-

Mire hármat számolok, már itt is leszel. Mire kinyitom a szemem eljössz újra, és megcsókolsz, és nem kérdezel, csak az ölembe bújsz, ahogyan régen, amikor mindig kérted, hogy simogassam a hosszú, dús hajad. Imádtad, ahogy hozzád érek, durván elindult köztünk a kémia. Ez azóta sem múlt el. Minden más igen. Milyen kár.

De már nem szexelünk csak úgy, mert annál sokkal jobban szeretjük egymást, pedig ha megkérdeznéd, én is akarnám, veled, benned, ugyanúgy. Hogy tudsz ennyire felizgatni? Tegnap, miután hazahoztál, sírtam a párnámon, és néztem a nagy, fekete kocsid után, amivel elhajtottál, nem akartál itt aludni, pedig mennyire jó lett volna felidézni a régit, amikor minden este széttéptük egymást, és órákon át moziztunk, dumáltunk meg röhögtünk a semmin.

Úgy tudok beléd zúgni újra meg újra, hogy még a rosszat is ismerem belőled. Nem hiszed el, de megőrülök tőled. Ne tagadd le, hogy te is így vagy ezzel.

Ha megkérdeznéd, hogy lennék-e a feleséged, gondolkodás nélkül hozzád mennék. Te vagy az az ember, aki ki tudja nyitni bennem a zárat, aki nem kérdez, hanem mondja, mi a program, akire felnézek, és ő is tisztel, nem fél, nem vagyok neki túl sok, hanem egyben kér, úgy, ahogy vagyok, csípősen, fűszerekkel. Bírja a gyomrod az erőset. Nem leszel rosszul, ha belőlem eszel.

Ha akarnál feleséget, akkor én lennék, vagy anyát a gyerekeidnek, egy másik felet magad mellé, hogy mindketten egésszé válhassunk. Szolgálód, beszélgetőpartnered, szeretőd, mindened lennék... ha egyszer megkérdeznéd, gondolkodás nélkül igent mondanék rá. Neked mindig igent, drágám.

És hálás vagyok, hogy ezeket most el sem olvasod, hogy nem látod a gondolataimat, mert szégyellném is ezt az érzést előtted, nem nőttem fel még a szenvedélyeimhez. Olyan veled az élet, mint fejest ugrani a Niagarába. Libabőrös leszek, ahogy arra gondolok, milyen volna együtt.

Mire hármat számolok, a nőd vagyok megint, épp a gyerekeinknek készítek kaját. Hasonlítanak rád, mindegyiknek hosszú haja van, és szőkék, iszonyúan elevenek, te nevetsz ki a nappaliból, én meg rászólok a legkisebbre, hogy ne billegjen a széken, mert hátravágódik és beveri a fejét, mint én régen, kiskoromban, amikor ugyanilyen rendetlen voltam, és össze kellett kapcsozni a bőrt a koponyámon.

Mire hármat számolok, valóra válik minden.

Szentesi Éva