Így told ki az ebédidődet legálisan! – Piknik WMN-módra
-
Oké, ha teljesen őszinte akarok lenni, annyi hozzátartozik az igazsághoz, hogy a piknik eleinte nem tűnik túl ésszerű választásnak. Egy kicsit legalábbis hangyásnak kell lenni ahhoz, hogy felpakolj hatvankét fogást, kilencvennyolc italt, és huszonnyolcezer kiegészítőt, majd elvonszold őket néhány száz méterrel arrébb csupán azért, hogy a fűbe lekuporodva, kíváncsi bogarak és falánk méhek társaságában fogyaszd el az ebédedet. Tényleg marhaság.
És mégis... valamiért jó a dolog, és sokkal, de sokkal menőbb és hangulatosabb, mintha ugyanezt az irodában tettük volna. Mindenki a kezébe, a hóna alá és a vállára kapott pár ételektől roskadozó szatyrot, de még a fülünkre is akasztottunk zacskókat, hogy ne kelljen annyit fordulni, aztán nekivágtunk.
A cipekedős módszer dietetikai szempontból is megállta a helyét, hiszen így letesztelhettük Miss Piggy fogyókúrás aranyszabályát: soha ne egyél meg többet, mint amennyit fel tudsz emelni!
Én pedig gond nélkül felkaptam a Szentesi által kreált hetvenkettő tonhalkrémes szendvicset, éreztem is, milyen diétásra fogom majd enni magam ettől!
A parkban aztán kiválasztottunk egy gyerekzsivalymentes, árnyékos placcot, és pillanatok alatt huszonkét fogásos ebédet rittyentettünk a stílszerűen piros kockás plédre.
Mindenki beszállt az előállításba egy-két étellel meg egy kis itallal, no meg klassz sztorikkal, úgyhogy a harmadik pohár rozé vicuska után kezdtem komolyan kétségbeesni: én már soha a bánatos életben nem fogok tudni másutt dolgozni.
Mert hogy még egy ilyen csapatot, amelyikkel péntek délben degeszre tömhetem magam a zöld fűben heverészve, miközben kivesézzük a világ összes témáját a volt pasiktól kezdve a munkán, a szexen, a haverokon, a nyári terveken és a világbékén keresztül egészen a kedvenc olvasmányélményekig... hát, hótziher, hogy nem fogok találni!
Fiala Borcsa
