„Ég a ház, de tűzoltás nincs” – Közel 3 millió ember élt lakhatási szegénységben 2024-ben Magyarországon

–

„A lakhatásnak ma nagyon magas ára van, és ezt nem feltétlenül pénzben fizetik meg az emberek. Hanem a kényelmük, a biztonságuk, az egészségük feladásával. A lakhatás olyan téma lett, amely kilépett a szakmai körökből, és bekerült a hétköznapi beszélgetésekbe. Fiatalok teszik fel maguknak a kérdést: Meg tudom fizetni a bérleti díjat? El tudok költözni? A válaszok sajnos nem megnyugtatóak” – fogalmazott Illyés Tímea, a Habitat for Humanity Magyarország ügyvezető igazgatója az eseményen.

A rendezvényen a résztvevők a szervezet a 2025-ös lakhatási jelentés 2., valamint 3. fejezetébe kaptak betekintést: az egyik a 2024–2025-ös lakáspolitikai intézkedések hatását elemezte, a másik pedig azt vizsgálta, mit is jelent valójában a megfizethetőség. 

A jelentés szerint a kormány új, lakhatási célú programjai nem enyhítik, hanem inkább tovább mélyítik a lakhatási egyenlőtlenségeket, miközben a szociálisan célzott támogatások és a bérlakásprogramok bővítése hiányzik a rendszerből. A szakemberek szerint erős, állami és nonprofit bérlakásszektor nélkül nem lehet érdemben kezelni a lakhatási válságot.

Azok maradnak segítség nélkül, akik a legnagyobb bajban vannak

Czirfusz Márton, a Periféria Közpolitikai és Kutatóközpont társalapítója, a Lakáspolitikák és költségvetési kiadások fejezet szerzője annak járt utána, hogy a kormány 2024 őszén bejelentett gazdasági akcióterve – amelybe a lakhatási szegénység enyhítése is bekerült – valójában milyen forrásokból és hogyan valósult meg.

A szakember szerint éppen azok a célok és intézkedések maradnak el, amelyek tényleg képesek lennének csökkenteni a lakhatási egyenlőtlenségeket. Ilyen lenne például a felsőoktatási kollégiumi férőhelyek bővítése vagy a bérlakáspiaci díjak és szerződések alapos vizsgálata.

„Hiába tettek bármit, a lakhatási egyenlőtlenségek nem csökkennek, sőt, például az Otthon Start Program inkább tovább növeli ezeket.”

Czirfusz Márton előadásában kitért azokra a hiányosságokra is, amelyek szerinte alapjaiban rontják a helyzetet. Az új lakhatási finanszírozási eszközök – például az Otthon Start Program vagy a közszolgálatban dolgozók otthontámogatása – nem a megfelelő csoportokat érik el, hiszen ezekhez csak a hitelképes háztartások férnek hozzá. A bérlakáspiacon továbbra is szűk a kínálat és kaotikusak a viszonyok, a helyi szabályozási gyakorlatok pedig sokszor inkább kiszorító és diszkriminatív jellegűek, mint például a „helyi önazonosság védelme” címke alatt futó intézkedés.

Czirfusz Márton úgy látja, végül éppen azok maradnak segítség nélkül, akik a legnagyobb bajban vannak. Különösen nagy nehézséget okoz, hogy a sérülékeny csoportok – a gyermekvédelmi gondoskodásból kikerülő fiatalok, a hajléktalan emberek, az energiaszegénységgel élők, illetve az ukrajnai menekültek – gyakorlatilag nem jutnak célzott lakhatási támogatásokhoz.

A források 95 százaléka nem a rászorulókat támogatja 

Az előadás során a fejezet szerzője arról is beszélt, hogy a magyar kormány mennyit költött és mennyit költ jelenleg lakhatási célokra. „A rendszerváltás óta 2024-ben volt a legalacsonyabb az összeg: mindössze 175 milliárd forint” – mondta Czirfusz Márton, majd hozzátette:

a 2026-ra tervezett, mintegy 1000 milliárd forintos állami lakhatási kiadás 95 százaléka szintén nem a valóban rászorulókat támogatná, hanem elsősorban a tehetősebb, hitelképes vásárlókat, bérlőket és tulajdonosokat.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ma szinte teljesen hiányoznak a szociálisan célzott, a leginkább rászoruló embereknek szóló támogatások – például a települési támogatás vagy a szociális tüzelőanyag-támogatás. Komoly gond az is, hogy az önkormányzatok kizárólag a saját költségvetésükből gazdálkodhatnak, központi forrásokat szinte egyáltalán nem kapnak, még olyan alapfeladatokra sem, mint a köztulajdonú bérlakások fenntartása vagy bővítése.

„Lakástulajdon-központú országban élünk, ahol a tulajdonhoz kapcsolódó támogatások dominálnak. Ilyen a babaváró hitel, a vidéki otthonfelújítási program vagy a CSOK. Ezek azonban nem rászorultsági alapon működnek, és olyan nagyösszegű konstrukciók, hogy a lakhatási szegénységben élő háztartások számára gyakorlatilag elérhetetlenek, vagy egyszerűen hatástalanok” – tette hozzá Czirfusz Márton.

 Az elmúlt 15 évben Magyarországon nőttek legjobban a lakásárak az unióban

„Nem mindegy, hogy egy összkomfortos lakást tud valaki megfizetni, vagy egy munkásszállón egy szobát. Fontos, hogy emberhez méltó otthonok legyenek” – fogalmazta meg Ámon Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének tudományos munkatársa, a Megfizethetőség fejezet szerzője. A fejezet szerint

2024-ben a magyar lakosság 30,3 százaléka, közel 2,9 millió ember érintett a lakhatási szegénységben.

Ámon Katalin azt is hangsúlyozta, először azt kell tisztázni, mit is értünk megfizethetőség alatt, mert ez messze túlmutat az ingatlanárakon. Ide tartoznak a rezsiköltségek, a hitelkiváltó hitelek, a személyi kölcsönök is, amelyek miatt a szegénységben élők könnyen adósságspirálba kerülhetnek.

„Sok háztartás számára a lakhatás túlzott anyagi teher. Az Eurostat adatai szerint a legalacsonyabb jövedelmi ötödbe tartozó családok közel 28 százaléka költi jövedelme több mint 40 százalékát lakhatásra – a legmagasabb jövedelmi ötödben ez mindössze 1,5 százalék” – emelte ki a szakember.

A közbeszédben évek óta állandó téma, hogy a lakbérek és lakásárak meredeken emelkednek – nem véletlenül. Ámon Katalin szerint Magyarországon nőttek legjobban a lakásárak az unióban: 2010 és 2024 között nominálisan több mint háromszorosára, reálértéken több mint két és félszeresére. Budapesten 2025 elején a használt lakások átlagos négyzetméterára elérte az 1,2 millió forintot.

„Persze gyakran elhangzik érvként, hogy a jövedelmek is nőnek, csakhogy korántsem olyan mértékben, hogy lépést tudnának tartani a drágulással. Az albérletpiacról pedig nincs pontos, hivatalos képünk. Hiszen sok esetben szerződés sem készül, az árakat pedig jórészt a hirdetések alapján határozzák meg” – tette hozzá Ámon Katalin, aki a lakáspiaci diszkriminációra is felhívta a figyelmet.

„A helyi önazonosság vitái előtt is jelen volt, hiszen az albérleteket ma is kevésbé szívesen adják ki roma családoknak, egyedülállóknak vagy gyerekeseknek – még akkor is, ha gond nélkül ki tudnák fizetni a bérleti díjat.”

A magyar háztartások közel 15 százaléka él túlzsúfolt ingatlanban

A megfizethetőség problémája mellett arról is szó esett, milyen körülmények között kénytelen élni ma több tízezer ember Magyarországon – annak ellenére, hogy az összkomfortos lakások száma évről évre nő.

„Az Eurostat 2024-es adatai szerint a magyar háztartások közel 15 százaléka él túlzsúfolt ingatlanban, és a háztartások majdnem 13 százalékában beázó tető, penész vagy korhadt ablakok, ajtók nehezítik az életet. A lakosság 6 százaléka nem tudja megfelelően fűteni az otthonát. Más felmérésekből az is látszik, hogy a gyerekek 15–20 százaléka olyan lakásban él, ahol nincs vízöblítéses WC, fürdő vagy meleg víz, és sok esetben a beltéri légszennyezettség is gond” – sorolta Ámon Katalin.

A kutató ugyanakkor zárásként egy apró, de fontos pozitívumot is kiemelt:

„Egyre többet beszélünk rendszerszintű problémákról, és már nem arról folyik a vita, hogyan kellene kizavarni a hajléktalan embereket az aluljárókból, hanem arról, hogy a lakhatási gondok valójában nagyon sokakat érintenek.”

A szakértők szerint mindezek miatt sürgős és átfogó lakáspolitikai fordulatra lenne szükség. Többek között:

• egy országos lakhatási stratégia megalkotására,

• a megfizethető lakhatás egyértelmű, a vételár mellett a fenntartási és bérleti költségeket is figyelembe vevő definíciójának bevezetésére,

• a közcélú lakásszolgáltatók jogi kereteinek megteremtésére és támogatására,

• a rászorultsági alapon célzott támogatások bővítésére, valamint olyan hosszú távú, kiszámítható lakhatási programok kialakítására, amelyek kifejezetten a sérülékeny csoportokat segítik.

A Habitat for Humanity Magyarország 2025-ös lakhatási jelentésének 1. fejezete az energiaszegénységgel foglalkozott: a hazai adatok alapján a lakosság 8–10 százaléka – vagyis több százezer háztartás – érintett ebben a problémában. Leginkább vidéki, kisebb településeken élő, rossz anyagi helyzetű családokról van szó, akik rossz szigetelésű családi házakban, gázkonvektorral vagy tűzifával fűtenek. A fejezet összefoglalója itt érhető el. 

Kaiser Orsolya