ben nyugdíjba szeretne menni. Még ha nem is vonja majd ki magát teljesen az Igazgyöngy vezetői teendőiből, akkor is úgy érzem, leköszönésével véget ér egy korszak. L. Ritók Nóra végtelenül következetesen képviseli ugyanazokat az elveket évtizedek óta, a „nyomor széléről” (ez a blogjának a címe) festett kép mondanivalója ezért is olyan egyértelmű:

a jövő szempontjából a jelenkor gyerekeinek oktatása kulcskérdés, ezért prioritást kellene élveznie a döntéshozói gondolkodásban.

Nóra Berettyószentmártonban született, ami azóta Berettyóújfaluhoz tartozik, de a szülei még az azóta eltűnt tanyavilágban nőttek fel

Hat osztályt tudtak ott elvégezni, más lehetőség nem volt. A téeszesítés után kénytelenek voltak beköltözni a faluba. Mindketten továbbtanultak, édesanyja már Nórával volt terhes, amikor a nyolcadikat végezte, később könyvelt a téeszben, majd vöröskeresztes titkár lett. Édesapja a középfokú végzettség megszerzése után rendőrnek ment, végül nyomozóként nyugdíjazták.

Nóra édesanyja egyszer a téeszben egy könyvvásáron vett két képzőművészeti albumot. Az egyik egy Siskin album volt, a másik a Louvre képtárának anyagát mutatta meg. Az ezekben látható képek nézegetése és a vizuális kifejezés iránti vágy indította Nórát a művészi pálya irányába, földrajz-rajzszakos tanári diplomát szerzett, idővel pedig felvették az Alkotóművészek Országos Egyesületébe, hivatásos képzőművész és képgrafikus lett.

Szülei tehát nem értelmiségi gyökerű emberek voltak, de értelmiségivé váltak és azzá tették családjukat is. A tanulás, előrehaladás vágya motiválta őket, mert Nóra szerint a jelenlegi helyzettel szemben az még olyan időszak volt, amikor ha valaki megkapta a tanulás lehetőségét, akkor szinte biztos lehetett benne, hogy jobban boldogulhat. Ami most a szegregátumokban jellemző, az viszont épp ennek az ellenkezője.

Az életnek már nem az az üzenete, hogy ha tanulsz, akkor előrébb léphetsz, jobban fogsz keresni és biztosabb alapokon állsz majd. Jelenleg sokkal inkább az tűnik egy követhető életstratégiának, ha az ember opportunista, ha „ügyeskedik”. Mert tanulás nélkül is lehet boldogulni a fekete zónában: meg lehet élni feketemunkából, boltocskázásból, üzletelésből.

Az Igazgyöngy társadalmi vállalkozásában dolgozó, képzetlen emberek minimálbéres fizetése és a pályakezdő, fejlesztést végző, diplomás pedagógusok vagy szociális munkások bére között nincs lényegi különbség

És ezzel az üzenettel mindkét oldal tisztában van.

A családok szerkezete és a munkaerőpiac folyamatosan változik, az alapítvány pedig létrehozása óta egyféle pionírszerepben van. Az állandó változásokhoz adaptálódnia kell, ha valós válaszokat akar adni a problémákra. Amikor még nem volt közmunka, tucatjával szerepeltek várólistán azok, akik szívesen dolgoztak volna az Igazgyöngy társadalmi vállalkozásában. A közmunka lehetősége azonban visszavetette ezt, mert bár nem ad olyan jövedelmet, hogy megérje „odatenni magukat”, mégiscsak jön valamennyi fizetés belőle, különösebb munka nélkül is – ez pedig vonzóbb, mint a teljesítmény elvárásához kötött munka az Igazgyöngyben.

Nem beszélve arról, hogy egy adósságcsapdába keveredett ember számára a bejelentett, fehér jövedelem nem feltétlenül motiváló, hiszen azonnal viszi a bér harmadát-felét a behajtócég. Számtalan család küzd valamilyen formában adóssággal.

„Egyszerűen nem támogató a rendszer a generációs szegénységben élők életstratégiájának megváltoztatásában. A gyerekek szakemberhiányos szegregálódó vagy szegregált iskolákban tanulnak, ahonnan nem kapnak elég alapot szakmák tanulásához. A lakhatási szegénység rémes… és ők nem érik el a hangzatos családtámogatásokat.

A pénzügyi tudatosság nagyon alacsony, védtelenek a fogyasztói társadalom hatásaival szemben. Ők is vágynak a jóléti társadalom szimbólumaira. Hiszen a világ arról szól: az vagy, amid van.

Már rosszul vagyok, amikor meglátok egy hirdetést, hogy nulla forintért elvihető a telefon… mert pontosan tudom, sokan rá fognak mozdulni, de a részleteket nem fogják fizetni. Esélytelen, hogy ezek a családok kimásszanak az adósságcsapdákból, ha elhelyezkednek a legális munkaerőpiacon, akkor egy tartozásnál harminc, kettőnél az ötven százalékát vonják le a fizetésüknek. Innentől kezdve nem vonzó a bejelentett munkahely, és így nem tudunk perspektíva lenni a napi tízezer forintot fizető fekete zónában, „zsebbe” kapott napidíjjal szemben. Az eladósodás egy olyan bilincs rajtuk, ami nem enged váltani. A feketemunka viszont átmenetileg megoldja a problémáikat, és ez nekik elég” – mondja Nóra.

Akik az Igazgyöngyben dolgoznak, számíthatnak arra, hogy a problémáik megoldásában több segítséget kapnak

Adósságkezelésben, továbbtanulásban, lakhatási körülményeik javításában is. Szeretnék azt az üzenetet közvetíteni, hogy ebben a legális, fejlesztő foglalkoztatásban tervezhetőbbé válik az élet.

Toldon az alapítvány fejlesztőmunkájának pilotprogramja folyik, mellette még tizenhét településen dolgoznak folyamatosan a leszakadó családokkal. Jól ismerik már a túlélési stratégiákat, a szocializációs mintákat, a megoldhatatlannak tűnő problémákat.

Ilyen például a speciális nevelési igényűek helyzete, akikkel e státusz miatt csak addig foglalkozik a rendszer, amíg iskolások. Ha felnőnek, már senkit sem érdekel, hogy milyenek az életvezetési képességeik, van-e tudásuk megfelelő döntéseket hozni. A fekete zóna pedig megtalálja őket. Kezesek lesznek a kölcsönfelvételhez, illetve prostituálódnak is.

Az alacsony keresetek és adósságok szolgáltatáshiányos településeket szülnek, melyek már nem élhetők a fekete zóna nélkül. Így megy minden a maga (kerülő)útján, amíg „nincs nagyobb baj”. Ahol gyér a közlekedés, ott lesz, aki pénzért fuvaroz, ahol nincs bolt, ott lesz, aki élelmiszert árul otthon. Ahol nincs dohánybolt, mégis elérhető lesz a cigaretta, és ahol nincs kocsma, lesznek illegális italkimérések.

Ezekben a szolgáltatásban különösen vonzó, hogy a termékekhez „felírásra” is hozzá lehet jutni, a hónap második felében, amikor már nincs pénz. Amikor a postás hozza a családi pótlékot, a nyugdíjat, a gyest, vagy megkapják a közmunkabért, akkor nemcsak az áll sorba, aki a címzett, hanem az is, akinél ott a lista a tartozásokkal. Ennek a valóságtartamát nem vitatja senki. Bármennyit kérhetnek a követhetetlen tartozások listáján, az adósnak meg kell fizetnie. Nóra szerint ez az uzsora melegágya, ami aztán még mélyebbre húzza a családokat.

„Szóval én nem attól félek most már, hogy itt valaha éhséglázadás lesz, mert nem lesz, a fekete zónában mindenki túlél. A kérdés az, lehet-e jövőképet kovácsolni abból, ha az egész egy illegális túlélési stratégia? Az Igazgyöngyben azt gondoljuk, hogy adósságkezeléssel, folyamatos oktatással, közösségfejlesztéssel, kríziskezeléssel, legalább egy generáción át végzett munkával, amiben fejlesztjük a gyerekeket is, megvan az esély arra, hogy a következő generáció más legyen.

A mostani generációval dolgozunk a következőért.

„Az fontos felismerésünk volt, hogy mindegy, milyen fejlesztést kapnak a gyerekek az iskolában, ha a közeg, amiben élnek, a család, a közösség azokat a hatásokat leamortizálja. Ezért kell, hogy velük is foglalkozzunk, és ezért nagyon komplex a modellünk, mert a problémahalmaz minden elemével próbálunk valamit kezdeni” – mondja L. Ritók Nóra

Persze az Igazgyöngy Alapítvány programja nem a fiókban állt, ahonnan csak elő kellett venni, amikor Nóra elkezdett a kilencvenes években Berettyóújfaluban tanítani

Amikor annak idején rajztanárként belépett az osztályba, nem haptákba vágódott gyerekek fogadták, csillogó szemmel, hogy mi is lesz a feladat, hanem különösen nehezen kezelhető, többségében hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok, akik mindent akartak, csak éppen rá figyelni nem. Mégis megnyerte őket, és tevékenysége sikeres lett, olyannyira, hogy amikor egy igazgatóváltás után az egyházivá vált iskolát 1998-ban elhagyta, többen kapkodtak utána a környékbeli iskolákból, hogy boldogan átveszik.

Ebben az időben indult el a művészeti iskolák hálózata. Az általános iskolai oktatásból forráshiány miatt eltűntek a szakkörök, a készségtárgyak egyre kevesebb óraszámot kaptak, ám igény volt a gyerekekben a művészeti tevékenységre. Így nyílt lehetőség a zeneiskolák mintájára más művészeti ágakat is iskolarendszerben tanulni, ennek köszönhetően a táncművészet, képzőművészet és a dráma is megjelent a palettán.

Nóra pedig 1999-ben úgy döntött, államilag finanszírozott, de alapítványi fenntartású iskolát hoz létre. Azt látta ugyanis, hogy a művészeti nevelésben kihasználatlan edukációs potenciál rejlik, sőt rajta keresztül lehetőség van a hátrányos helyzetűek felzárkóztatására is. Az alapítványi fenntartás nagyobb szabadságot adott, lehetőséget a gyermekközpontúbb, alternatív módszerek használatára is.

A kezdetektől fontos volt számára, hogy az Igazgyöngy Művészeti Iskola ne elitképző legyen, ne csak azok érhessék el, akik meg tudják oldani a beutazást Berettyóújfaluba, ezért elkezdtek a környező településekre kijárni. Az egyik siker hozta a másikat, de úgy döntöttek, hatszáz fő fölé nem mennek, mert ezt a létszámot tudják szakmai fejlődésben tartani. Így jelenleg hat településen vannak jelen délutáni szakkörökkel az iskolákban. A náluk tanuló gyerekek 70 százaléka hátrányos helyzetű.

Az iskola módszertana folyamatosan fejlődött

Ma hármas fókuszú vizuális nevelésnek nevezik, amelyben a vizuális kommunikáció fejlesztése, a hátránykompenzálás és a szociális készségek fejlesztése egyformán fókuszban van. A módszertan szerint az órán mindhárom célnak teljesülnie kell: a pedagógusnak törekednie kell arra, hogy a diák átéljen sikerélményt, fejlődjön az együttműködési- és megfigyelési készsége, javuljon a finommotorikája, vizuális memóriája, logikai gondolkodása, és fejlődjön a csoportban a tolerancia.

Az Igazgyöngy diákjai akkor és most is sikeresek voltak nemzetközi pályázatokon, de az igazán izgalmas kérdés az volt, hogy tudnak-e olyan hatást gyakorolni ezeknek a gyerekeknek az életére, hogy egyéb más területeken is mérhető változás következzen be. Voltak utánkövetések arra vonatkozóan, hogy az Igazgyöngyben tanuló gyerekek hány százaléka tud szakképesítéssel legális munkahelyet szerezni, hány százalék tud elköltözni a szülőktől, hány százalék kriminalizálódik, hányan alapítanak családot, szülnek nagyon fiatalon – a felmérésekből azonban nem jöttek vissza jó adatok. Be kellett látni, hogy hiába adott egy jó iskola (művészeti iskola), mégsem sikerült elég hatást gyakorolni a gyerekek életére.

A generációs szegénységben élő gyerekek olyan családokból jönnek, ahol semmi nem motiválja őket arra, hogy más utakat válasszanak, mint a szüleik, akik szintén nagyon keveset kaptak az oktatástól.

De L. Ritók Nóráék nem dőltek hátra

2009-ben elkezdtek a gyerekek családjaival is foglalkozni. Egyre jobban értették ezeknek a családoknak a nehézségeit, mind jobban bevonódtak az életükbe, megértették az uzsora működését, az egészségügyi helyzetüket, a táplálkozási gondjaikat, az iskoláztatás nehézségeit, a fogamzásgátlási problémákat, és így egyre szerteágazóbb tevékenységekkel a lakhatási szegénységtől kezdve a családgondozáson a szocializáción és a közösségfejlesztésen át a munkahelyteremtésig tudták őket segíteni. Húszéves időszakkal tervezve elkezdték a toldi pilotprogramot, amelyben esélyteremtő modellt fejlesztenek, a modell sikeres elemeit pedig (kapacitásuktól függően) más településekre is átviszik.

Közben fel kellett ismerniük, hogy az ellátórendszerrel ugyanazokért az emberekért dolgoznak és ugyanazokkal van gondjuk, mint nekik, ezért Nóra végig arra törekedett, hogy velük közösen oldja meg a problémákat. Ehhez azonban meg kellett értenie az ő gondjaikat. A rendszer ügyintézői fókuszát az általuk képviselt okkezelő helyett; a szegregált iskolában tanító kiégett pedagógust és a rendszerben működő ügyintézőket, akiket gúzsba köt az eszköztelenség, a rossz protokoll, és a túlterhelt adminisztráció. Mára jó a viszonya az alapítványnak a különböző hivatalokkal, de nem volt zökkenőmentes az idáig vezető út. Az alternatív megközelítés az oktatási rendszeren belül is mindig nehézkes volt, és bár Nóra sok kiváló civil kezdeményezést nézett végig, ami végül csak szakirodalmi jegyzet lett, az ő iskolája mégis fennmaradt.

„Nekem egyszer valaki azt mondta, hogy az ilyen szervezeteket, mint az Igazgyöngy, nem támogatni, hanem irtani kellene, mert kiszolgáljuk az állam inkompetens szerepét. Hátradől az állam, és azt mondja, végül is nincs baj, megoldják a civilek. Igen, lehet, hogy ezt erősítjük, de

nem lehet várni, mert mi lesz akkor ezekkel a gyerekekkel? Pillanatok alatt egy újabb generáció kerül ki, amelyik problémák sorát termeli, és az ország élhetőségét fogja veszélyeztetni, ha túl nagyra nő ez a tömeg.

A leszakadó térségek felől nézve én nagyon erősen látom ennek a veszélyét.”

Az állam elindított egyébként egy programot, amit a Máltai Szeretetszolgálat koordinál és a Belügyminisztériumhoz tartozik, ez a Felzárkózó Települések Program. Ennek az a célkitűzése, hogy háromszáz leszakadó települést segítsenek. Az Igazgyöngy ebben a programban az egyetlen nem egyházi megvalósítóként van benne, szakmai önállóságukat megőrizve dolgoznak együtt az önkormányzattal Told felemeléséért, remélve, hogy jó gyakorlataikat mások is átveszik a programon belül.

Toldon a húsz évre tervezett program a tizenegyedik évnél tart

A hatásmérések szerint a gyerekek tanulmányi eredménye látványosan javult, az évismétlések, tantárgyi bukások száma minimalizálódott, és az iskolai lemorzsolódás is csökkent. Családból való kiemelés egyszer volt, akkor is a szülő kezdeményezésére, és ugyan az utóbbi években picit megtört az ív, de továbbra is folyamatosan csökkennek a kriminalizációs esetek. Vagy – ahogy Nóra mondja –, a közösségfejlesztés, az íratlan etikai kódex és a közösségi szabályok elfogadása miatt csökkentek azok az esetek, amikor olyan cirkusz van a faluban, hogy az rendőrségi beavatkozást igényel. A fogamzásgátlási programnak köszönhetően tizennyolc évesnél fiatalabb lány nem szült Toldon már évek óta. A „képessé tevés” jegyében sok feladatot sikerül átadni már a helybelieknek.

Nóra szerint pontosan ez a távlati cél: minél több feladatot átadni. Így az Igazgyöngy tulajdonképpen tényleg azért dolgozik Toldon, hogy felszámolja magát.

Ha a jelenlegi felnőtt generációnál nem is sikerül elérni, de bíznak benne, hogy azon diákok között, akiket nyáron diákmunkára alkalmaztak, lesznek olyanok, akik munkahelyként találják meg akár a jelenlegi társadalmi vállalkozást, és lesz annyi tudásuk, hogy ennek a munkaszervezési részét el tudják vinni. 

Továbbá az ellátórendszernek is vissza kéne adni sok, jelenleg az alapítvány által elvégzett feladatot, de Nóra úgy érzi, ettől folyamatosan csak távolodnak

„Az kellene, hogy az állam ezekből a funkciókból átemeljen a családpolitikájába, és olyan családpolitikai rendszert működtessen, amelyben nemcsak azok a családok kapnak támogatást, akik tanultak, biztos egzisztenciával és jó munkahellyel rendelkeznek, hanem azok is, akik leszakadnak.

Most mintha a leszakadó családokról nem vennének tudomást. Az oktatás elvesztette esélykiegyenlítő funkcióját, soha nem volt akkora az oktatási szegregáció, mint most.

Ha ez nem szűnik meg, és nem foglalkoznak rendszerszinten a probléma komplexitásával, akkor ez nem fog elmozdulni a mélypontról. Bőségesen voltak konfliktusaim, amikor beleálltam ebbe a kérdésbe. Csak azért, mert tükröt tartottam az állami rendszernek. Mert nyilvánosan is jelzem a működési hibákat. Sok ügyből kerültem ki vesztesen, például az egyházi iskolák szegregáló hatásával kapcsolatban, a jelzőrendszer hibáinak jelzése, vagy korrupciós ügyek feszegetése miatt, vagy legutóbb, a roma érdekvédelemmel kapcsolatban.”

Kudarcok ide vagy oda, az Igazgyöngynek mégis óriási hatást sikerül kifejtenie azzal, hogy hat éve elkezdett a Berettyóújfalui Tankerülettel dolgozni, hogy az általuk kifejlesztett hármas fókuszú vizuális nevelést próbálják meg beépíteni az általános iskola első négy évfolyamába. Most ugyan a NAT szerint át kell dolgozni, de idén a tankerület bevonta az összes iskolát a területen: három járás iskolájában azokat a feladatokat viszik, amiket ő hétről hétre elküld a tankerületnek. Az ország többi részén is járják az iskolákat, tartanak képzéseket, és már online is indítottak egy akadémiát, amire egyénileg kapcsolódhatnak be pedagógusok, szülők, ha meg akarják tanulni, hogyan lehet a hármas fókuszt szem előtt tartani.

Sőt, ezzel a programmal a határon túli magyar pedagógusszervezetekkel is együtt dolgoznak, Szlovákiában és Szerbiában pedig már akkreditálták is ezt a képzést, és sok magyar iskolában eszerint tanítanak.

A szervezet társadalmi beágyazottsága, ismertsége, hitelessége egyre nő

Ezt igazolják vissza az adó egy százalékából kapott támogatások, a felsőoktatási és egyéb szakmai kapcsolatok is:

„A céges kapcsolataink folyamatosan erősödnek, de a magánszemélyek kisebb-nagyobb összegű utalásai is jelentős tételt képeznek. A követők száma növekszik. Ez pedig mind azt mutatja, hogy meg tudunk szólítani olyan rétegeket, amelyekben a szolidaritás érzése elindult. Nagyon fontosnak tartom, hogy mi mindig a szakpolitikát hangsúlyozzuk, nincs ebben pártpolitikai elköteleződés. Vannak kifejezetten konzervatív támogatóink is. Az összes költségünk 67 százaléka jön civil és céges támogatásból, de külföldi szervezetek is támogatnak minket. Sokan segítenek nekünk még marketingben, szervezetfejlesztésben, jogi dolgokban pro bono.”

Ugyanakkor Nóra szerint sok szempontból nagyon amortizáló ez a munka: szellemileg, lelkileg épen maradni, kiégés nélkül kezelni a helyzeteket, kifejezetten nehéz. Többször is mélypontra került már, de az évek során megtanulta kezelni a nehézségeket.

„Például a roma jogvédők támadásából nagyon nehezen álltam fel. Amikor annyi vonalon konfrontálódtam már a probléma miatt, és azok is ellenem fordultak, akiknek a helyzetén segíteni szeretnék, az már túl sok volt. Az volt a véleményük, és ezzel többen egyetértettek a roma értelmiség közül, hogy nekem rasszista a kommunikációm, „fehér gyarmatosító”-nak neveztek, az írásaim szerintük erősítik a többségi társadalom sztereotípiáit, mert a romákkal kapcsolatban nem a pozitívumokról beszélek… De abból nem tudunk problémát megoldani, ha az egyes személyes sikereket kommunikáljuk, miközben ekkora a baj. Ráadásul nálunk sosem volt kérdés, hogy valaki roma-e vagy sem. Sokkal inkább a generációs szegénységben átörökített szocializációs minták azok, amelyeket értenünk kell, és megtörni ezeket. Végül le tudtam zárni magamban ezt, azzal, hogy már nem emelem be a munkámba a roma érdekvédelmet. A gyerekszegénység az, ami ellen az Igazgyöngy küzd, és nem a roma érdekvédelem.

És továbbra is vallom, hogy nem egy gyerekkel kell százat lépni, hanem százzal egyet, hogy változzon valami. Nekünk is vannak egyéni sikereink… de az, hogy olyan rendszert tudunk működtetni, és ennek a hatékonyságát mérve fejleszteni, ami családok, közösségek életére lehet hatással, sokkal fontosabb.

Az pedig nagy vágy, hogy ezzel rendszerszintű változásokat is generálni tudjunk.

Amikor megalapítottam az Igazgyöngyöt, nem gondoltam, hogy ilyen fantasztikus dolog lesz ez minden nehézség ellenére, amin átmentünk az évek során. A családokkal, az ottani fekete zónával, az intézményrendszerrel, a politikai rendszerrel, a közvéleménnyel, a jogvédőkkel, az egyházzal is számtalanszor ütköztünk. De a szőnyeg alá söpört problémák már csak ilyenek: konfliktust generálnak. Ennek ellenére azt gondolom, hogy ez egy fantasztikus munka, mert olyan dolgokat láttunk meg, amit eddig soha senki nem írt le. És nagyon jó, amikor be tudunk emelni egy olyan szempontot, ami részévé válhat a problémamegoldásnak. A kollégáimmal együtt hiszek abban, hogy ez egy lehetséges jó út lehet.”

Képek és szöveg: Chripkó Lili