Mottó: „A gondolkodás a lehető legkeményebb munka, valószínűleg ezért gyakorolják oly kevesen." (Henry Ford)

Bevallom, ha magamra maradok, akkor az apró infó-morzsák irtó gyorsan beindítják az agyamat. Az ilyesmi váratlanul kezdődik és veszélyes véget érhet. Majd meglátod!

A hír arról szól, hogy az ember öt érzékszervével (hallás, látás, tapintás szaglás, ízlelés) mindössze az anyagi világ négy – azaz négy – százalékát képes megtapasztalni. Elsőre nagyon kevésnek tűnik, de most vonatkoztassunk el ettől. Hiszen azt is elfogadtuk már, hogy az agyunk teljes kapacitásának körülbelül nyolc százalékát használjuk a mindennapokban. Oké, mondjuk Einstein kilencet használt. Még az is kevés, pedig mennyi okosság bújt elő abból a plusz egy százalékból!

Az biztos, hogy az érzékszerveink nagyon szűk spektrumban mozognak. Minden gyerek tud mondani olyan állatot, amelyik jobban lát, mint mi, pedig a látáson keresztül szerezzük be az összes érzékelésünkből származó információ 75–80 százalékát.

Vagyis vegyük úgy, hogy a négy százalékból hármat a szemünkön át kapunk. Tehát egyetlen százalék marad a további négy érzékszervünkre, ami iszonyúan kevés! Tudjuk, hogy a kutyának és a fehér cápának sokkal jobb a szaglása, mint az embernek; hogy a denevér sötétben is képes érzékelni a tárgyakat, mert egy radar van a fejében; vagy egyes állatok bőre minden külső változásra sokkal érzékenyebben reagál, mint a miénk. Egyedül azt nem tudjuk mérni, hogyan ízlelnek az állatok, ám azzal tisztában vagyunk, hogy az érzékelések összességének csak nagyon kis része történik a szánkban. Egy felnőtt embernél például még egy baba is többet érzékel, amikor különböző dolgokat vesz a szájába.

Fogadjuk el tehát, hogy minden emberi érzékszervvel párba állítható egy ugyanolyan állati, ami többet tud nálunk.

Szerencsére nem egyetlen állatfajé, különben nem mi lennénk a tápláléklánc csúcsán. Lélegezzünk fel, hiszen van egy hatalmas előnyünk, az emberi elme. Nyolc százalékos kihasználtságával is olyan információtömeget tud pillanatok alatt feldolgozni, amire egyetlen más földi élőlény sem képes. Ezután a millió dolláros kérdés az, hogy miként lehetne ezeket az alacsony százalékokat növelni? Felteszem, nagyobb esély van a szellemi képességet fokozni, mint az érzékelést javítani. Én például rövidlátó vagyok, semmilyen gyakorlással nem lesz olyan szemem, mint egy sasnak. Vagyis marad a szellemi képességek fokozása, de hogyan?

Minden futó ismeri a sport áldásos hatásait. Ha megkérdezik tőlik, miért jó, a sokféle válaszban szerepelni fog, hogy jó az izmoknak, az elhízás ellen, ellazít, átlépik a fájdalomküszöböt, meditatív... és még sorolhatnánk. Hoppá! Engem ez a két utolsó érdekel. Átlépjük a fájdalomküszöböt. Igen, és ez máris a dupla tudathoz vezet. Mi is az a dupla tudat? Egyrészt a testnek van saját testtudata. Ez jelzi a fájdalmat. Hisszük ugyan, hogy a fájdalom káros, pedig az csak a test panasza. Ne foglalkozzunk most vele! Egyébként is, ha az átmeneti fájdalmak után tovább futunk, azok elmúlnak, vagy már nem vesszük őket észre. Egyszerűen megszűnnek, mivel átlépjük a fájdalomküszöböt és a testtudatunkon túllépve eljutunk a másikhoz, az igazi tudatunkhoz.

Túllépünk a testünkön? Hogy micsoda? Ez lehetséges egyáltalán? – kérdezhetik ebben a pillanatban sokan, főleg a materialisták.

Persze. És rendkívül egyszerű. Az emberiség többsége, vagyis többségünk, évezredek óta csak az anyagi síkra koncentrál. Szebb, nagyobb, több, erősebb. Egyél sokat, lehetőleg legyen jó a tested, legyen több vagy nagyobb házad, autód, legyen több szex az életedben, legyen fiatalabb csajod/pasid. Márpedig csak az anyagi világban élő ember rettenetesen korlátolt. Régóta elhiszi, hogy a teste egy műszer, amihez szerelő kell. Erre tanítják a vallások is. Szokd meg és fogadd el a helyzetedet, a kasztodat, a sorsodat, a korlátaidat! Cserébe majd jobb lesz a túlvilágon. Aha.

Bezzeg a saját elménk lehetőségeinek felfedezése, az érzékszerveink által uralt világ négy százalékából való kilépés és a felfedezés helyett, a modern ember a korlátaiban hisz. Ezt mondják a testszerelőink, az orvosok, a guruk, a szidhik, a rabbik, az imámok és az egyéb felkent szentek, egyszóval: a papok. Mind arra tanítanak, hogy a saját isteni létünk felfedezéséhez fogadjunk el egy közvetítőt. Egészen pontosan őket! De miért is? Hogy ők befolyásoljanak és korlátozzanak? Hogy ne ismerjük meg magunkat jobban? Miközben nincsen igazi önismeretünk és fogalmunk sincs az igazi határainkról?

Az eredmény lesújtó! Elhisszük, hogy az a 96 százalék nem létezik. Vagy nem fontos! Miért? Mert elvesztettük az önbizalmunkat, nem hiszünk magunkban és fogalmunk sincs, mi mindenre vagyunk képesek testi, szellemi és lelki síkon. Pedig az agyunkban 92 százaléknyi tárhely áll rendelkezésre, hogy a 96 százalékot befogadja! Vagy még másra is képes?

Ha a napi célunk nem a túlélés (ami a világon sok helyen még sajnos igen!), észrevesszük, hogy igazából nem a test uralja a tudatot, hanem a tudat uralja a testet. Vajon ez azt jelenti, hogy ami nem az anyagi síkot érinti, az már nem is igazi? Vagy nem is létezik? Dehogynem. Csak ez olyasvalami, amiről nincsenek fogalmaink, illetve az anyagi síkon megszokott mérőeszközeinkkel nem megfoghatók és nem mérhetők! Egy példa: háromszáz éve, ha a rádióhullámokról beszéltél volna bárkinek, lehet, hogy csak azért nem hívták volna rád azonnal az inkvizíciót, mert a mobiltelefonok is ezen az elven alapulnak... és még nem léteztek.

Érdekes gondolat, ugye? Olvasnád tovább a fejtegetésemet????

Oké!

Ám ahhoz, hogy innen továbblépjünk, át kell élned a Mátrix című film pirulaválasztós jelenetét, amikor Morpheus azt mondja Neónak: „Ha a kéket veszed be, a játéknak vége, felébredsz az ágyadban, és azt hiszed, amit hinni akarsz. De ha a pirosat, és itt maradsz Csodaországban, én megmutatom neked, milyen mély a nyúl ürege.”

Szóval, melyik pirulát választod? A kéket vagy a pirosat?

Takács Krisztián

Kiemelt képünk illusztráció - Forrás: Unsplash/ David Matos