Kedves Mama!

Az öledben ülök. Te gyönyörű vagy és a távolba révedsz. A hajad frissen csavart, a nyolcvanas évek stílusában omlik a válladra. Nézem, ahogy a fény játszik rajta. Nem tudok betelni veled. Megsimogatom a hajad. Te rám nézel és így szólsz: „Na! Elrontod a frizurámat!”

Ez jut eszembe rólad először. Szép vagy. Szebb, mint én. Erős. Erősebb, mint én. Rendezettebb, érdeklődőbb, kíváncsibb, nyitottabb, szorgalmasabb, rendszeretőbb, kiegyensúlyozottabb, kitartóbb, kedvesebb, rugalmasabb, okosabb, tudatosabb, mint én.

Már megmutatni sem akarom, hogy tévedsz. Minek? Én tudom, hogy így van, Téged meg nem érdekel. Ösztönözni próbálsz, de csak összenyomsz. Hát lázadok. Lázadok a hajammal, a tetkómmal, a piercinggel, az iskola- és a párválasztásommal, a bulimiámmal, a beszédstílusommal. Még az életmódommal is, amiben három gyerek van, és ami szerinted olyan „proli.”

Mire megtanulom, hogy mindezt másképp is lehet, már anya vagyok.

Néha rajtakapom magam, ahogy „ösztönzöm” a lányom, és megálljt parancsolok magamnak. Engedem, hogy a frissen beszárított hajamat összekócolják a gyerekek, bár belül kiabálsz bennem, hogy szóljak rájuk. A minta erősebb, mint hinném. Nem akarok olyan lenni, mint Te. És alig várom, hogy olyan lehessek, mint Te. Mert szép vagy. Mert erős vagy. Rendezett, érdeklődő, kíváncsi, nyitott, szorgalmas, rendszerető, kiegyensúlyozott, kitartó, kedves, rugalmas, okos, tudatos.

Az anyám vagy és én örökké a lányod leszek. Szeretlek és gyűlöllek… de inkább szeretlek.

Vigyázz magadra. Én is azt teszem. Vigyázok rád magamban. Arra a képre, amit látni akarok belőled.

Vigyázz Te is magamra benned!

Szeretettel

Lányod

 Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Dubova