Farkas Franciska: „Ebbe beleszakad az ember szíve meg mindene” – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2020. november 11.
|
DTK
Ismert, sikeres színész, aki tavasz óta egy krízisotthonban dolgozik családjukból kiemelt gyerekekkel – szociális munkásként – az eredeti végzettsége szerint. Pedig sokáig „menekült” a gyermekvédelemtől, mert félt, hogy azt a lelki megterhelést, ami ott éri majd, nem fogja bírni. Most mesél arról, hogy, miért vágott bele mégis, hogy mik a tapasztalatai, hogy milyen érzés „Franci néninek” lenni, hogy miként fér meg egymás mellett ez a munka a színészettel. És élete legfontosabb filmes főszerepéről is, amire épp most készül – és amivel egyszer és mindenkorra végre szeretné letenni a „roma származású színésznőséggel” járó folyamatos edukáló-érzékenyítő munkát. Élete egyik végéből vittük a másikba, egy 24 órás gyermekotthoni szolgálat után. Elviszlek magammal: Farkas Franciska.
Neked ajánljuk
Elviszlek magammal –
2024. október 30.
–
DTK
Pálmai Anna épp ezerrel dolgozik magán, amiből kívülről az látszik, hogy egyik pillanatban ömlik belőle az érzés és gondolat, a következőben pedig megáll, hogy mérlegelje, mi az, amit megoszthat a nyilvánossággal, és mi az, amit még gyúrnia kell. Az Elviszlek e heti epizódja izgalmas utazás egy érzékeny ember önismereti terápiájába.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
WMN Life –
2024. december 7.
–
BG
Tavaly áprilisban elindította a saját YouTube-csatornáját a televíziózás legendás alakja, mert még mindig van fontos mondanivalója a világról. Most is csak ült D. Tóth Kriszta mellett… és mesélt.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 20.
Anyukája révén szerb, apukája oldaláról magyar, ő viszont úgy érzi, a magyaroknak nem elég magyar, a szerbeknek nem elég szerb. Ismerős számára a kisebbségi léttel járó „nem vagy idevaló” érzése – nekem viszont az az érzésem, hogy éppen ez, a vérében hordozott sokféleség miatt izgalmas. Ember Márk színész az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
15 megosztás
WMN Life –
2024. november 5.
–
BSz
„Szinte mindig a származásomról kell beszélnem, holott én nem vagyok az összes roma ember, nem vagyok szociológus” – mondja Farkas Franciska, akit Bereczki Szilvia kérdezett: újrakezdésekről, nepáli rendezéséről és arról, miért nem dolgozik színészként másfél éve Magyarországon.
0 like / 0 dislike
39 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 13.
–
DTK
„Nem bánom már, hogy az élettől ezt a feladatot kaptam” – mondja mosolyogva az autóban, miután elmesélte elképesztő és kőkemény történetét. Kiss Péter Pál nyolcévesen került kerekesszékbe addigi, totálisan szabad falusi életéből. Újra kellett tanulnia élni és álmodni. Mára kétszeres paralimpiai, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Ismerjétek meg őt!
0 like / 0 dislike
19 megosztás
WMN Life –
2024. november 8.
–
BG
Nagyon erős értékrend szerint mond igent vagy nemet valamire Jakupcsek Gabriella, hiszen túl sokszor tapasztalta meg, milyen a megalkuvásokkal teli élet.
0 like / 0 dislike
9 megosztás