Barabás Éva: A legboldogabb ember akkor voltam, amikor gyerekeket tanítottam úszni – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2020. december 30.
|
DTK
Meggyőződésem, hogy a kimagasló felnőttkori empátia- és érzelmiintelligencia-szint alapjait gyerekkorban lehet a leghatékonyabban lerakni. Van, hogy tudatos építkezés ez a szülők részéről, van, hogy a gyerek, az otthoni körülmények miatt, kényszerből fejleszt maga köré alkalmazkodásburkot, és van, hogy e kettő együtt építi a személyiséget. Az utóbbit érzem Barabás Évi műsorvezető-riporter esetében is. A bonyhádi, Kazinczy-verseny-győztes úszólány alapvetően szép, de feladatokkal és szorongással teli gyerekkor után került Budapestre, a Magyar Televízióba, ahová a szó szoros értelmében a kapanyél mellől hívták. Kétkezi munkás szülők gyerekeként korán sokat megtanult az életről, ahogy fogalmazott: „Nem egyszerű tudomány úgy felnőni, hogy állandóan azt figyeled, hol lesz valami zűr.” De mégsem panaszkodik, sőt telis-tele van szeretettel a szülei és az otthona iránt. És a mérhetetlen szereteten túl még valamit hoz otthonról: mára igazán szívós ember lett, fát lehet vágni a hátán. Régóta érett már bennem, hogy beszélgessek vele egy hosszabbat – és a lelkesedéséből úgy tűnik, ő is hasonlóan érzett. Érdemes a legeslegvégéig meghallgatni, amit mond (és nem csak azért, mert irtó helyesen elmeséli, ahogy Pataki Zita összehozta a mostani társával). Elviszlek magammal: Barabás Éva.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. május 29.
Minden nagyon korán történt az életében; 20 évesen már képernyőn volt, 30 évesen pedig kormányszóvivő. Hogyan lett az örökké szorongó kisfiúból Magyarország egyik legkeresettebb kommunikációs tanácsadója és – a mai napig – egyik legismertebb televíziósa (úgy, hogy már 20 éve nem is tévézik). Az Elviszlek magammal vendége: Batiz András.
0 like / 0 dislike
9 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 16.
–
DTK
Steigervald Krisztián a generációkutatás rocksztárja, elképesztő sikerszériát fut az elmúlt években. Mint az ország elsőszámú szakembere a témában azt mondja: valójában generációkba csomagolt önismeretet oktat, ami szerinte a XXI. század legfontosabb képessége. Most magáról is mesél – sokkal többet, mint szokott.
0 like / 0 dislike
55 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. április 23.
–
DTK
Ábel Anita az elmúlt tíz évben alaposan újrarajzolta magát; most békésebb, mint valaha. Saját bevallása szerint köszönhető ez a korának, a nagy életeseményeinek és nem utolsó sorban: a jógának. Jó, hogy itt van az Elviszlek búcsúévadában.
0 like / 0 dislike
35 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 7.
–
DTK
Úszóiskolát nyit vagy kávézót, esetleg sportpszichológusként épít civil karriert. Kapás Boglárka olimpiai bronzérmes úszó ötévesen ment le először az uszodába, és negyed évszázados sportolói pályától köszönt el tavaly decemberben a budapesti rövidpályás vb-n. Most megadja magának az időt a gondolkodásra és a gyászra.
0 like / 0 dislike
16 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 14.
–
DTK
Miért érzi úgy 77 évesen, hogy már nem igazán kell? Hogy van most, néhány hónappal azután, hogy nagyon megijesztett mindenkit, amikor rosszul lett a színpadon? Hány elégedett pillanatot tud felidézni páratlanul hosszú pályájáról? Mi az, ami még képes felvillanyozni őt? Mi lett a hollywoodi álmaival? Miért haragszik a kritikusokra és mennyire gondolja politikainak a Kossuth-díjat? Kern András az Elviszlekben!
0 like / 0 dislike
29 megosztás
Elviszlek magammal –
2025. május 21.
–
DTK
Túlélő üzemmódban vagyunk, és úgy próbáljuk tompítani a feszültséget, hogy belebetegszünk. Az átlag 65+-os magyar ember 3-4 évvel él kevesebbet egsészségben, mint uniós társai. Mi köze a mentális állapotunknak a fizikai egészségünkhöz, és hogyan lehetne ténylegesen csökkenteni a stresszt? Az Elviszlek magammal vendége: Dr. Márky Ádám orvos, longevity kutató.
0 like / 0 dislike
55 megosztás