–

Soha nem éltek még ennyien a földön, és soha nem éltek még ilyen hosszú ideig

Tabuképzésben mindig is nagyok voltunk. „Amiről nem beszélünk, az nincs is" – gondoljuk, ám a valóság előbb-utóbb bekopogtat az ajtón. Így van ez az öregedéssel is. A világ soha nem látott demográfiai változás előtt áll: 2020-ra a 65 év feletti emberek száma először haladja meg az öt évnél fiatalabb gyerekekét.

Azt mondják, a XXI. század az öregedés évszázada lesz, az öregedésé, ami minden tekintetben bonyolult, összetett folyamat.

Az öregkor az az életszakasz, amelyben egyre több dolog történik meg velünk utoljára, és egyre kevesebb fordul elő először.

Az öregedés imázsa erősen kultúrafüggő. Valamikor régen az Öreg Bölcs volt minden emberi tudás birtokosa. A közösség életét érintő legfontosabb dolgokban a Vének Tanácsa döntött. Az idősek hosszú, tapasztalatokban bővelkedő élete fontos erőforrás volt az ismeretek, információk gazdag tárháza. A tudás generációról generációra, apáról fiúra szállt. Ma egyetlen gombnyomás, és minden adat, információ megszerezhető. Fordult a világ: apa még el se kezdte a mondatot, a gyerek már „leszedte az infót a netről.”

Az öreg bölcsek elavult szereplőkké váltak, akik maguk sem találják a helyüket az új felállásban.

A múló idő látszólag nem hoz mást, mint veszteségek sorozatát

Szűkül az élet, a lehetőségek száma megfogyatkozik, csökken a test rugalmassága, és vele együtt a lélek is egyre merevebbé válik. Az öregedés tényleg nem jelent mást, mint az ifjúság elvesztését?

Az élet délutánjának más kell, hogy legyen a feladata: a kifelé élést, az aktív teremtést és növekedést a befelé fordulás, a rendszerezés váltja fel.

Az élethosszig fejlődő személyiség elméletét Erik Erikson vezette be a pszichológiába. Szerinte életünk során nyolc különböző fejlődési szakaszon haladunk át, melyek mindegyike új kihívásokkal, megoldandó krízisekkel szembesít minket.

Ha sikeresen küzdünk meg ezekkel, akkor személyiségünk gyarapodik, fejlődik, kiegyensúlyozott és önmagunkkal harmóniában élő emberekké válunk.

Életünk végső szakasza az érettség kora, egyfajta zárófejezet. Ez a visszatekintés, az összegzés, a számadás ideje, amikor áttekintjük döntéseinket, sikereink és  kudarcaink történetét. Szerencsés esetben a mérlegelés eredményeként úgy érezzük, életünk alapvetően értelmes élet volt, és nagyjából akkor is így csinálnánk végig, ha elölről kezdenénk az egészet. Ezt nevezi Erikson az énintegritás állapotának. Abban az esetben azonban, ha történetünket elvesztegetett lehetőségek, meg nem élt vágyak sorozataként látjuk, fájdalmas kétségbeesést érezhetünk.

Pozitív pszichológia

Ám mielőtt nagyon lehangolódnánk, nyugodjunk meg, mert a pozitív pszichológia előretörésével nemcsak a boldog és megelégedett élet titkait tártuk fel, de fényt derítettünk a sikeres öregedés leginkább bevált módszereire is.

Igen, lehet sikeresen is öregedni, nem kell hozzá más, mint egy nagy adag tudatosság.

Ahogy Fritz Riemann: Az öregedés művészete című könyvében tanácsolja: idejekorán gondolnunk kell az öregségünkre, foglalkoznunk kell vele, hogy mi is alakítói lehessünk életünk lezáró szakaszának.

Aktív felkészülés – sikeres öregedés 

Az aktív évek lezárásával sok mindennek búcsút kell intenünk. A munkahelyi közösségből kikerülve általában csökken az emberi kapcsolatok száma, ami nagyon megterhelő lehet. A produktivitás időszakából átváltani az improduktív nyugdíjas létre nem könnyű feladat, mivel veszélyeztetheti önbecsülésünket. Aki nem néz szembe tudatosan a megjelenő veszteségekkel, annak sokkal nehezebb lesz megélnie az átalakulás folyamatát. A felkészülés, a tervezgetés segít az átmenet pozitív megélésében.

Az idő új arca

Egy új élethelyzet sokszor attól félelmetes, hogy sok benne az ismeretlen elem. Ilyen például az időbeosztás változása. Amíg a munkahely és a gyerekek körüli teendők határozzák meg a napi menetrendet, viszonylag könnyű dolgunk van. A nyugdíjas években azonban már senki nem mondja meg, mikor keljünk fel, mikor mit csináljunk, mivel töltsük ki napjainkat. Az idő új értelmet nyer, és mintha a tempója is megváltozna. A nyugdíjas évek elején általában a régi, megszokott rutin elvesztése jelenti az egyik legnagyobb kihívást, és pszichológiai értelemben az egyik legkomolyabb veszélyt is.

A rendszer hiánya az egyik legnagyobb lélekgyilkos. Amikor megszűnnek a munkahelyi kötelezettségek, nekünk magunknak kell megteremtenünk a napok struktúráját.

Érdemes akkor is ragaszkodni egy napi ritmushoz, ha semmi külső tényező nem teszi szükségessé. Találjuk ki a napok menetrendjét, és következetesen ragaszkodjunk hozzá!

Ilyenkor előtérbe kerülhetnek az addig csak halogatott tevékenységek. De tényleg! Elő lehet venni, és újraolvasni a régi könyveket, meglátogatni ezer éve nem látott barátokat, felajánlani a rendszeres segítséget a családnak.

Család, barátok, kapcsolatok

Ha valamikor, akkor idős korban kifejezetten fontossá válnak az emberi kapcsolatok. Az elszigetelődésnek kizárólag negatív hatása van, ezért feltétlenül tegyünk ellene. Ha nem keres a család, hívjuk mi őket, ha ritkán jönnek a barátok, látogassuk meg mi őket.

Tegyük magunkat hasznossá, és szükség lesz ránk!  Ahogy arra a pótnagyira is szükség volt, aki nem törődött bele a magányos életébe. Hirdetésben keresett olyan családokat, akiknek jól jönne egy nagyi segítsége. Nem kellett sokáig várnia, néhány nap alatt tucatnyian hívták.

A hozzáállás mindent visz

Számtalan kutatás igazolta, hogy az idős korhoz való hozzáállás alapvetően meghatározza a múló idő megélését, lelki, és fizikai értelemben egyaránt. Akik pozitívan élték meg nyugdíjas éveik beköszöntét, azok egyrészt egészségesebbek voltak, másrészt energikusabbnak és vidámabbnak érezték magukat. Nem a körülmények számítanak, hanem az, ahogyan a körülményekhez viszonyulunk. Ha öregedésről van szó, a hozzáállás a legfontosabb.

Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Shutterstock/De Visu