-

Nem követem el ugyanazt a hibát! Hát igen, kiderült, hogy nem. Mindig más hibát követek el. Amikor először mentem férjhez, azt hittem ez a módja annak, hogy megszabaduljak a mindenbe beleszóló szüleimtől. A z első férjem jóképű volt, szerettem vele lenni, de inkább otthonról akartam eljönni. Amilyen gyorsan beleugrottam ebbe a házasságba, olyan gyorsan ugrottam is ki belőle. Gyerekünk nem született. Éreztem, hogy még nincs itt az ideje.

Huszonegy évesen ismét szabad voltam. Főiskola mellett dolgoztam, egy nyelviskolában tanítottam. Itt találkoztam a szerelemmel. Már tudtam, hogy csak olyan pasival kezdek, akibe szerelmes vagyok. Rá kellett jönnöm, hogy ez az érzés, vak. A férjem nem volt túl jóképű. Mert persze ő lett a második férjem. Alacsonyabb is volt, mint én. Ez persze nem gond, magassarkúban, amit általában hordok, mindenkinél magasabb vagyok. Ez nem zavart, de ő csúnya is volt. Először észre sem vettem, nekem ő nem tartozott a férfi kategóriába. Ő akart engem. Négy évig kerülgetett. Szépen felépítette. Ismerősöm lett, akire számíthatok, majd a barátom, akihez bármikor fordulhatok. A végén nélkülözhetetlenné tette magát. Észrevétlenül épült be az életembe. És persze feltétel nélkül elfogadott és szeretett engem. Egyszer csak azt vettem észre magamon, hogy neki akarom elmondani, ha valami fontos történt velem, vele osztom meg az örömömet és a bánatomat. Szerelmes lettem és ez megszépítette őt. Nagyon szerelmes éveket töltöttünk együtt. Nem tudom, hogy ő lett-e rondább az idők folyamán... vagy csak halványult a szerelem, de az egyik reggel, amikor felébredtem, és a mellettem alvó férjemre néztem, nem értettem, hogy mit keres ez a férfi az ágyamban. Ebből tudtam, hogy elmúlt. Elváltam.

Huszonkilenc voltam. És újra a „nőpiacra" kerültem. A szüleim kiakadtak. Azt hitték, hogy vége a világnak, és két sikertelen házassággal a hátam mögött úgysem kellek senkinek. Mi az, hogy sikertelen?! Az első férjemnek hála, sikeresen szabadultam meg a szüleimtől, a másodiknak meg azt köszönhetem, hogy sikerült szerelembe esnem. Én nem érzetem, hogy sikertelen lennék. Dolgoztam, volt karrierem, saját életem, és legalább az egyik férjem biztosan szeretett engem. Hányan mondhatják el magukról, hogy a válás után is barátok maradtak? Persze hogy nem volt sikertelen egyik kapcsolatom sem.

Szóval, harminc évesen újra kerestem a párom. Mit tudtam már? A szerelem fontos, de sajnos elmúlik, ezért olyan férfit keresek, aki első látásra is tetszik. Tudom, tudom, a belső értékek számítanak, a külső szépség elmúlik. De megtanultam, ha az első pillantásnál nem fog meg benne semmi, akkor az esteleges szép lelkét soha nem fogom felfedezni, mert nem érdekel. Igen, ezért könnyebb a szép embereknek. Nekik annyi mindent megbocsátunk, és jobban megértjük őket, nem vagyunk annyira kritikusak velük, és mindezt csak az előnyös külsejük miatt. Persze a szépség mindenkinek mást jelent, de tegye fel a kezét, akinek nem tetszik George Clooney! Én a saját George Clooney-m keresésére indultam. Igazából nem is, éltem a hétköznapi életem, kocsit akartam venni. A Volvó volt a kedvencem, ilyet kerestem.

Egy hirdetési újságban találtam meg a nekem megfelelőt. Aztán a gazdáját. Letaglózott, amikor megláttam. Ott állt a kocsija mellett, mert megbeszéltünk egy találkozót, hogy megnézhessem az autót... és szóhoz sem jutottam. Nem emlékszem a kocsira, persze megvettem, utána meg megszoktam és megismertem, de hogy ő milyen ruhát viselt, és melyik órája volt rajta, most, tizenöt évvel később is felidézem. Órákig mutogatta a kocsit. Ráért, otthon a felesége várta volna az újszülött, ordító, nem alvó, babával. Inkább velem beszélgetett. Először az autóról, aztán a munkáról, a közös ismerősökről, a közös hobbiról. Kiderült: mindketten teniszezünk, azonnal egymásra hangolódtunk. Bonyolult volt az autó adásvétele. Vagyis nem, de azzá tettük, hogy legyen ürügy egymással találkozni, beszélgetni. A felesége semmit sem vett észre. Vagy inkább nem akarta. A kisgyerekkel volt elfoglalva, ő meg úgy érezte, elhanyagolják. Egyszer sem kérdezte meg tőle, mikor megy haza, merre jár, mi történt vele. Én megkérdeztem. Erre vágyott, hogy egy kis nógatásra a legbelsőbb gondolatait is elmondhassa.

Tudom, hogy nehéz helyzetbe került miattam, szerelmes lett ő is, közben neki volt családja. Nyolc évig titokban találkoztunk, randiztunk. Sokat szenvedtünk emiatt. Vívódott, mert egy felelősségteljes ember, aki kötelességtudó is, nem hagyhatja cserben a gyerekét, családját. Vívódtam, mert nem akartam, hogy miattam menjen szét egy család. Próbálta rendezni az otthoni viszonyait, de úgy nehéz volt, hogy közben engem szeretett. Nagyon rossz volt neki együtt élni a feleségével úgy, hogy valójában más helyen és más emberrel szeretett volna lenni. Sokszor szakítottunk, de ő nem bírta nélkülem. Engem akart. Annyira szerettem, hogy vártam. Megbocsátottam a könnyeket, a szomorúságot és a lelkiismeret-furdalást, amit a szerelmünk okozott. Én nem akartam sem őt, sem a családját bántani. Csak őt szerettem. A tömérdek hibájával, vívódásával, gondjával, türelmetlenségével együtt. Amikor már azt gondoltam, hogy ideje befejezni ezt az egész huzavonát, megkérte a kezem. Elköltözött otthonról, mert új életet akart kezdeni. Nem miattam, de velem. A felesége is elengedte, már ő is mást akart. A válása után nyomban összeházasodtunk, ő a harmadik férjem.

Mit is tanultam meg? Hogy most nem hibázom!

Törőcsik Edit