„Kutyajó" kaland Karintiában – Ember- és kutyabarát helyek

–

„Kanapékisasszony"

Lujzi kalandos előélete (több hónapos erdőben csatangolás, ide-oda csapódás) után, amikor végre kikötött nálunk, először is elfoglalta a kanapét. A „kanapékisasszony” szívesen sétálgat és kirándul is, de eddig eszembe sem jutott, hogy vele is lehetne külföldre utazni, mivel ő csak pórázon tartható. Túl kalandos a természete ahhoz, hogy egy helyben maradjon. Zárt futtatókban teljesen olyan, mint minden normális eb, visszahívható, játszik, boldogan szaglászik, de ha szabad területen engedjük el, világgá megy. Mázli, hogy sikerült megtalálnunk, amikor elkóborolt tőlünk a Margit-szigeten. (Sorry, de nem kellett volna elengednetek, ha egyszer tudtátok, hogy ilyen vagyok! Köszi, puszi, Lujzi!)

Utazzak a kutyámmal?

Ilyen előzmények után persze eszembe sem jutott volna vele utazni, de miután belebot(h)lottam egy olyan honlapba, amelyiken kifejezetten arra buzdítanak, hogy a kutyámmal együtt utazzak, megváltozott a véleményem. A nagy gonddal és következetesen felépített weboldalon elolvastam, mi kell a közös úthoz, és meggyőztem magam arról, hogy akár bele is vághatunk. Ezek a bejegyzések nem csupán gyakorlati tanácsokkal látnak el, de tényleg meghozzák az utazáshoz való kedvet is. Hosszú Noémi indította el ezt az oldalt, aki igazán elhivatott idegenforgalmi szakember, ráadásul a saját kutyájával, Sunnyval járja a környező országokat, és egy külön blogon nagyon humorosan beszámol a kutyás utazás kalandjairól. Sunny kutyának van egy saját Facebook-oldala is... (Vaú! Nagyon menő ez a Sunny! Bocs, Gabigazdi, de nekem is csinálhatnál már egy saját FB -oldalt!  Köszi! Lujzi)

Kutyabarát szálloda Karintiában

Azonnal tesztelhettünk is a bátorságomat, mert meghívást kaptunk egy ausztriai kutyabarát szállodától, ami az Ossiachi-tó mellett található Karintiában. Amint megláttam (először csak a neten) a tájat, ellenállhatatlan vágyat éreztem, hogy ott legyek. De azért eléggé szorongtam, mi lesz Lujzival, hogy bírja majd az utazást. Amikor legutóbb anyukámhoz autóztunk, lehányta a gyerekeket a hátsó ülésen, most sem számítottam semmi jóra. Ám megfogadtam Hosszú Noémi tanácsát, és nem adtam neki enni az út előtt.

Végig mellette ültem hátul, és a biztonság kedvéért megdöntöttem a kutyafül-simogatás világrekordját is, de semmi baj nem történt.

Nyugodtan feküdt, ha pedig kanyargósabb útra értünk, akkor kinézett az ablakon. (Ilyenkor hányingerem volt, de mivel nem kaptam enni, ezért hányni sem tudtam. Vaú, illetve boá... Lujzi)

Egy kis kitérő Itáliába az éjszaka közepén

Péntek délután indultunk a barátommal, munka után, dög fáradtan. Ennek köszönhetően a nagyjából hatórás utat nyolc óra alatt sikerült megtennünk, és a sötétben annyira eltévedtünk, hogy egyszer csak Itáliában találtuk magunkat. (Bár nagyon röhögtünk, de egyáltalán nem volt vicces.) Ekkor már éjjel fél tizenegy volt, és felhívtuk a szálloda magyar tulajdonosát, a mindössze harmincéves Tamás Esztert, akinek az egész családja vendéglátással foglalkozik. (Nem tudom, miért nem csináltatok olyan fotót, amin Eszterrel pózolok, de most már mindegy, azért kicsit meg vagyok sértődve a Lilire, hiába adta kölcsön a hosszú pórázát! Lujzi)

Kiderült, hogy nem mi voltunk az egyetlenek, akik kétségbeesve kértünk tőle „telefonos segítséget” éjnek idején, mivel többször is előfordult, hogy eltévedtek a nála lakó vendégek. Végül elénk jött autóval, és egy cseppet, de tényleg egy icipicit sem orrolt ránk azért, mert így elbénáztuk az utat. Annyira nem, hogy a konyhát vezető anyukája, Ildikó is meleg vacsorával várt bennünket. Éjféli pörkölt meg egy kis máglyarakás. Hm. (Figyelsz, Prónay-Zakar Gina?) Finom volt!

És Lujzi is kapott végre enni, amikor elfoglaltuk a levendulaillatú szobánkat. Ugyanis terített asztal várta, akarom mondani fincsi üdvözlőfalatok a tálkájában.

(Azt hittem már, hogy éhen akartok halasztani, csak előtte még elvisztek engem a világ végére. De amikor beléptünk ebbe az isteni illatú szállodába, tudtam, hogy jó helyre hoztatok, és mindent megbocsátottam. Lujzi) Hullafáradtan, teli hassal lefeküdtünk, és másnap ezt láttuk a teraszunkról…

Tudtuk, hogy szép helyre jöttünk, de akkor is lélegzetelállító volt a látvány, amikor kiléptünk reggel az erkélyre.

Reggeli futás a tó körül

És ezt még megfejeltük azzal, hogy kora reggel futottunk a tó körül. Lujzi is iszonyúan élvezte. Harapni lehetett a levegőt, és elképesztően szép volt a táj. Egy óriási kert tartozik a szállodához, van benne játszótér, pingpongasztal, télikert, abban játszósarok a gyerekeknek, zárható kennelek. Reggeli közben bámultuk a tavat, Lili kutya is ott volt, szintén magyar gazdákkal. Az ebek elég hangosan üdvözölték egymást, de utána békében elvoltak.

Végtelen sok lehetőség

Fincsi volt a kiadós reggeli, és közben Eszter megmutatta nekünk térképen a kirándulási lehetőségeket. Mehettünk volna úszni a szálló saját strandjára, átruccanhattunk volna Olaszországba megnézni a tengert, ez másfél órás út onnan, elmehettünk volna bicajozni, majomrezervátumba, élményparkba, Villachba siklóernyőzni... de mi úgy döntöttünk, hogy felmegyünk a majdnem kétezer méter magasan fekvő Gerlitzen csúcsára. (Körülbelül 1500 méter a szintkülönbség.) Ide bizony csak hegyi felvonóval lehet feljutni, méghozzá két részletben. Az első néhány száz métert zárt felvonóval tettük meg, a másodikat viszont nyitottban...

Ha azt hiszitek, hogy Lujzi félt, tévedtek. Nyugodtan üldögélt az ölemben, teljes biztonságban érezte magát, és élvezettel pásztázta a tájat. Én is elfeledkeztem arról, hogy elvben tériszonyom van.

Gyerekek, ez olyan szép volt, amihez foghatót még soha nem láttam. Tényleg nem féltem, csak örültem... és bámultam. De nagyon! (Lujzi)

És akkor most szavak helyett beszéljenek a képek…

"/>

"/>

Eszter macskája eléggé megnehezítette az estémet. Még a neve is rettenetes: Banda. Na, olyan is! Majd kiugrott a szívem a helyéről, amikor megláttam. Nagyon szerettem volna megenni, pedig állati finom vacsorát kaptam előtte a szállodában a gazdáimmal együtt, de nem engedték, hogy elfogyasszam ezt a jó kis desszertet... Nem értem ezeket az embereket, nem tudják, mi a jó! (Lujzi)

Bicajozás a tó körül

Aztán másnap már indultunk haza, de előtte még elmentünk bicajozni a tó körül. Tényleg csodálatos volt, szinte beleharaptunk a felhőpamacsokba! Rövid volt az út, de kalandos, ide még biztos, hogy visszatérünk! (Bocs, de én télen szeretnék menni, mert meg akarok tanulni síelni! Lujzi)

Ha te is szeretnél ilyen gyönyörű helyeket felfedezni a kutyáddal együtt,  válogass az utazzkutyaddal.hu weboldal kínálatából, ahol tényleg személyre szabott ajánlatot kaphatsz. Szívvel-lélekkel ápolják a tartalmat az oldal megálmodói. (Mondom, hogy „kutyajófej" ez a Sunny, jól kibrusztolta ezt a klassz oldalt! Lujzi)

Amíg én a hazaút előtt én pihentem egyet, a gazdáim elmentek bicajozni. Huszonkét kilométert tekertek. Komolyan mondom, meg vannak ezek őrülve! Ráadásul állandóan szelfiztek. Na, mindegy, ez már az ő bajuk. (Lujzi)

Remélem, nem kutyultalak össze benneteket, és tudjátok, mit kell tennetek, ha a kutyátokkal szeretnétek utazni! Sziasztok! Azaz vaú! Illetve, hogy stílszerű legyek: Faú! (Lujzi)

Both Gabi és Kormos Lujzi

(Fotók: Hosszú Noémi, Haus Lavendel, Lehotka Gábor és Both Gabi)