A lázadó című könyvben egy olyan társadalom tárul elénk, amelyet A szolgálólány meséjéből ismerünk. Ez a Gileád viszont jelenkori valóság, és egyre több nő próbál elszökni belőle.
„Szomorú, hogy egyesek úgy élik tovább az életüket, mintha nem a szomszédban zajlana a háború!” kontra „Szomorú, hogy az emberek most egy csapásra elfelejtették a világjárványt, a homo- és transzfób törvényt, és azt, hogy a világ valamely pontján minden pillanatban dúl egy háború!”
Egy ilyen helyzetben miért nem lehet odaküldeni egy asszertív anyukát, aki a megfelelő keménységű hangon, feltartott ujjal rájuk szól, hogy »HAGYD ABBA!«?! Nem lehet, hogy a tízméteres tárgyalóasztal helyett inkább ilyen anyákra lenne szükség? Olyanokra, akik nem vesztik szem elől, hogy a cél nem az, hogy melyik kölyök kapja meg, amit követel, hanem a béke, a közös, élhető jövő?" – Szabó Anna Eszter gondolatai:
„Miért hagyta a világ, hogy ez történjen velünk? És miért nem segít senki legalább most?” – nézett rám még mindig üres tekintettel. Az én tekintetemben azonban lángolt a szégyen és a tehetetlenség érzése. Mert ez volt az a kérdés, amit országról országra, háborúról háborúra járva újra és újra megkaptam…” – a volt haditudósító, Al Ghaoui Hesna gondolatai a háborúról:
A gyereknél nincs csodásabb megkoronázása egy szerelemnek… ez igaz (sok esetben). De közben a gyerekvállalás átírja a mindennapjainkat, a szerepeinket, a vágyainkat, és nincs feltétlenül jó hatással a párkapcsolatunkra. Szakértővel beszéltünk a témáról.
Van, akit a háborús helyzet azonnal felpörget, cselekvésre késztet. Míg mások egyelőre csak sokkos állapotban keresik a helyüket a történetben.
Képtelenség végigsprintelni egy maratoni távot. Ha viszont az elejétől figyelsz a határaidra, sokkal fenntarthatóbb lesz az, amit csinálsz.
Ha a pedagógus képes arra, hogy együtt játsszon a gyerekekkel, azzal mindenki csak nyerhet, állítja Jocó bácsi, és el is mondja az érveit: