A következő néhány percben nagyon sok fiús anyuka fog bólogatni, mosolyogni, esetleg magára ismerni. Vajon tényleg a vérükben hordják a fiúk a „focigéneket"?

Rántással vagy rántás nélkül? Tejjel vagy tejföllel? Pirospaprikával vagy anélkül? Fasírttal, kolbásszal, tükörtojással vagy csak simán, magában? Te hogy készíted (és eszed) a zöldborsófőzeléket?

Időnk nincs a másikra, hatalmas elvárásaink viszont igen. Nem tudunk kompromisszumot kötni, de vágyunk rá, hogy feltétel nélkül szeressenek. A párkapcsolataink egyre illékonyabbak, sérülékenyebbek. Jobb, ha szembenézünk vele, mit is rontunk el:

Micsoda lelkierő kell ahhoz, hogy a tükör, amelyben mások a saját belső szörnyetegüket nézik, egyszer csak felálljon, és azt mondja: ez nem én vagyok. Hanem én sok minden más vagyok. Zsófi történetének harmadik, befejező része.

Minek írunk arról, ami nem tetszik? De tényleg, miért nem járunk füldugóval és szemellenzővel? Mennyivel egyszerűbb lenne az életünk! Afrikában meg közben éheznek. Kormos Anett elárulja a titkot.

A munkahelyi konfliktusoknak megannyi arca és harca van. De talán a legsúlyosabb az, ha a főnököd aljas és sunyi módon elorozza, és a sajátjaként tünteti fel az ötletedet, a szöveged, a szellemi termékedet. Somos Ákossal is ez történt.

„Képzeljünk el egy reggelit Bochkoréknál. Várkonyi Andrea annak idején hozzáment egy (első ránézésre egészen értelmesnek tűnő) sikeres sráchoz. Ez az okos, gyönyörű nő kicsoszog reggel álmosan, talán még pongyolában, és kit talál a konyhában? Ott van ez a díszmajom, ömlik a szájából a sok fellengzős baromság, és Andrea nem érti, hogy mehetett hozzá anno egy ekkora idiótához..."

Mit keres egy magyar lány egyedül Ruandában? És mi az, amiben az afrikai ország mérföldekkel előttünk halad? Izgalmas élmények, gyakorlati tapasztalatok a fekete kontinensről.