(Hirdetés)

Szeretjük azt hinni, hogy minden rendben van körülöttünk, hogy a felépített rendszerek működnek, hogy velünk nem történhetnek balesetek. Mi nem leszünk rákosak, mert a nagy bajok mindig mással történnek meg. Szeretjük azt gondolni, hogy ha egy szörnyűség mégis megtörténik velünk, akkor jó kezekben vagyunk, ha elmegyünk orvoshoz. Hogy ha beadják a megfelelő gyógyszert, akkor meggyógyulunk, hogy az orvos nem diagnosztizál félre, mert az orvos mindent tud, és ha hiányos is volna a tudása, akkor pedig inkább elküld máshová bennünket.

Egyáltalán nem kellemes szembesülni a valósággal.

A múlt héten meggyanúsítottak azzal, hogy csaló vagyok, hogy nem is voltam soha beteg, hogy vaktában vádolok meg egy kiváló szaktekintélyt, hogy a fele sem igaz annak, ami megtörtént velem. Pedig ha tudnátok, hogy még a felét sem írtam le annak, ami velem történt, mert nincs rá a szótárban emberi kifejezés, mert a poklot senki sem tudja jól elmesélni, még az sem aki ott volt, és a történetem sokkal kegyetlenebb, mint azt elképzelitek... vagy nem képzelitek.

Persze néha én is azt érzem, hogy jó volna ezt az egészet visszagyömöszölni a mélyre egy lyukon keresztül és úgy élni, mintha meg sem történt volna. Élni valahogy, és írni másról. Vagy nem írni, csak lenni, de ez, ugye ez nem lehetséges.

Egy kicsit olyan ez, mint amikor a szövegben kicsillagozzuk a bazmeget. Attól az még ugyanúgy bazmeg marad. Ha félünk beszélni a rákról, ha szégyelljük ezt a betegséget, ha nem merünk az orvostól kérdezni, ha nem vagyunk tisztában azzal, hogy igenis van választásunk, akkor nem fogunk meggyógyulni. Mert jogunk van tudni, mi történik velünk a műtét közben, jogunk van tudni, mi van abban a zacskóban, aminek az anyagát beöntik a vérünkbe, és nem elég annyi válasz, hogy ettől most kihullik hajunk vagy éppen megmarad, nem elég annyit tudni, hogy mi történik például a Wertheim alatt, túlműt-e az orvos. Jogunk van a szabad orvosválasztáshoz, a terápiák elfogadásához vagy éppen a megtagadásához.

Az egyik legfontosabb dolog, amit ezalatt a két és fél év alatt megtanultam, hogy a betegség mögött az embert is nézni kell. A betegségem mögött én vagyok, a te betegséged mögött pedig te vagy, és mindenkinek más a kulcsa a gyógyuláshoz.

A rákra nincs csodaszer, soha nem is fogják megtalálni, mert bármennyire is menjen csodaszámba az én történetem, nem volt ebben semmi csoda vagy szerencse. Kiváló (a hangsúly a kiválón van) orvosaim voltak (és ez nem pénz kérdése volt), mert az orvosi segítség elengedhetetlen, visszautasíthatatlan része a gyógyulásnak, de csupán az orvosi tudás sem elég mindehhez. Nem a rák ellen kell harcolni, hanem a gyógyulásért kell tenni, nem a betegséget kell legyőzni, hanem önmagunkat.

Merjünk kérdezni, beszélni róla, merjünk dönteni, kétségbe vonni és elfogadni. Merjünk hinni, önmagunkban és Istenben, bár ez a kettő az én olvasatomban egy és ugyanaz.

Nézzétek meg ezt a videót, amelyben elmondom, hogyan küzdöttem meg a rákkal.