-

Felhőtlen kezdetek

Az elején minden olyan szép. Amikor megismersz valakit, és fellángol a szerelem, a lila köd jótékony homálya száll az agyadra. A másik esetleges hibái, tökéletlenségei egyáltalán nem zavarnak, hiszen számodra nem is látszanak. A szerelem első mámorító időszakában agyad kritikai gondolkodásért felelős területe álomba szenderül, így ha akarnád se vennéd észre azokat a dolgokat, amelyek egy pár hónap vagy év múlva majd olyan zavarók lesznek. Akkor még elképzelhetetlennek tartod, hogy egyszer majd képes leszel úgy viselkedni, ami nemhogy vonzó, de határozottan taszító lesz a párod számára. Szentül hiszed, hogy te soha nem esel az elsárkányosodás nevetséges hibájába, mert időben észleled majd a jeleket. Aztán, ahogy telik az idő, és kibomlotok a szimbiózisból, minden megváltozik. Fokozatosan hangsúlyosabbá válnak az addig alig észlelt különbségek, így egyre több toleranciára, és kompromisszumra lesz szükség. Vagyis lenne. Mert sok esetben a legjobb akarat ellenére is felüti a fejét néhány kapcsolatgyilkos praktika, amelyek lassan, de biztosan vezetnek a párkapcsolat megromlásához:

1. Néma hadviselés

A probléma: – „Mi a baj?” – kérdezi a párod. – „Semmi.” – mondod, és bámulsz magad elé. Ez a kettős kommunikáció tökéletes példája: a szavak szintjén elhangzott üzenettel pont ellentétes a nonverbális csatornákon keresztül érkező információ. Ezzel a módszerrel garantáltan ki lehet készíteni bárkit. A hallgatással valójában kivonulsz a helyzetből, és mivel tagadod a probléma létezését, meg sem adod az esélyt a konstruktív rendezésre. A feszültség feloldhatatlanul benne ragad a rendszerben, a párod pedig vergődik, mint a partra vetett hal. Ez a passzív-agresszív viselkedés dobogós helyet érdemel a kapcsolatgyilkos módszerek között.

A javaslat: Beszélj! Mondd el vagy, ha pedig nem megy, írd le, mi bánt, mert csak akkor lesz esély a megoldásra!

2. Féltékenység

A probléma: – „Hol voltál? Kivel beszéltél?” – teszed fel a kérdést újra meg újra, ám a válasz lehet akármilyen megnyugtató, a bizonytalanságod csak ideig-óráig oldódik. Az ok nélküli féltékenység hátterében általában az élet első másfél évében kialakult bizonytalan kötődési áll. Ideális esetben a szeretetteljes törődés és a baba szükségleteire érzékenyen reagáló gondozói viselkedés hatására a gyerekben kialakul az ősbizalom érzése. Ha ez nem történik meg, az rányomja bélyegét a felnőtt párkapcsolatra is. Az állandó kételkedés, a féltékenységi jelenetek egy idő után áthidalhatatlan szakadékot képeznek a két fél között.

A javaslat: Gondold végig, hogy az itt és most megtapasztalt reakciód vajon tényleg a jelenlegi helyzetre vonatkozik? Hogy állsz a bizalom, és a vele szorosan összefüggő önbizalom kérdésével?

3. Kritika

A probléma: Kétségtelenül lehetnek a párodnak idegesítő megmozdulásai, bosszantó szokásai. Ezeket nem kell lenyelned és némán tűrnöd. Az azonban korántsem mindegy, hogy egy adott viselkedést vagy a másik személyét éri-e a kritika. Utóbbi esetben egész lénye kerül negatív megvilágításba, ami automatikusan beindítja nála a különböző önvédelmi mechanizmusokat, és már benne is vagytok egy ördögi körben. Különösen ártalmasak az olyan általánosító megjegyzések, mint például: „Mert te mindig... Mert te soha...”

A javaslat: Ha bánt valami, koncentrálj az adott problémára! Nevezd meg a téged zavaró viselkedést, és mondd el, hogyan érzed magad a hatására! Még jobb, ha azt is meg tudod mondani, mit szeretnél helyette, mitől éreznéd magad jobban!

4. Hibáztatás

A probléma: Ez egy igen népszerű párkapcsolati játék. Arról szól, hogy meg kell találni, kinek a hibájából történt, ami történt. Mindegy, hogy hétköznapi apróságról vagy a kapcsolat egészét érintő kérdésről van szó, a lényeg, hogy megtaláljuk a bűnöst, aki hogy-hogy nem, mindig a másik fél. A hibáztatás kapcsán nem a megoldásra törekszel, csak a felelősséget próbálod a másikra tolni, ezzel fenntartva pozitív önértékelésedet.

Javaslat: Fogadd el, hogy egy párkapcsolati probléma megjelenése általában egy folyamat eredménye, amelyben mindkét fél részt vesz. A megoldás szempontjából nem sok hozzáadott értékkel bír a felelősség megállapítása, ezért ne is pazarolj rá időt!

5. Megvetés

A probléma: A vitriolos megjegyzések, a lenéző beszólások felborítják a kapcsolati egyensúlyt: az egyik fél értékesebbnek tünteti fel magát, és viselkedésével fölébe kerekedik a lenézett másiknak. A megvetés aláássa az önértékelést, súlyos érzelmi károkat okoz az elszenvedő félnek, és ellehetetleníti a konstruktív problémamegoldást.

Javaslat: Válts szempontot, és próbáld beleélni magad a másik helyzetébe! Azonnal érezni fogod, hogy a megvetésnek nem lehet helye a kapcsolatban.

6. Gondolatolvasás elvárása

„Ha szeretsz, tudnod kell!” – gondolják és mondják is sokan. Hihetetlen erővel tartja magát az elképzelés, miszerint akik szeretik egymást, azok gond nélkül kitalálják egymás gondolatait. Ebben az éretlen szerelemképre jellemző elvárásban a szimbiózis utáni sóvárgás érhető tetten: ha egyek vagyunk, akkor egyek a vágyaink és a gondolataink is, így szavakra sincs szükség.

A gondolatolvasás elvárása lehetetlen feladat elé állítja a másikat, aminek nem tud megfelelni.

Javaslat: Tudatosítsd magadban, hogy a másik egy különálló lény, aki hiába szeret nagyon, mégsem láthat beléd! Mondd ki, amire vágysz!

7. Tabutémák

A probléma: Szomorú tény, ám a legelterjedtebb tabutémának a saját érzelmeink számítanak. Beszélünk sok mindenről, ám a lényeg valahogy mindig ott marad a szőnyeg alatt. Veszekedések, viták, és a fentebb már említett jelenségek igazából arra szolgálnak, hogy elfedjék a valódi érzéseket. A legtöbb tönkrement kapcsolatra jellemző, hogy a felek képtelenek voltak egy mély és intim érzelmi kommunikáció kialakítására.

Javaslat: Ne csak a kellemes érzésekről beszéljetek! Szakítsatok időt a nyomasztó vagy szorongató megélések megbeszélésére is!

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus