–

Pásztory Dóri

– a lány (jó, tudom, asszony, anya, nő, bajnok, de nekem ő akkor is, örökké: a lány), akit még nem is ismertem személyesem, de már tudtam, hogy egyszer majd dolgunk lesz egymással. Milyen igazam volt! Ez, kérem szépen, eleve elrendeltetett:

Azt a beszélgetést választom, amivel minden elindult. Nagyon nehéz megfogalmazni azt a mindent, amit a WMN-től és Krisztától kaptam. Elsősorban teljesen újfajta barátságokat, értékes emberi kapcsolatokat, és az első állandó feladatot, ami megtörte a néhol szürke anyai hétköznapokat. Teljes szabadságot az önkifejezésre, az őszinteségre, a véleményem felvállalására. Sok olyan olvasót, akikkel itt, Londonban találkoztam. Hitet, hogy szavakkal, gondolatokkal változtatni tudunk a világon. Egy virtuális teret, ahol van helye a konstruktív párbeszédnek, a vitáknak, a véleménykülönbségeknek, a női lét sokoldalúságának.

Életem egyik legfontosabb kávézása és beszélgetése volt, amiből ez az interjú készült! Még sok boldog szülinapot nekünk együtt!

Pásztory Dóra: Nem akarok példás kisiskolást nevelni a fiamból!

Both Gabi

– aki hosszú-hosszú évek után elérte, hogy újra anyunak szólítsak valakit. Ha tudná, micsoda aranyba foglalt, érinthetetlen, óvott helye van a szívemben ennek a szónak! Hálás vagyok neki, hogy újra kimondhatom:

Sokunk életét megváltoztatta ez az írás. Illetve nem is maga az írás, hanem az, hogy Kriszta kitalálta és megvalósította az oldalt. Azt kívánom, hogy a nyolcvanéves D. Tóth Krisztával bulizhassunk együtt mindannyian. És akkor már nyugodtan mondhatom neki: „Nyugi, húgom, ne sírj!"

D. Tóth Kriszta: Yes woman, yes cry

dr. Gyurkó Szilvia

– ha újraszületnék, akkor feleségül venném. Lehet, hogy így is feleségül veszem. De ha nem, akkor valahogy magamhoz láncolom, jó szorosan. És csak hallgatom, ahogy mesél abúzusról, szerencsétlen sorsokról, gyerekjogokról... és tudom, hogy vele együtt megváltjuk a világot:

Hát, próbáltam összeszámolni, hány cikket írtam eddig a WMN-re, de nem sikerült. Az biztos, hogy a laptopomban a DTK címkével ellátott mappa 76 dokumentumot tartalmaz. Nem kevés, és akkor a többiek cikkeiről még nem is beszéltem, amik között elég sokat elég komolyan szeretek. Mindez szinte lehetetlenné teszi a választást, mert kábé olyan, mintha 76 pasi, akivel már randiztam, akiket jól ismerek, mind egyszerre akarná, hogy ő legyen számomra az egyetlen, miközben van több száz más pasi is, akik szintén tetszenek, és akiket annyira nem ismerek, de el tudnám képzelni, hogy közülük kerüljön ki az az egyetlen. Szóval, grrrrrr, a jó életbe!!! Ez nem fair. (Mondjuk, mikor volt utoljára fair az élet…) Tehát akkor mégis legyen ez. Csakis abból a praktikus megfontolásból, mert így hátha (újra) elolvassák néhányan…

15 ígéret a gyerekeinknek - ha mást nem is, de legalább ezeket fogadd meg 2016-ra!

Fiala Borcsa

– a nő, akinek a hátában is annyi tehetség van, amennyi... izé, senki más hátában. A nő, aki WMN-szerzőnek született. Nincs párja kerek e Földön. (Egyébként van, 16 éve ugyanaz, de nemúgyértem):

Szintén megfeneklettem ezzel a „válasszatok ki egyet” projekttel, azért ez elég nehéz ügy... Úgyhogy egy huszárvágással választok inkább egy sajátot, így nem részrehajló leszek, hanem egy szent, akinek maga felé hajlik... Na, jó, szóval azért választom, mert ez volt az első cikkem, ami megjelent a WMN-en, és ezzel számomra egy  igazán ragyogó dolog vette kezdetét. Meg arra is emlékszem, hogy kábé nyolc perce ismertem a Krisztát, amikor ezt a témát feldobtam egy kávézóban, pedig máskor általában nem terelem ennyire gyorsan a szexre a szót.

Ártatlanságom nyara: így lettem anyaként szűzlány

Szalánczi Kriszta

– aki napra pontosan egy évvel ezelőtt „leszállította" a Dia nénis cikket, amivel a WMN működésének legelső napján az Index.hu címlapjára került. És aki a mai napig pontosan ugyanannyira nincs tisztában saját nagyszerűségével, mint akkor. Na, de most jól megmondtam neki:

Sok cikket írtam ezalatt az egy év alatt a WMN-re, de talán ez volt a legfontosabb. Azóta is követem a kisfiú sorsát, és hála az égnek abszolút pozitív a folytatás... Az édesanya elmesélte nekem, hogy sírva olvasta végig a cikket. Ezen az íráson mások is felbátorodtak, és hasonló módon oldották meg abban az iskolában a problémát. Jó látni, hogy van értelme annak, amit csinálunk.

Hol a  határ? - Egy megbélyegzett gyerek története

Ujvári Bea

– mondhatnám rá, hogy a WMN szeme, hiszen kivételes szépérzékkel áldotta meg a sors. De inkább azt mondom, hogy a WMN mosolya. Bejön a szobába (hoz magával néhány vintage bútort)... és kisüt a nap:

Van egy WMN-folderem a laptopomon, amiben további címkézett cikkek vannak... mindegyikben rengeteg képi anyag és egy szöveg, olyan az egész, mint egy mini könyvtár. Tavaly március 15-én jelent meg az első cikkem, azóta szép számmal növekedett a dokumentumok mennyisége. Előtte soha nem írtam. Na, jó a suliban igen, de az már elég régen volt. A WMN izgalmas változást hozott az életembe, rengeteget tanultam magamról, és közben megismertem egy szuper csapatot, akik eszméletlenül jól írnak mindenről, ami érdekel. Ezért nagyon nem fair, amit Kriszta kért, hogy csak egyet, úgyhogy most csalok, mert olyat választottam, amihez mindenki írt, és pont olyat, amilyen ő maga.

Azt hiszed, csak a pasikat hülyíti meg a StarWars? Akkor nézz be a WMN-csajok levelezésébe!

Kormos Anett

– mindannyiunk sötét oldalának melegszívű (igen, melegszívű!) őre és katalizátora, az egyik legtehetségesebb magyar nő, akit ismerek. Az ember, akinek az írásain egyszerre vagyok képes bömbölni és vinnyogva röhögni, aki ha nem lenne... akkor is lenne: 

Én is sajátot választok... egyrészt, mert ez az egyetlen talán, amit nem tudtam volna nem megírni, mivel szinte kirobbant belőlem, másrészt mert nagyon jónak tűnik Gyurkó Szilvi: „így talán még többen olvassák majd” érve, harmadrészt, mert a többiek tollából származó írások közül annyi van holtversenyben, hogy nem tudnék választani.

Én vétkem, én vétkem, én igen nagy vétkem

Deli Csenge

– aki olvasónkból lett kollégánk, a Z generáció hangja minálunk, egyszer hamvas Audrey Hepburn, máskor meg 17 éves bölcs Buddha, akitől mindannyian tanulunk valamit:

Tök gonosz volt ez a „válasszunk ki egy cikket" dolog, de mivel mindenkit imádok a maga egyedi és utánozhatatlan stílusával együtt, nehezemre esett volna kiválasztani a sok remek közül a legremekebb művet, így bátorkodom azzal a cikkel megünnepelni a WMN-t, aminek köszönhetően ma (március 8-án) én is ünnepelhetek. Tehát a kedves mamát, a zombi-apokalipsziseset, az én veryfirstömet. Egyrészt, mert az anyukámnak, az anyukámról és rólam, rólunk szól. Másrészt pedig nem állok távol az igazságtól, ha azt mondom, hogy életem egyik legjobb döntése volt megnyomni a küldés gombot, miközben nem reménykedtem semmiben. Abban meg pláne nem, hogy egyszer itt tarthatok. És tessék. Boldog veryfirst születésnapot, WMN!

Ágyba kakaó és zombi-apokalipszis - WMN anyák napi pályázat, kamasz különdíj 

Szentesi Éva

– na, de mégis, mit írhatnék ide? A Szentesi. Páratlan, utánozhatatlan, felülmúlhatatlan. Mindenki Szentesije. De leginkább az enyém:

Életem legfontosabb cset-beszélgetése, amely életem legfontosabb cikksorozatát indította el. Nem üres fecsegés, konkrét, őszinte, egy olyan dologról, amiről sokan nem mernek beszélni. Rengeteg nőnek segített és segít a mai napig.

„A rák megállítja a szerelmet" - Szentesi Éva és D. Tóth Kriszta rendhagyó beszélgetése

Rohrböck Kinga

– aki a fogaskerekek közé észrevétlenül olajat csepegtet. Négy gyerek anyukája, meg még tizennégyé; a miénk: 

Én megfogadtam ennek a cikknek a tanácsait, és a négy gyerekünkkel együtt leültünk megbeszélni az egész ügyet. A végeredmény: kettő ment suliba, kettő nem. Bár nekem is volt véleményem, de végül nem az alapján döntöttek a gyerekek. Köszi, hogy megjelent!

Így beszélj a gyerekeiddel a kockás ingről és a hétfői tiltakozásról!

Horvát Sára

– aki igazából nemcsak a konyhában okos, de ott tényleg nagyon. Kapcsolatunk a korianderrel kezdődött, és én már a csokoládészuflénál tudtam, hogy ez nem csupán egyéjszakás kaland lesz:

Nagyon belém égett ez a cikk, de abszolút nem a tartalom miatt. Akkor éreztem azt, hogy ez a WMN... na, ez itt tud valamit. Lili még épp a hasamban volt, de már tudtam, hogy én ennek részese szeretnék lenni, és hogy hozzá szeretnék járulni azzal, amim van.

Nyíri-Kovács Patrícia: „Túl vagyunk a holtponton"

Kárpáti Judit

– a szerkesztőség „legfiatalabb" tagja, abból a szempontból egészen biztosan, hogy ő csatlakozott hozzánk legutóbb. Meg persze egyébként is. Mert nálunk mindenki a legfiatalabb:

Annak, aki Gerald Durrellen nőtt fel, akiknél mindig volt legalább egy teknős, egy papagáj, két kanári, minimum egy macska, és néha egyszerre két kutya... nem kérdés, hogy egy ilyen bőgetős állatos anyag a befutó. Ráadásul egy tizenhat évestől.

Kormos Anett (16): A névtelen ma

Prónay-Zakar Gina

– mert minden csapatba kell egy igazi renegát, aki sosem azt írja, amit megbeszélünk. Hanem még annál is jobbat. Most sem azt írta. Ő az, aki nem, nem és nem, akárki akármit mond. Naná, hogy nem volt hajlandó egyetlen kedvencet választani. És én pontosan ezt vártam tőle:

Na, egyrészt: utálom ezeket a feladatokat, mondjuk, szombat óta ezen gondolkodom, és megint minimum tízet ide tudnék írni, de a kedvenceimet meg már lelőttétek... tehát rátok fogom bízni, kedves szerkesztők, hogy Fiala Borcsa ártatlanságának nyara (mert ez volt Borcsa legelső írása nálunk, és vinnyogtam a röhögéstől, miközben olvastam. Aztán Kormos Anett Krisztáról szóló meséje, ami halálos Anettes. És telitalálat úgy ahogy van.

Kormos Anett: Mese a fürgeajkú lányról

Aztán nagyon szerettem Pásztory Dóri írását arról, amikor először találkoztunk, nem azért mert rólam szólt (nyilván azért, de szerénynek akarok tűnni), hanem azért, mert annyira lelkesítő volt, hogy csak a WMN hozott össze bennünket, sosem találkoztunk korábban, csak cseten „beszéltünk" pár mondatot pulzusmérőkről, mégis úgy dumáltunk két órát, mintha ezer éve ismernénk egymást.

Dórival Londonban: Itt járt az ősz (meg Gina)

És ha már mindenki mondott sajátot, akkor a Péter és az Apaírás mellett, még ez:

Anna vagyok, alkoholista – Történetek a szabadság előszobájából

 

Köszönöm az elmúlt egy évet nektek, lányok! És most ti jöttök ott, a billentyűk előtt!