Megkérdeztük a WMN-es kollégák gyerekeit, hogy szerintük mit jelent a karácsony. Nagyon izgalmas, kicsit tanulságos és persze végtelenül cuki válaszok születtek.

Vajon hogy érzik magukat a mai tizenkét–tizennyolc év közötti lányok? Ezt próbálták kideríteni egy friss kutatással, amiben tizenhétezer amerikai kamasz lány vett részt. Tinédzsernek lenni soha nem volt könnyű, még jóval az internet kora előtt sem, mára azonban már nemcsak a hormonokkal, de a közösségi média okozta szorongással is meg kell birkózniuk a fiataloknak.

A karácsony a szeretet ünnepe. Sokak számára viszont a kötelező körök és az ezernyi elvárás miatt az elfojtások, a családi játszmák és a konfliktusok időszaka is. Megélés helyett túlélés, flow helyett stressztenger, boldogság helyett valami egészen más… Vajon hogyan lehet tényleg élvezni a karácsonyt anélkül, hogy vérig sértenénk magunk körül mindenkit?

„Ezt szoktam meg, ebben nevelkedtem. Ezt tudom. Sok nehézsége van a munkának, mégis szeretem. Amikor a fiúk kicsik voltak, fogni kellett a kezüket, úgy menni a juhok után” – mondja Szalai Erzsébet, aki hálás azért, hogy a gyerekeivel dolgozhat együtt.

„Sírok, hogy sosem tanultam meg, te hogyan készíted a hókiflit, és most biztos elcsesztem, mert nem kell bele se víz, se só, de nem tudom kiszedni, már telesírtam a tálat.”

A feleségem és én is állatok közt nőttünk fel, így nem volt kérdés, hogy a közös otthonunkat is megosztjuk majd néhány házi kedvenccel. Először tengerimalacaink voltak, majd macskáink, és évek óta gondolkodtuk azon, hogy kutyánk is legyen. Most eljött az ideje ennek.

A bohóc rosszcsont, öntörvényű, gyermeteg, ártatlan, spontán, elrajzolt, mint amikor a gyerek színez. A bohóc tükör, kimond olyan dolgokat is, amikre még gondolni sem merünk. A bohóc érzékeny. Egy jó bohóc szeretetteljes figura, aki adni szeretne, mutatni valamit, értéket képvisel. Egyed Brigitta pedig pont ilyen, és akár kockázatot is vállal azért, hogy 15 másodpercre megnevettessen.

Az ünnepi Canossa-járás során az egyik vendégségből zuhanunk a másikba, mert mindenki elvárja, hogy neki is jusson a gyerekekből, unokákból, családtagokból, miközben mi magunk már azt sem tudjuk, merre vagyunk arccal. Van rá megoldás?