Lékbe esés, szánkórally, lékhorgászat… Csepelyi Adri elég „eleven” gyerek volt… Nektek vannak ilyen téli sztorijaitok?

Minden harmadik újévi fogadalom még február elseje előtt kifullad. Ha te is sokszor nekifutottál már, mégsem sikerült, akkor idén esetleg próbáld meg máshogy! Ahelyett, hogy kizárólag az akaraterődre hagyatkoznál, értsd meg jobban a szokásaid működését, és támogasd meg több oldalról a folyamatot. Ebben segít ez a cikk. Nem csak januárban.

Még nem ébredtünk föl a sokkból, hogy meghalt egykori szerzőnk, kollégánk, Homonnay Gergő. 2017 és 2018 tavasza között tizenhét írása jelent meg nálunk. És – legyen szó kulturális témáról, ügyképviseletről vagy személyes történetről, mindegyikben ott volt ő maga, a teljes valójában: a harcai, az igazságkeresése, a szeretet mélységes, megzabolázhatatlan igénye. Első cikkét anyák napján írta. Ezzel búcsúzunk tőle.

A legtöbb ember számára felér egy megalázó rémálommal, ha egy forgalmas nyilvános vécén tör rá a szapora, bezzeg az ókori Rómában nemcsak hogy egymás mellett trónoltak a polgárok, de még a seggtörlő szivacson is osztoztak.

Létezik egy speciálisan nőket érintő traumacsoport, amely évszázadok óta érezteti hatását. A következmények pedig egészen hétköznapiak lehetnek, olyannyira, hogy bele sem gondolunk az eredetükbe, pedig nehezítik az életünket.

Herczeg Zsolt szokás szerint kertelés nélkül ír valamiről, amiről beszélni se nagyon szokás. Szülői elvárások – vagy épp ellenkezőleg: nehogy már a gyerek sikeresebb legyen. Hú.

És te mit nem fogadsz meg?

Szerintünk meglehetős önkritikára vall, ha valaki a hétköznapi hősökre vonatkozó kérdésnél megemlíti a barátját a saját menstruációja előtti napokban. De persze ennél sokkal komolyabb dolgok is kiderülnek a WMN-csapat újabb tagjának Proust-kérdőívéből.