(hirdetés)

 Vannak saját ötleteim is, hogyan ütöm majd el az időt, ha hatvannégy leszek. Vagy inkább hetven? Lehet, hogy amikor hatvannégy leszek, akkor a munkáltató szemében még túl fiatalnak tűnök a nyugdíjhoz. Legyek inkább hetven, onnantól remélhetőleg garantáltan és gátlástalanul lógathatom majd a több évtizedes munkában megfáradt lábam. Ó, lelki szemeimmel szinte látom is, ahogy...

Idill hétfőtől vasárnapig

...hétfőn korán felkelek, hogy megírjam a napi penzumomat. Kiélvezem, amit kicsi vagy nagyobbacska gyerekkel nem lehetett: a szabad reggeleket.

Füttyentek a kutyámnak, és azzal a luxussal kényeztetem magam, hogy nem otthon reggelizem. A lány a kávézóban ismer, tudja, hogyan iszom a teát, és milyen szendvicset szeretek.

A kedd fénypontja a dél, amikor együtt ebédelek a legkedvesebb barátnőmmel. Az ebéd délután ötig tart, már vagy harminc éve nem fogyunk ki a szóból.

Szerdánként veszek egy nagy csokor margarétát, és odaadom valakinek az utcán, a mama emlékére.

A csütörtök is a kedvenc napom, (ahogy egyébként a többi hat). Autóba ülök a kutyámmal, ezúttal jön velünk a férjem is. Irány az erdő, ahol egy hatalmasat sétálunk, szótlanul, kézen fogva, vidáman.

A péntek a kiadóban telik, dolgozom: a hetedik könyvem szerkesztése zajlik épp.

A hétvége hangos és fárasztó, mégis imádom. A fiam és csodálatos családja tölti ki ezeket a napokat. Együtt utazunk, ünnepelünk, eszünk és iszunk, az asztalnál megoldjuk, amit máshol nem lehet.

Szép remények, vagy...?

Ugye, milyen szép tervek? Nos, a lírai hangvétel és a szép képek után a kijózanító kérdés csupán a követező: vajon miből finanszírozok majd ilyen életet magamnak? Jó kérdés...

Nos, íme, néhány tény, mellyel jobb, ha szembesülsz, ha te is negyvenkettő vagy, és így akarsz élni, amikor hatvannégy vagy épp hetven leszel:

1. Nyugdíjpénztár

A szakértő szerint a legolcsóbb, legegyszerűbb nyugdíjcélú megtakarítási forma az önkéntes nyugdíjpénztár. Léteznek más megtakarítási formák is, például a nyugdíj-előtakarékossági számla vagy a nyugdíjbiztosítás. Az előbbihez azonban szükséges némi pénzügyi tudás is, hiszen neked kell döntést hoznod arról, mibe fektessék a pénzedet.

2. Sohasem késő

Ha hozzám hasonlóan te is későn ébredő vagy, megnyugodhatsz. Távolról sincs elkésve ugyanis az, aki csak a negyvenes éveiben kezd el takarékoskodni a nyugdíjas évekre! Ez az időszak a legideálisabb erre, de még 10-15 évvel a nyugdíj előtt sincs veszve minden!

3. Sok kicsi sokra megy

A szakértő azt tanácsolja azoknak, akik most kezdenek bele az öngondoskodásba, hogy kezdjék kicsi összegekkel! Már ötezer forintos havi tagdíjjal is beléphetünk a pénztárba, amit bármikor lehet növelni, változtatni, időközben a számlára egyénileg befizetni.

4. Állj neki!

A legfontosabb minden tanács közül tehát, hogy mihamarabb kezdj el azon gondolkodni, miként gondoskodsz magadról, ha hatvannégy leszel! Abban ugyanis szinte biztos lehetsz, hogy a vidéki házban a Wright-szigeteken nem jelenik majd meg a postás egy állam által folyósított vaskos borítékkal, amelyben a nyugdíjad lesz majd!

 Kárpáti Judit

-

Ezúton is köszönjük a szakértői segítséget Horpácsi Krisztinának, az OTP Nyugdíjpénztár értékesítési és szabályozási főosztályvezetőjének.

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Flickr/