Egy vizsgálat szerint csak tovább nehezítjük a gyerekek számára az érzelmeik szabályozását, ha okoseszközöket adunk a kezükbe a nehéz pillanatokban.

„Az, hogy egy gyerek nem a biológiai szüleivel nő fel, társadalmi rétegeken átívelő, közös élettapasztalat volt a tizenhatodik–tizenkilencedik században” – mondja Erdélyi Gabriella. A történész arra hívja fel a figyelmet, hogy „sok minden, amiről azt hisszük, »régen úgy volt«, főleg a XIX. század találmánya”. Például a nemzet fogalma, az otthonukba zárt anyák kultusza, vagy a nukleáris család elterjedtsége. Hogyan éltek a felmenőink valójában? Interjú.

A vakcinák biztonságossága mellett sok minden más is foglalkoztatta a tudósokat az egyik vezető folyóirat adatai szerint. Korunk nagy kérdései tíz pontban.

„Sajnos a megfázás is vírus, és hiába hordja ki Botika lábon, attól még az én gyerekeim vígan ágynak dőlhetnek tőle. Szívás, de ez van. És ez az, amiben leginkább nézetkülönbségek tudnak lenni” – írja Szabó Anna Eszter, aki azt is hangsúlyozza: sok szülőnek kevés a segítsége, vagy nem támogató a munkahelye, ezért nehezen tudja megoldani, hogy otthon maradjon a beteg gyerekkel. Hogy megy ez külföldön? Ennek járt utána.

És nektek melyek a legkedvesebb gyerekkori ízemlékeitek?

Az egyiknek álmatlan éjszakát okoznak a mosatlan edények, a másik szerint nincs gond, amíg valahol nincs nagy kosz és szeméthalmok. De mi történik, ha ők ketten egymásba szeretnek?

A meg nem élt érzések előbb-utóbb felszínre törnek – néha a szó szoros értelmében. Mert míg van, aki a teste díszítéseként, önkifejezési módként használja a mintákat, a varratás motivációja lehet a trauma is:

Krajnyik Cintia, anyukája húszéves nagyestélyijében ment el az Operába, hogy felkutassa a pezsgő titkát. (A cipőjét nem hagyta el, és éjfélre haza is ért.)