Mácsai Pál: Otthon igyekszem nem hülye lenni – Elviszlek magammal
Rovattámogatás
2020. szeptember 9.
|
DTK
Néhány évnyi várakozás, kompromisszumkeresés, valamint szupercella, jégeső és karambol után már el is jött a pillanat, amikor Mácsai Pállal forgattunk. Ha az ember ennyit vár valamire, akkor – tapasztalataim szerint – az élmény jellemzően kétféle lehet: csalódást kelt vagy felejthetetlen. Jelentem, részemről az utóbbi történt. Mert Magyarország egyik legnagyobb kortárs színházi művésze úgy mutatta meg magát, ahogy eddig nagyon ritkán (csak azért nem írom, hogy soha, mert noha nagyon igyekeztem, valószínűleg nem láttam, olvastam, hallottam minden egyes tartalmat, ami vele készült az elmúlt évtizedekben); esendő, tökéletlen, önmagát folyamatosan megkérdőjelező, saját kettősségében néha el-elvesző embernek. Akit sok-sok generációnyi családtörténet (is) alakított olyanná, amilyennek mi látjuk ma. Mesélt a kasszírnővel lelépett dédapjáról, koporsókereskedő nagyapjáról, festőművész apjáról és saját, tizenhét éves fiáról is, aki épp most rajzolja meg saját határait, és „vastagon fog a ceruzája”. És persze magáról, aki egyszerre volt az osztály bohóca és eminens tanuló – e kettősségnek (valamint egy korabeli pedagógus kudarcának) tulajdoníthatóan volt tanév, amikor negyvenhét intőt gyűjtött be, ugyanattól a tanártól… Július másodikán forgattunk, akkoriban épp nyári „tűzszünetet” tartott a kultúrharc, így értelemszerűen a mostani helyzetről nem kérdeztem. De azért persze volt egy kis közélet is. Na, abbahagyom – bár nincs kedvem –, inkább nézzétek meg. Elviszlek magammal: Mácsai Pál.
Neked ajánljuk
WMN Life –
2024. december 7.
–
BG
Tavaly áprilisban elindította a saját YouTube-csatornáját a televíziózás legendás alakja, mert még mindig van fontos mondanivalója a világról. Most is csak ült D. Tóth Kriszta mellett… és mesélt.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. október 30.
–
DTK
Pálmai Anna épp ezerrel dolgozik magán, amiből kívülről az látszik, hogy egyik pillanatban ömlik belőle az érzés és gondolat, a következőben pedig megáll, hogy mérlegelje, mi az, amit megoszthat a nyilvánossággal, és mi az, amit még gyúrnia kell. Az Elviszlek e heti epizódja izgalmas utazás egy érzékeny ember önismereti terápiájába.
0 like / 0 dislike
1 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 6.
–
DTK
Válás, vetélés, szülők elvesztése, gyerek kamaszkora, szakmai megalkuvás… nincs téma, amibe Jakupcsek Gabriella ne állna bele, szinte zavarba ejtő szókimondással. De ehhez az kellett, hogy végigmenjen azon az úton, ami a saját, személyes szabadságához vezetett.
0 like / 0 dislike
26 megosztás
WMN Life –
2024. november 8.
–
BG
Nagyon erős értékrend szerint mond igent vagy nemet valamire Jakupcsek Gabriella, hiszen túl sokszor tapasztalta meg, milyen a megalkuvásokkal teli élet.
0 like / 0 dislike
9 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 13.
–
DTK
„Nem bánom már, hogy az élettől ezt a feladatot kaptam” – mondja mosolyogva az autóban, miután elmesélte elképesztő és kőkemény történetét. Kiss Péter Pál nyolcévesen került kerekesszékbe addigi, totálisan szabad falusi életéből. Újra kellett tanulnia élni és álmodni. Mára kétszeres paralimpiai, négyszeres világ- és négyszeres Európa-bajnok. Ismerjétek meg őt!
0 like / 0 dislike
19 megosztás
Elviszlek magammal –
2024. november 20.
Anyukája révén szerb, apukája oldaláról magyar, ő viszont úgy érzi, a magyaroknak nem elég magyar, a szerbeknek nem elég szerb. Ismerős számára a kisebbségi léttel járó „nem vagy idevaló” érzése – nekem viszont az az érzésem, hogy éppen ez, a vérében hordozott sokféleség miatt izgalmas. Ember Márk színész az Elviszlekben.
0 like / 0 dislike
15 megosztás