-

Úgy állok neki ennek az írásnak, hogy teljesen bizonytalan vagyok. Egyszerűen nem tudom, mihez kezdjek az élménnyel. De abban bízom, hogy mire a végére érek, picit tisztábban látok majd. Ha nem, akkor ezért már most elnézéseteket kérem.

Egy bevásárlóközpont mozgólépcsőjén álltam, amikor egy kirakatban megláttam egy próbababát. Szép volt, szőke, egészen élethű. Először átsiklott rajta a tekintetem, csak akkor kaptam vissza a fejem, amikor megmozdult. Persze elbizonytalanodtam. Biztos rosszul láttam. Vagy megártott a meleg. Vagy többet kéne innom… (Az, hogy kevesebbet, valamiért fel sem merült bennem.) Nem kételkedhettem sokáig a saját épelméjűségemben, mert a próbababa visszanézett, egyenesen rám, majd elmosolyodott, sőt még integetett is nekem. Én meg persze visszaintegettem. Jó, valójában egy előre karkörzéssel próbáltam visszanyerni az egyensúlyom, mert közben a mozgólépcső aljához értem, de elfelejtettem leszállni róla. Ám legyünk elnézőek: visszaintegettem... és kész! Mentem tovább, mintha mi sem történt volna, és újra meg újra hátrapillantottam, hogy lássam, mit fog még csinálni. Nem csinált semmit. Csak állt ott, és sorra rámosolygott az előtte elsétáló emberekre. Egy idősebb férfi közelebb ment, nézte, nézte, majd ő is elnevette magát, sőt még be is kopogott neki a kirakat üvegén.

Azért írtam le ezt ilyen hosszan, hogy tudjátok, legalább ennyi (,de inkább több) idő kellett ahhoz, hogy megértsem: ez a lány nem berendezi a kirakatot, hanem lakja. Ő ugyanis egy élő próbababa.

Én nem tudom, lehet, hogy máshol is van ilyen. Lehet, hogy ez tök normális, de én most láttam először. És finoman szólva is vegyes érzéseket keltett bennem az élmény.

Először is, állati hatásos trükk a vásárlók figyelmének felkeltésére egy csinos lány kirakatba állítása.

Másodszor, szinte mindenki elmosolyodott, aki elment a kirakat előtt. A kirakati baba picit talán zavarban volt, de alapvetően rajta sem az látszott, hogy őrült kényelmetlenül érzi magát.

Én nem tudom, tényleg nem tudom, hogy mit kéne erről gondolni. Nyilván tisztában vagyok a ténnyel, hogy a női testtel, különösen a jó női testtel szinte mindent el lehet adni. Tudom, hogy ez a lány nem magát árulta, hanem a ruhát, ami rajta volt. Tudom, hogy vannak hostess-lányok meg szendvicsemberek, hogy számos olyan munka, állás, beosztás létezik, ami ennél sokkal megalázóbb, és sokkal több megalkuvással jár.  Tényleg nem csukott szemmel járok a világban (bár néha jó lenne).

De akárhányszor eszembe jut ez a lány a kirakatban, mindig, mindig azt érzem, hogy ez nem lehet így jó. Én egyetlen nőt, bocsánat, egyetlen embert sem akarok kirakatbaba-szerepben látni. Nem akarok. És végigfut a hátamon a hideg, ha eszembe jut, hogy, mondjuk, az én lányaim egyszer ilyen munkát végeznek.

Mert nem akarnám, ha bármikor azzal keresnének pénzt, hogy tárgyakat alakítanának. Nem akarom, hogy akár csak egy pillanatra is azt érezzék, ők valamik... és nem valakik.

Nem tudom ezt tovább gombolyítani, és nem is érdemes. Azt hittem, talán, ha leírom nektek, tisztábban látok majd az ügyben. De nem látok. Viszont tisztábban érzek. Tisztán érzem, hogy ez nem jó így.

Kormos Anett

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/Chao pavit