„Ahhoz, hogy önazonosan nézz ki, belső erő és meggyőződés is kell” – Interjú Deák Dóra szín- és stílustanácsadóval

–

Gyárfás Dorka/WMN: Rég észrevettem, hogy amikor beköszönt a novemberi szürkeség, és marad velünk legalább négy-öt hónapig, akkor legalább magamon nagy szükségem van a színekre – körömlakkra, sminkre, ruhákra –, annyira deprimáló, amit a városban látok.

Deák Dóra: Igen, jellemző téli látkép nálunk, hogy mindenki kicsit begubózik, elszürkül, befelé fordul, a színek pedig eltűnnek az emberekről, ami tulajdonképpen természetes folyamat, összhangban van a természettel. Ugyanakkor lehetne ellensúlyozni, mert a vidám, feltűnő, élénk színek ránk is pozitív hatással vannak, minket is vidámmá tehetnek.

Gy. D./WMN: Mindenkivel így van ez? Mindenkinek meg lehet találni azokat az élénk színeket, amik hozzá illenek?

D. D.: Az évszakelmélet szerint – ami alapján én is dolgozom – mindenkinek az egyéni bőrtónusához kell megtalálni a számára legelőnyösebb színeket. Genetikai adottság, hogy kinek milyen a bőrtónusa, ehhez kell társítanunk a színek tulajdonságait – merthogy a színeket is többféle módon osztályozhatjuk: van melegségük/hidegségük, világosságuk/sötétségük, és élénkségük/törtségük. Ezt a három dimenziót vizsgáljuk az illető adottságaihoz képest, méghozzá úgy, hogy van kábé 100 színkendőm, és ezeket „hozzánézzük” az arcbőrhöz, miáltal láthatóvá válik, mely árnyalatok állnak jól neki.

A hozzánk illő színekre ugyanis azonnal kisimulnak a vonásaink, mintha egy filter kerülne az arcunkra, a nem passzoló színekre pedig előjönnek a szem alatti karikák, a ráncok, és szinte szétesnek a vonások – ilyenkor kérdezik meg az embertől, hogy rossz napja van-e, vagy eleget aludt-e…

Pedig egyszerűen arról van szó, hogy nem a jó színhatást választottuk, és ez elcsúfítja az arcot. De amikor valakinek a személyes színpalettáját kialakítjuk, abban lesznek világosabb és sötétebb, élénkebb és törtebb színek is, és mind passzolni fog nemcsak a bőrtónushoz, hanem az ízléséhez, stílusához, de még a kedvéhez is.   

Gy. D./WMN: Akkor például nincs is olyan, hogy „nekem a piros nem áll jól”?

D. D.: Nincs, de rengeteg ilyen tévhit él a köztudatban. Például az is, hogy a fekete mindenkinek jól áll, miközben valójában kevesebb embernek áll jól, mint ahánynak nem. Egy másik tévhit, hogy ha valakihez a hideg színek passzolnak, akkor kéket kell hordania, ha a meleg színek, akkor sárgát vagy pirosat. Valójában egy szín hidegsége/melegsége, vagyis színezete attól függ, mennyi kékes-lilás árnyalat van benne, vagy mennyi sárgás. Tehát létezik hideg piros, és meleg kék is – ezáltal pedig mindenki megtalálhatja azt a piros vagy kék árnyalatot, ami neki jól áll.  

Gy. D./WMN: Vagyis igazából azt kell kiderítenünk, hogy én hideg vagy meleg típus vagyok-e, vagy létezik olyan, hogy kékből a meleg árnyalatok, pirosból meg a hideg árnyalatok passzolnak hozzám?

 D. D.: Rátapintottál, azt kell kifürkésznünk, hogy milyen a bőrtónusod, inkább hidegebb vagy melegebb-e, ami pedig a melanin-tartalmától függ.

A legjobb színek azok számunkra, amelyek harmóniaérzete a saját arcunk színvilágát tükrözi vissza. 

Gy. D./WMN: Tehát napozás előtt és után más árnyalatok állnak jól?

D. D.: Nem, mert az alaptónusod mindig megmarad. A melaninnak ugyanis – ami a bőr színezetéért felel – két típusa létezik: az egyik szürkés tónusú (ez az eumelanin), a másik a sárgás tónusú (a feomelanin), és mindenki bőrében ez a kettő keveredik valamilyen arányban, ám az egyik mindig dominánsabb lesz. Akinek több az eumelaninja, az napfény hatására is szürkésebbre barnul, vagy egyáltalán nem tud lebarnulni; akinek meg feomelanin-dominanciája van, az csokoládészínűre barnul, és rövidebb idő alatt szerzi meg, mégis tovább tart a barnasága. Szóval vagy az egyik, vagy a másik lesz domináns, így vagy hideg, vagy meleg bőrtípusba tartozunk – ezáltal pedig az összes színnek a hidegebb vagy a melegebb árnyalatai lesznek előnyösebbek számunkra. Lehet persze kísérletezni, de alapvetően, ha egy hidegebb bőrtónusú ember felvesz például egy narancssárga pólót, akkor úgy érezzük: hát, ezt nem kellett volna.

Gy. D./WMN: De az ember ezt magától is érzi, nem?

D. D.: Az a tapasztalatom, hogy amikor valaki nálam jár, és már túl vagyunk a kendők kipróbálásán, akkor jönnek az olyan mondatok, hogy „jé, tényleg, van az a zöld pulcsim, amiben mindig megdicsérnek”. Szóval

létezik egy ösztönös felismerés, hogy milyen, amikor egy szín jó hatással van az arcunkra, csak az hiányzik, hogy rendszerbe is helyezzük ezt a tapasztalatunkat. Ha viszont itt megértik a színek hatását, akkor a vendégeim utána már maguk is rendbe tudják tenni a ruhatárukat.

Gy. D./WMN: Akkor tulajdonképpen egy alkalom elég is a tanácsadásból?

D. D.: Legtöbbször elég, de ezen kívül lehet kérni testalkatelemzést és gardróbrendezést, sőt közös vásárlást is.

Gy. D./WMN: Mikor keres fel téged valaki? Úgy képzelem, már ehhez is kell egyfajta tudatosság és önreflexió.

D. D.: Nagyon érdekes, hogy a stílustanácsadás kicsit segítő szakma, mert aki eljön hozzám, az általában eljutott egy olyan pontra az életútján, amikor azt érzi, hogy megrekedt, és nem tud tovább fejlődni segítség nélkül. De ehhez is kell bátorság, mert nagy lépés szembenézni magaddal csupaszon, smink nélkül, másfél órán át a tükör előtt, úgy, hogy még a hajad is le van fedve egy fehér lepellel. Van, akinek megrendítő élmény, hiszen ilyen hosszan fürkészni a természetes vonásainkat nem szoktuk a hétköznapokban. Az első öt-hat perc gyakran arról szól, hogy „fú, hogy nézek ki”, szóval ez egy önismereti folyamat is végeredményben. 

A legtöbb vendégem egyébként középkorú, és vagy szülések, vagy válás után van éppen, az új testével barátkozik, mert megváltozott. A legtöbben megélték már azt is, hogy háttérbe szorultak, elvesztek a családi teendők közepette, és most ébredt fel bennük az igény, hogy visszataláljanak önmagukhoz. Szeretnék kicsit szebbnek látni magukat, ehhez keresnek kapaszkodókat. Én pedig azért kérem őket, hogy smink nélkül érkezzenek, hogy a természetes valójukban találjuk meg a szépséget, és abban segíthessek nekik, hogy egy nehezebb napon is tudják, mihez nyúljanak.

Mert az, hogy a „korallszínű pulóverem legalább jól áll” elvezethet egy szélesebb körű tudatossághoz is, ugyanis ha már ismerem a színeimet és a fazonjaimat, akkor kifelé is azt tükrözöm, amit belül érzek. 

Aki például mindig sötétebb vagy fakóbb színeket választ, az kicsit lelki bizonytalanságot sugall a külsejével, vagy legalábbis rosszabb periódust: nem akar feltűnést kelteni, nem akar látszódni.

Gy. D./WMN: Nekem a fekete ruhák sokszor inkább a letisztultságot fejezik ki, hiszen az arcomra irányítják a figyelmet.

D. D.: A fekete amúgy érdekes kérdés, mert minden életszakaszunkban mást jelent, és rengetegféle képzetet társítunk hozzá. Egész más, amikor a kamaszok először nyúlnak a feketéhez a gyerekkori ruhatáruk után, mert ott még a csoporthoz tartozást fejezi ki; később az eleganciát és az erőt társítjuk hozzá (kis fekete, fekete kosztüm); aztán meg ott van, ugye, a gyász színeként is…

Gy. D./WMN: A legtöbben azért vesznek fel feketét, mert karcsúsít. 

D. D.: Igen, bár ha nem is tévhit, de azért nem mindig áll, hiszen egy bő, fekete lebernyeg senkit sem mutat vékonyabbnak, inkább csak egy gombócot csinál az emberből.

Gy. D./WMN: Hát persze, mert a szín önmagában nem elég, a szabásvonal is számít…

D. D.: Igen, az pedig olyan dolgokon múlik, amiknek egy része születési adottság: hogy hogyan aránylanak a testrészeink egymáshoz, és milyen a csontozatunk. Mindig megdöbbent, hogy a nálam megforduló nők közül sokan mennyire nincsenek tisztában az adottságaikkal, és itt, a tükör előtt döbbennek rá, hogy karcsú a derekuk vagy hosszú a lábuk. Miután azonban tisztába tesszük ezeket a dolgokat, utána megkeressük, hogy az ő alkatuknak mik a preferált szabásvonalai. Innentől ők dönthetik el, követik-e ezeket a javaslatokat, és az aktuális divatból mit választanak maguknak.

Gy. D./WMN: Hát ez az, hogy mindeközben változik a divat, és kimegy belőle az, ami már végre jól állt, helyette pedig bejön valami, ami megint csak a magas, vékony nőknek áll jól…

D. D.: Ebben azért benne van az is, hogy mit látunk esztétikusnak. Például, ami már ismerős, azt általában szebbnek észleljük, míg a szokatlan elemeket először elutasítjuk. Úgyhogy azt is fontos hangsúlyozni, hogy stílusosnak lenni nagyfokú tudatosságot igényel.

Miközben a világból ömlik ránk a fast fashion, és minden a fogyasztásra buzdít, valójában ahhoz, hogy te önazonosan nézz ki, belső erő és meggyőződés is kell. Mert ehhez az is szükséges, hogy ne hagyd, hogy minden impulzus hasson rád, amivel bombáznak, és kivárd, amíg szembejön veled a megfelelő darab, vagy akár felkutasd, ha éppen nem lehet kapni a boltokban.

De csak így érheted el, hogy amikor valakivel először találkozol, és megszületik rólad az első benyomása, akkor pontosan az a sztori játszódjon le az illető fejében, amit te valóban képviselsz. Hiszen mindannyian ezt szeretnénk, nem? Azt tükrözni kifelé, amit belül megélünk. De ehhez néha olyan döntéseket kell hozni, mint például, hogy ebben a szezonban nem találtam meg azt a télikabátot, amire vágyom, és nem veszek helyette mást – olcsóbbat vagy elérhetőbbet.

Gy. D./WMN: Milyen mázli, hogy most pont ilyen idők jönnek.  

D. D.: Igen, erre most a gazdasági környezet is rásegít. Kicsit könnyebben megvalósíthatjuk így a slow fashiont, ami amúgy is hitvallásom. Én magam is sok preloved vagy second hand-ruhát viselek.

Gy. D./WMN: Jaj de szép, ez az új neve, hogy preloved?

D. D.: Igen, mert ezeket a darabokat valaki már szerette, és miután megunta őket, vagy már nem passzoltak hozzá, nem dobta ki, hanem elvitte egy gardróbvásárra vagy egy baráti ruhacserére, és ezzel egy másik embert boldoggá tett. Ez egy nagyon szép körforgás, hiszen hosszú távon az a cél, hogy a textilipar ne maradjon a világ egyik legnagyobb vízfelhasználója és szén-dioxid kibocsájtója, hanem etikusabb alapokon működjön.

A slow fashion kicsit türelmesebb hozzáállást jelent, hiszen ha használt ruhák között keresgélsz, akkor elbukik az a hozzáállás, hogy „nekem most kell egy piros szoknya”. 

Gy. D./WMN: Viszont ha valaki igénybe vesz egy ilyen tanácsadást nálad, akkor azért nagy eséllyel ki kell hajítania a ruhatára egy részét, nem? 

D. D.: Igen, részben így van, de a vendégeim éppen erre a megtisztulásra vágynak. Sokszor én is elmegyek segíteni a gardróbrendezésben, mert az illetőnek gyakran van olyan érzése, hogy tele a szekrénye, „még sincs egyetlen rongya sem, amit felvenne”, aminek gyakran az az oka, hogy olyan darabokat is őrizget, amiket valójában nem szeret, vagy már nem tud viselni, mert megváltozott a teste, illetve sokszor ott sorakoznak olyan ruhák is, amik impulzusvásárlás eredményei, és még rajtuk van az árcédula, de sosem viselték őket. Amíg az emberben nincs meg a kellő tudatosság, addig olyanokat is megvesz, amik nem is állnak annyira jól neki, csak mindenáron örömöt akart magának szerezni, és amíg felpróbálta a próbafülkében, még úgy tűnt, jó lesz ez, de otthon már valahogy nem tetszett.

Gy. D./WMN: Van az a helyzet, amikor rendeltél valamit, és a visszaküldéshez már nincs energiád, vagy addig hezitálsz, hogy jó lesz-e, míg lejár a határidő.

D. D.: Ez is előfordul, igen, úgyhogy egy ilyen gardróbrendezésnél gyakran döbbennek rá a vendégeim, hogy a ruháik hatvan-hetven százalékát valójában nem hordják. És persze nem kell mindet egyből kidobni, hiszen van, ami emlék – ezt elég egy dobozban eltenni –, vagy valaki másnak is tovább lehet ezeket adni. Amikor pedig minden kikerült, ami csak foglalta a helyet, na, akkor látszanak meg a hézagok. Meg az, hogy egy pólót mindig csak ugyanazzal a nadrággal viselünk, és mi mindennel lehetne még variálni – amire egy külső szem sokkal jobban rálát, és tud mutatni benne új lehetőségeket.

Gy. D./WMN: Érdekes, hogy néha az élet változásai is magukkal vonják, hogy az ember másképp kezd el öltözködni, még a régi ruháiból is…

D. D.: Igen, hiszen a stílus is folyton változik. Persze vannak alapvetései – hogy valaki például többnyire a drámai hatást keresi, más a finom nőiességet –, de azért sok minden alakul útközben, ahogy változik az élethelyzetünk, vagy különböző hatások érnek minket, és persze azért is, mert öregszünk. Szerintem fontos, hogy az ember maradjon nyitott a kísérletezésre, akár a saját ruhatárán belül is.

Ha valaki eljött hozzám színelemzésre, sosem buzdítom arra, hogy rohanjon, és vegyen magának új cuccokat, hanem kezdjen el kísérletezni a már meglévő darabjaival.

Meglepően jó dolgok sülhetnek ki abból is, hiszen ez is egyfajta játék!  

Gy. D./WMN: Azért biztosan lesznek, akik most azt gondolják magukban: a ránk váró nehéz időszakban ez nem épp a legfontosabb problémánk, örüljünk, ha a számláinkat ki tudjuk fizetni. Nekik mit üzennél? 

D. D.: Ahogy mondtam, nem buzdítok senkit arra, hogy halmozza a ruháit, mert amellett, hogy környezetszennyező, szerintem még boldogtalansághoz is vezet. Ezzel szemben, ha egyszer megtanuljuk magunkról, mi áll jól nekünk, akkor ez a tudásunk egy egész életen át kitart, és csak rajtunk múlik, hogyan kamatoztatjuk – de semmiképp nem arra fog sarkallni, hogy feleslegesen költs és vásároljál. Viszont lelki megerősítést adhat, ha már ismered magad és az adottságaidat, és amikor kinyitod reggel a szekrényed, akkor csupa olyan holmival találod szembe magad, amik egymáshoz is passzolnak, meg hozzád is. Így már reggel úgy indulhatsz el otthonról, hogy megtettél valamit magadért, jól fogsz kinézni. Ráadásul ezt a szemléletet ki is terjesztheted azáltal, hogy tovább adod a gyerekeidnek, a barátnőidnek és a környezetednek.    

Interjúképek: Chripkó Lili/WMN

Kiemelt kép: Bulla Bea 

Gyárfás Dorka