Minek nekünk macaron, ha van Párizsi Rúd? – Nosztalgiázz velünk a gulyáskommunizmus konyhájában

–

A kolompér az legyen kolompér!

Ha nagyjából annyi idős vagy, mint én, akkor nagy valószínűséggel sóhajtozva, bólogatva és erős nosztalgiával fogod végigolvasni a képekkel is gazdagon illusztrált, gusztusos és érdekfeszítő kötetet. De Geri Ádám a nyálcsorgató múltidézésnél is többet kínál: kinyomozza és feltárja egy-egy ikonikus étel mögött rejlő igazságot is. A nyomába ered például a Kádár Jánosnak tulajdonított „a krumplileves legyen krumplileves” frappáns mondatának. Így kiderül, Kádár jó darabig kénytelen volt krumplin sínylődni, annyira tönkrement a gyomra, amikor a szegedi Csillagbörtön vendégszeretetét élvezte. Így aztán igen valószínűtlen, hogy a burgonya lett volna a kedvenc étele, ami már vélhetően a fülén jött ki. Michels Antal józsefvárosi pap, majd szakács vallomásából, aki a külügyminisztériumban gondoskodott a vendéglátásról, megtudhatjuk, hogy Kádár favorit fogása a stíriai metélt (azaz a tojáshabban megsütött túrós nudli) volt.

A már említett idézet azonban valóban Kádártól származik, az MSZMP XII. Kongresszusán hangzott el 1980 márciusában, és arra utalt vele, hogy

mindenki azt a munkát végezze, azt a funkciót töltse be, amit a titulusa diktál, ha igazgató, akkor igazgasson, ha tudományos munkatárs, akkor produkáljon tudományosat.

Az ország legnagyobb vendéglátóipari vállalata

Egész biztos vagyok benne, hogy elég megpillantanod az 1948-ban alakult Utasellátó Nemzeti Vállalat minimalista logóját, a két szárny között vastag kék csíkokkal keretezett szöveget, és azonnal az orrodban érzed a pályaudvari restik szagát. A cég hamarosan kirúgta magát, és már nemcsak a vasúti közlekedésre koncentrált, hanem minden dimenzióban igyekezett kiszolgálni az úri utazóközönség igényeit: földön, vízen, levegőben, de még a Parlament menzáján is lehetett kapni a fogásokból.

Egy izgalmas adalékkal is szolgál Gasztrorégész: az Utasellátós herendi tányérokat többek között a Kőbányai Porcelángyárban készítették, ahol Hofi Géza is dolgozott, akinek száz darabot kellett megfestenie tizenkét forint hatvan fillérért. E strapás taposómalom folyománya lett, hogy a humorista képtelen volt vonaton enni, annyira meggyűlölte az ikont.

Az Utasellátó azonban nemcsak magyaros ételeket kínált, a választékban volt Útitárs nevezetű cigaretta és Utasüdítő is.

Bár a hetvenes évek vége felé az Utasellátó csillaga már nem ragyogott olyan fényesen, a mai napig lehet kapni a retrotermékekből, például Téli fagyit, Utas Rolót és Párizsi Rudat is. Minek nekünk macaron, ha van kakaómassza is, nem igaz?

Nem üdítő, hanem párosujjú patás

A Frankel Leó és a Fekete Sas utcák sarkán található Bambi presszó kultikus helyszíne a budapesti életnek, én is előszeretettel látogatom, és viszem el egy klasszikus melegszendvicsre vagy roppanós virslire a külföldi ismerőseimet, hadd tapasztalják meg a szocialista életérzést akár a teraszon üldögélve, akár a benti piros műbőr székeken gubbasztva. De itt interjúztam az Instagramon igen népszerű Khazi Bulat tartalomgyártóval is, aki azóta többször is visszatért a Bambiba egy bambira.

A nevét azonban e vendéglátóipari egység nem az italról, hanem a kirakatban plüss formában is megjelenő őzről kapta. Otthonául pedig az úgynevezett OTP-ház szolgál, aminek építését az Országos Takarékpénztár finanszírozta. 

Geri Ádám könyvéből megtudom, milyen híres filmek helyszíne is volt a Bambi, illetve milyen sok celebritás megfordult a falai között: Gobbi Hilda, Ronyecz Mária (aki az épületben lakott, és a Linda című tévéfilmsorozatban alakította Bagoly rendőrnőt), Petri György Kossuth- és József Attila-díjas költő és Péterfy Bori is.

A menzai feltétek királya

Abból is látszik, hogy gasztronómiai szempontból milyen elkényeztetett gyerekkorom volt, hogy bár a mirelitpultokban az 1970-es években bukkant fel először a Hűtőipari Országos Vállalat fejlesztési laboratóriumának közel két év alatt kikísérletezett remeke, a bélszínroló, én a kilencvenes években csodálkoztam rá a létezésére, méghozzá egy olyan osztálytársamnál, akinek igen elfoglalt volt az anyukája. 

Meghökkenésembe a naivitásom is belejátszott, hiszen annyit azért addigra tudtam, hogy a bélszín igen drága mulatság és annál is érzékenyebb alapanyag, így meglepett, hogy van olyan formája, amit mélyfagyasztva, bezacskózva, henger alakra formázva árulnak. 

Ami a hozzávalókat illeti, a név hangzatosabb volt a belbecsnél. A vagdalthús sertést és marhát is tartalmazott, illetve kenyeret, tojást, hagymát, petrezselymet és más fűszereket. Hogy pontosan mely testrészei kerültek bele a marhának a rolóba, azt áldott homály fedi, ám az árából és a tényből, hogy a bélszín a hetvenes években hiánycikk volt, feltételezhető, hogy a kész terméknek legfeljebb egy fotót mutathattak a vesepecsenyéről inspirációként. Ez a tény szerencsére nem szegte kedvét a hiánygazdaságban edződött háziasszonyoknak, árulja el Gasztrorégész, akik nemcsak a főétel feltétjeként sütötték ki pár perc alatt olajban a vagdaltat, de erőlevest is ízesítettek vele, illetve a kreatívabb, újhullámos érdeklődésűek magyaros hot dog-ban is kínálták.  

A nosztalgiavonat büfékocsija

Gasztrorégész, azaz Geri Ádám első kötetében e történeteken kívül beleáshatjuk magunkat az első magyar amerikai utánzatú gyorsétterem, a City Grill megszületésébe, a nemrégiben újranyitott Kádár étkezde történetébe, a kedvenc magyar édességnek tartott Pilóta keksz rétegeibe, vagy

az igen ellentmondásos megítélésű Mesesajt összetevőibe, amitől minden jóérzésű gourmet szájzárat kap, nehogy betévedjen oda a tömlős sajt és kakaóbab nászából létrejött torzszülött. 

És ha olvasás közben megjönne a kedved egyik-másik fogáshoz, akkor sincs baj, a kötet ugyanis jó pár recepttel is szolgál, akár Mesesajtot gyártanál házilag, akár zöldségropogóst á lá Kádár, vagy a Švejk étterem egyik specialitását, a grenadírmarsot.

Fiala Borcsa