A szerelem, szex és gyengédség mellett erőszakról is vallottak a kamaszok a Bravóban

–

A kilencvenes évek Magyarországán, a rendszerváltás utáni kulturális átalakulás közepette egy tinimagazin vált a szexuális felvilágosítás egyik legfontosabb – bár informális – fórumává. A Bravo Szerelem, szex gyengédség* rovata nemcsak kérdések és válaszok gyűjteménye volt, hanem egy egész generáció érzelmi és szexuális bizonytalanságainak lenyomata.

Az ELTE adjunktusa összesen 1993 és 2002 között megjelent olvasói levelet és az azokra adott válaszokat elemezte, és arra jutott: a rovat egyszerre tükrözte és formálta a kamaszok gondolkodását a szexualitásról, kapcsolatokról és saját testükről. A témák közel egyharmada közvetlenül a szexualitáshoz kapcsolódott – a maszturbációtól és az első együttléttől a fogamzásgátlásig és az abortuszig –, miközben a levelek mintegy negyede szerelmi dilemmákat dolgozott fel.

„Ezek a levelek milyen nyíltan és közvetlenül szóltak az intim kérdésekről. Sok levélíró kendőzetlenül írt a maszturbációról, a testi érzetekről, a fogamzásgátlás kudarcairól vagy konkrét szexuális aktusokról – néha ügyetlenül, néha félelemmel, de szinte mindig meglepő egyértelműséggel.

Éppen azért, mert ez a fajta nyíltság egy nyilvános fórumon – ráadásul nyomtatásban – jelent meg, különleges kulturális jelentőséggel bírt: egyszerre igényelte és teremtette meg azt a teret, ahol a serdülők szexualitásáról beszélni lehetett, még akkor is, ha ez a beszéd töredezett, bizonytalan vagy érzelmileg nyers volt” 

– írja a szerző, aki szerint a Bravo nem egyszerűen magazin, hanem „szexuális szuperkortárs” lett: egy olyan médium, amelyhez a kamaszok bizalommal fordulhattak. FRISSÍTÉS: A szerző megjegyzi, hogy az egyes levelek hitelessége nem ellenőrizhető, és elképzelhető, hogy némelyiket szerkesztették, válogatták, vagy akár a szerkesztőség hozta létre, amely az ifjúsági médiában bevett gyakorlatnak számított akkoriban. A kutatás ezért ezeket a szövegeket nem szó szerinti beszámolóként, hanem egy szerkesztett médiatérben létrejövő, kulturális mintázatokat tükröző tartalomként elemezte.

Arról, hogy miért nem találták aggályosnak az akkori felnőttek a 12-14 éveseknek szóló agyonerotizált magazint, Milanovich Domi beszélgetett Csányi Gergely szociológussal A Lélektani határban.

Tanács vagy megerősítés?

A levelek ugyanakkor nemcsak a testiségről szóltak. A szerelmi témájú írások sokszor inkább érzelmi naplókra emlékeztettek: a visszautasítás, a bizonytalanság vagy az első szerelem intenzitása jelent meg bennük. Sok esetben nem konkrét tanácsot kértek az írók, hanem megerősítést: normális-e, amit éreznek?

A nemek közötti különbségek markánsak voltak.

• A levelek több mint 80 százalékát lányok írták, és az ő szövegeik jellemzően érzelmileg telítettek, kapcsolatorientáltak voltak.
• A fiúk ezzel szemben ritkábban szólaltak meg, és inkább a test működésére, a „normális” fejlődésre kérdeztek rá.
• A különbség nemcsak témákban, hanem nyelvhasználatban is megjelent: a lányok érzelmeikről írtak, míg a fiúk sokkal inkább klinikai, anatómiai kifejezéseket használtak.

A kutatók szerint ez egyrészt annak köszönhető, hogy a fiatal lányok hajlandóbbak írásban segítséget kérni, mint a fiúk, valamint a Bravo magazin kifejezetten a tinilányokat célozta. 

Az erőszak nem marginális téma

A kutatás 18 témát azonosított a vizsgált rovatban, köztük a szerelem és a szexualitás témáin túl egészségügyi és identitással kapcsolatos gondolatok is megjelentek, valamint az erőszak és kényszerítés is visszatérő téma volt.

„Kevesbé gyakoriak, de nem kevésbé jelentősek voltak a mentális egészséggel kapcsolatos problémákkal (2,9%), személyes élménybeszámolókkal (2,9%) és az erőszak különböző formáival foglalkozó levelek. Ezen csoporton belül a legszembetűnőbbek a szexuális erőszakra és kényszerítésre vonatkozó vallomások voltak, amelyek az összes levél 6,4 százalékában önálló témaként jelentek meg – ezáltal a szerelem és a szexualitás területén kívül az egyik leggyakoribb témává váltak.

Ezeket a leveleket meg kell különböztetni azoktól, amelyek konszenzusos vagy zavaros szexuális élményeket tárnak fel. Ezekben a kamaszok olyan találkozókról számoltak be, amelyek egyértelműen nem voltak konszenzusosak, vagy kifejezetten bántalmazóak, kényszerítőek voltak, gyakran családtagok, idősebb ismerősök vagy tekintélyszemélyek érintettségével. A levelek a félelem, szégyen és érzelmi zavarodottság hangján szóltak” – írja a szerző. Fontos, hogy ez nem azt jelenti, hogy minden 16. levél konkrét erőszakról szól, hanem a szövegek tematikus szerkezetében ekkora súllyal jelenik meg ez a téma.

Hogy reagált a magazin?

Mindezekre azonban nem érkeztek mindig érzékeny válaszok. A rovat állandó szerzője – egy férfi pszichológus – gyakran szakmai, visszafogott hangon reagált, és az erős érzelmeket sok esetben tompította, normalizálta vagy morális keretbe helyezte. A kutatók szerint a Bravo tanácsadó rovata nem csupán válaszokat adott, hanem érzelmi szabályozóként működött: a kamaszok nyers, gyakran kaotikus érzéseit egy felnőtt, intézményes nyelvre fordította le. 

A távolságtartó hangnem különösen problémás volt a traumatikus történeteknél: a válaszok néha relativizálták a történteket vagy a levélíró felelősségét hangsúlyozták.

Ezzel szemben az azonos nemű vonzalomról szóló levelekre olykor meglepően elfogadó hangnemben reagált a szerkesztőség, ami azt mutatja, hogy a rovat normarendszere nem volt egységes.

Hogyan készült a kutatás?

A kutatás a Bravo magazin 1993 és 2002 között megjelent Szerelem, szex gyengédség rovatának 1999 levelét és válaszait tartalmazó korpuszán alapul. A szerző vegyes módszertant alkalmazott: a szövegeket digitalizálta és nyelvileg előkészítette, majd kvalitatív elemzést kombinált természetesnyelv-feldolgozási (NLP) technikákkal, köztük strukturális témamodellezéssel és érzelemelemzéssel. A tematikus mintázatok feltárása mellett statisztikai és lexikai összehasonlításokat végzett, valamint külön elemezte a levelek és a szerkesztői válaszok érzelmi tónusát, így egyszerre vizsgálva a serdülők megszólalásait és az azokra adott intézményes reakciókat.

Nagy Andi