1. Mindig fölvegyem-e, ha sír?

Biztos lehetsz abban, hogy nem rontod el a kisbabádat, ha felveszed amikor sír! Számos kutatás bebizonyította, hogy azok a gyerekek, akiket ringattak és simogattak, amikor sírtak, a későbbiekben nyugodtabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek. TILOS kifáradásig, jól „kibőgetni" egy csecsemőt! A csecsemőkor az ősbizalom kialakulásának időszaka is, a baba a kapcsolatvágyát, éhségét, fájdalmát, illetve minden más érzelmét, igényét sírással jelzi, erre reagálni kell! Ez nem hiszti.

2. Hogyan kezeljem a hisztit a dackorszakban? 

Három–négyéves korban teljesen természetes fejlődés-lélektani jelenség az akarat megnyilvánulása: a dac és a hiszti. Ennek hevessége gyerekenként más és más, de minden szülő számára tartogatnak a gyerekek meglepetéseket. Például, amikor egy-egy teljesen jelentéktelen dolog miatt robban ki belőlük a düh. Ilyenkor teljesen mindegy, hogy egy nemszeretem zokniról, egy lepottyant fagyi-gombócról vagy épp egy nem megfelelő színű szívószálról van-e szó. A végén úgyis hatalmas jelenet lesz. Ez esetben – már amennyire lehet – őrizd meg a nyugalmadat! Tudd, hogy a te nyugalmad mindenképpen csillapítja a gyereked harcos kedvét. Először próbáld meg elterelni a figyelmét. Ha pedig már ez sem használ, akkor vedd ölbe, öleld át és töröld le a könnyeit! Beszélj hozzá csendesen, kedvesen! Kezdetben nyilván túlordít téged, de ha kitartó vagy, biztos jó hatással leszel a hisztire. Ha együtt ordítasz vele, azzal csak felerősítitek egymás indulatait.

3. Ha úgy döntünk, hogy bölcsődébe adjuk, hogyan csináljuk?

A gyerek számára az első években a család a legfontosabb érzelmi biztonságot nyújtó közeg, ott fejlődik a legjobban, ott alakulnak ki a legmélyebb kötődései. A jól kötődő gyerekek a későbbiekben strapabíróbbak, bátrabbak, érzelmileg terhelhetőbbek lesznek. Sok szülőt nagy dilemma elé állít a szükséges bölcsőde vagy gondozó kiválasztása. Az a legfontosabb, hogy olyan emberre bízzuk a kicsit, akihez kötődhet. A gyerekek között nagy eltérések vannak azzal kapcsolatban, hogy ki hogyan reagál az új helyzetre. Léteznek nagyon szép példái a harmonikus egymásra hangolódásnak, de ismerünk erősen lázadó gyerekeket is. Mindenképpen érdemes szem előtt tartani a fokozatosság elvét, de erre már majdnem mindenhol lehetőség van. A gyereknek óriási szüksége van az anyukájára a másokkal eltöltött idő után, szeretne „feltankolni érzelmileg." Ezek fontos órák számára, teljesen természetes, hogy rajtad csüng, készülj föl erre, töltsetek együtt minőségi időt!

4. Mennyi időt töltsön a barátaival?

Tapasztalatom szerint manapság a kortársi kapcsolatok túlértékeltek. A nagy „pizsipartik" korát éljük, már óvodában is előfordul, hogy a gyerekek egymásnál alszanak. Ne felejtsük el, hogy az óvodások és iskolások a nap nagy részét egyébként is a családjuktól távol töltik. A közösség, a napi ingerek, a kihívások túlstimulálják őket, sokszor hiányzik a nyugalom, a családdal töltött meghitt együttlét, ami megnyugtatólag hat a kisgyerek lelkivilágára. Nem érdemes siettetni a baráti kapcsolatokat, amelyeket gyakran inkább a szülők tartanak fenn, a gyerekek valós igénye nélkül. Fontos a gyerektársaság, de figyeljünk a megfelelő arányokra, és ne hagyjuk, hogy túl sok időt „ellopjanak" a meghitt szülő-gyerek kapcsolattól.

5. Mennyi információt osszunk meg a gyerekkel a válásról?

Sok szülő újságolja, hogy ő aztán mindent megbeszél a gyerekével, előtte nincs titok. A krízisben lévő szülő – főként a sértett fél – hajlamos minden apró részletbe beavatni a gyereket... elmondja neki, hogy a bíró dönt majd arról, milyen gyakran találkozhat a másik szülővel, ki miatt hagyta el az anya vagy az apa a családot, hogy a havonta kapott gyerektartás semmire sem elég, stb... Ezt mindenképpen kerülni kell (Lásd a válásról szóló korábbi írásainkat is ITT és ITT)! A gyerekek számára épp elég megterhelő lelkileg egy ilyen helyzet, ne súlyosbítsuk a részletekkel! Mindig csak annyit mondjunk el, ami az életkorának és lelki érettségének, teherbíró képességének megfelel, ne többet! Ne beszéljük túl a dolgokat, a gyerekek sokszor nagyon rövid magyarázatokkal beérik. Mindig azt mondjuk el neki, ami már biztos, a bizonytalansággal ne tegyünk fölösleges terheket a nyakukba! Ami a legfontosabb, soha ne hazudjunk neki!

6. Mennyire vonjam be a döntésekbe?

A komoly döntéseket ne hagyd a gyerekre! Azt döntse el ő, hogy néptáncra szeretne járni vagy inkább lovagolni akar, de azt ne, hogy melyik szülőhöz költözzön, ha váltok, melyik iskolába járjon, ha váltani kell, stb... A döntési helyzetekben mindig óriási a felelősség, ezt nem lehet az ő vállára helyezni. Ez sokkal nagyobb teher számára, mint gondolod! Ezzel együtt fontos, hogy kikérd a véleményét az őt érintő helyzetekben, de az is fontos, hogy próbáld meg eloszlatni a bizonytalanságát! Ha megszületett a döntés, azt mindig a korának megfelelő szinten közöld vele!

7. Hol a helye a kisgyereknek éjszaka?

Természetesen a saját ágyában tud a legzavartalanabbul aludni, még akkor is, ha meg vagy győződve ennek az ellenkezőjéről. Valóban jó és szívmelengető együtt aludni egy babával, és ennek van praktikus oldala is, ami nem kifogásolható, de nagyon sok kicsi ragad ott a szülők között. „Egyszerűen nem tudjuk kitenni, nem marad meg a helyén," hallom gyakran a mamák panaszát. Rossz hírem van: a kisgyerekek nagyon sokáig ragaszkodnak az együtt alváshoz, ha a szülők nem elég következetesek. Léteznek fondorlatos trükkök, ha saját ágyukba szeretnénk (vissza)szoktatni a gyerekeket. Jó ötlet lehet a menő ágynemű, új kiságy, közös szoba a frissen született kistestvérrel, hiszen a nagy szívesen vállal felelősséget a kicsiért, ezzel hangsúlyozva, hogy ő már a nagyok közé tartozik, stb... Minél tovább alszik a szülők között egy gyerek, annál nehezebb lesz leszoktatni róla. A szülői hálóba rendszeresen átvándorló gyerekekkel is ez a helyzet. Miután megnyugtattad, minden esetben (!) vissza kell vinni a saját helyére és megvárni amíg ott elalszik. Tudom, hogy nem egyszerű ezt kivitelezni, mégsem maradhat örökké a szülői hálóban a gyerek.

8. Szükség van-e az iskolai előkészítésre?

Jó lenne, ha a gyakorlatban nem volna rá szükség, és az egészségesen fejlődő öt–hatévesek esetében fel sem merülne ez a dolog. Valójában azonban sajnos egészen más a helyzet. Óvodák nagycsoportjaiban szisztematikusan készítik fel a kicsiket az iskolára különböző feladatsorok megoldásával... Ez már eleve szorongást okoz. Hány gyerek hallgatta már végig ötévesen, hogy „mi lesz veled az iskolában, ha most sem tudsz ülve maradni egy fél órát... ha így fogod a ceruzát... ha kimész a vonalból?" Az iskola előkészítésére bőven elegendő lenne az, hogy a gyereket az életkorának megfelelően kezelnék, annak megfelelő tevékenységekbe vonnák be: ha sokat mozoghatna a szabadban, ha kedvére való dolgokkal foglalkozhatna különösebb időkorlátozás nélkül. Vagyis semmiféle fejlesztő tevékenységre nincs szükségük, maguktól megérnek az iskolára, ha hagyjuk őket eleget játszani, és nem kell matematikai feladatokat megoldaniuk az oviban, így aztán remélhetőleg nem is félnek majd az iskolától!

9. Mennyit szabályozzunk?

A neveléshez elengedhetetlenek a szabályok. De fontos, hogy ezek a gyerek számára érthetők, világosak és betarthatók legyenek! A kiszámíthatóság, a keretek nagyon kellenek az egészséges személyiségfejődéshez. Minden kisgyerek szívesen betartja a szabályokat és alkalmazkodik, ha tudja, hogy mihez tartsa magát és ennek mi az értelme. De a szülő hangulata által diktált állandóan változó elvárások és szabályok megterhelik, szorongóvá teszik a gyereket, mert kiszolgáltatottnak fogja érezni magát, így esetleg ő is hasonlóan reagál majd.

10. Hogy veszem észre, ha a gyerek túlterhelt, és hogyan tudok segíteni neki?

Amikor az iskolás túlterhelt, nem biztos, hogy azonnal panaszkodik. Neked kell figyelned kell bizonyos jelekre! Talán nyűgösebb, nem akar reggel felkelni, akaratosabb, fáj a hasa, esetleg a feje, ingerlékeny, hamar elsírja magát, még erősebben kötődik hozzád, vagy épp úgy kezd viselkedni, mint egy kisbaba... Ekkor ne kelts benne bűntudatot azzal, hogy ő már nagy iskolás, és nem kellene így viselkednie! Helyette beszélgess vele és tapogatózz! A figyelem csodákra képes: sokszor pillanatok alatt világossá válhat számodra, hogy mi bántja, mi az, ami sok neki. És ha eléggé figyelsz rá, azt is elmondja majd, hogyan tudsz neki segíteni...

Szalánczi Kriszta

klinikai szakpszichológus

 

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/altanaka