„Ha közel a vész, nem remeg a szánk, le fogjuk győzni, nekünk ez a hazánk” – A Pál utcai fiúk 500. előadása

–

A Dés László–Geszti Péter–Grecsó Krisztián által jegyzett darabot sokan érezték már magukénak. A Vígszínház után öt vidéki színház is műsorára tűzte (bemutatták már Debrecenben, Veszprémben, Székesfehérváron, Szombathelyen és Zalaegerszegen is), a Víg színészei pedig külön zenekart alapítottak Grund néven. A darab azonban nemcsak a kulturális élet szereplőit ihlette meg: előfordult már, hogy pártpolitikai eseményeken hangzott el az előadás leglélekemelőbb dala (amely jelenleg 24 millió megtekintésnél jár a YouTube-on), de a diákok és pedagógusok által szervezett tüntetések himnuszává is vált.

Elképesztő nézőszámok

A színházi alkotók körében gyakori vita tárgya, hogy az elkészült előadások kérdései és állításai elérnek-e majd azokhoz, akikhez valójában szólni akartak, képesek lesznek-e új közönségrétegeket bevonzani, vagy megmaradnak a szokásos nézői buborékokban. Egy színház életében mindig ünnep, ha kerek előadásszámhoz érkezik egy produkció: a 25. vagy az 50. előadásról már tortával, közös fotózkodással szokás megemlékezni.

Prózai színházban ritkán, de elő-előfordulnak olyan elképesztő sikerek, amikor egy előadás több évtizedig műsoron marad, és több száz alkalommal játsszák. Ilyen volt például a Katona József Színházban húsz évig futó Portugál (423 előadást élt meg), vagy  a Játszd újra, Sam!, amelyben Kern András több mint negyven éve – és immár több mint 500 előadásban – alakítja Woody Allent a Vígszínházban. A kerek évforduló kapcsán még a rendező is üzent a színésznek.

Leggyakrabban a zenés darabok között találunk olyanokat, amelyek elérik vagy le is körözik ezeket a számokat. Nem meglepő, hogy a nagy Broadway-színpadokról átvett, madáchos musicalek vonzzák a legnagyobb közönséget: a Mamma Mia! tíz év alatt érte el az ötszázadik előadást, a Macskák pedig néhány éve lépte át az 1500-at, de a nemrég bemutatott Jégvarázs is elég jó esélyekkel indul a versenyben – a premier után Tóth Flóra írt az előadásról.

A kifejezetten musicaleket felvonultató Madách után az alapvetően prózai színházként működő Vígszínház az, amely időről időre képes olyan zenés gyermek- és ifjúsági előadásokat létrehozni, amelyek szinte azonnal a kulturális kánon részévé válnak.

Generációk nőttek fel az 1988-ban bemutatott A padlás és az 1996-ban bemutatott A dzsungel könyve című előadásokon, valamint a minden létező hanghordozón megjelent zenéiken. Az elmúlt évtizedekben az előadások ikonikus szerepeiben több színészgeneráció tagjai váltották egymást.

Ezek a darabok képesek leginkább kinevelni a jövő színházba járóit, épp ezért hatalmas felelősségük van abban, hogy a fiatal nézők milyen első benyomásokat szereznek a színház intézményéről. Viszont előfordul, hogy egy előadás a nyilvánvaló szakmai és közönségsikerein túl teljesen mást is elkezd jelenteni egy ország életében – ennek pedig nem minden alkotó örül.

A #metoo kereszttüzében

Igazi nagy dobásnak számított, hogy Molnár Ferenc – a Vígszínház egykori házi szerzője – legismertebb regényének színpadi adaptációját mutatták be 2016 novemberében. A 2005-ös Nagy Könyv című műsorban Geszti Péter műsorvezető-szerkesztőként működött közre, ahol azt vizsgálták, mi lehet vajon az ország kedvenc regénye. A Pál utcai fiúk természetesen dobogósként került fel a listára. Ezután született meg Gesztiben az elhatározás, hogy régi alkotótársával, Dés Lászlóval színpadon mutassák be a történetet, ehhez pedig Marton Lászlót, a Víg egykori igazgatóját kérték fel rendezőnek – ami kézenfekvő megoldásnak tűnt A képzelt riport egy amerikai popfesztiválról és A padlás után.

A darab azonnal közönségsiker lett, köszönhetően a produkció fülbemászó zenéjének, a lenyűgöző koreográfiáknak (Horváth Csaba és Horkay Barnabás), valamint a gondosan összeállított, boybandekre emlékeztető színészválogatásnak. Mindezek ellenére akadtak olyanok is, akik kritikával illették az előadást.

Az eredeti szereposztásban Vecsei H. Miklós alakította Nemecseket, akit Benedek Mari három számmal nagyobb jelmezekbe bújtatva próbált még kisebbnek és elesettebbnek láttatni. Sokan szuperlatívuszokban beszéltek az átváltozásáról, de akadtak fanyalgók is. Az viszont tagadhatatlan, hogy az akkor még társulati tag Vecsei abszolút húzónévnek számított, ami bizonyára jót tett a nézőszámnak. Később Dino Benjámin vette át a szerepet, aki testfelépítésében talán jobban magában hordozza a könyv által meghatározott „nemecsekséget”.

Bár 2017 nyarán Marton László még arról mesélt Gyárfás Dorkának, hogy Ibsen Vadkacsáját készül megrendezni a Pesti Színházban, a Sárosdi Lilla által kirobbantott #metoo botrány miatt Martont azonnal kirúgták, így végül a PUF lett élete utolsó rendezése. Sárosdi Facebook bejegyzésében először nem is Martont nevezte meg, hanem az előadás címével utalt az egykori zaklatási esetre, ez pedig érthető módon megviselte a társulatot és az előadás szereplőit (Bach Katával és Wunderlich Józseffel D. Tóth Kriszta beszélgetett erről is az Elviszlek magammal egyik adásában) – pláne, hogy a színészek felének Marton László az egyetemi osztályfőnöke, mestere volt – , az ügy kapcsán pedig Molnár Ferenc déd- és ükunokái elhatárolódtak a rendezőtől. 

Politikai kisajátítások jobbról, balról

Az előadás egyik fő tanulsága szerint ideális esetben a grund egy olyan hely, ahol a vörösingesek és a Pál utcai fiúk megférnek egymás mellett. Sőt, minden addigi harcot félretéve együtt kell megküzdeniük azért, hogy a tér az ő játszóhelyük maradhasson.

Egy olyan megosztott társadalomban, amilyenben ma is élünk, ez nagyon fontos üzenetet hordoz a fiatalok számára: a megoldást mégiscsak az ellentétek elsimításában, az egymásra figyelésben és a közös értékek keresésében kell megtalálni, a hazaszeretet pedig nem agresszív melldöngetésből, hanem empátiából és szolidaritásból születik.

Éppen ezért szokatlanul nagy súly telepedett az előadást játszó színészekre és az alkotókra, amikor különböző pártok rendezvényein csendült fel a Mi vagyunk a Grund! című dal.

Vecsei H. Miklós nyilvános közösségi oldalán határolódott el attól – később törölte a posztot –, hogy a Jobbik pártrendezvényén játszották le a dalt. Nem sokkal később Karácsony Gergely kampányindítóján maga a zeneszerző, Dés László adta elő, ami még a színésztársadalomban is komoly szerzői jogi és morális vitákat váltott ki.

Egy musicaldal mint alternatív himnusz

A dal ezután többször is – a legjobb értelemben véve – nemzeti összetartozásunk szimbólumává vált. A karanténidőszak alatt elszaporodtak a flashmob-szerű esti tapsolások és éneklések, amelyekkel az értünk dolgozó egészségügyi szakemberek előtt tisztelegtek – Zuglóban például éppen a PUF dalával.

Bár a COVID és a vele kapcsolatos összeesküvés-elméletek, illetve politikai döntések is képesek voltak éket verni az emberek közé, a dal mégis visszatalált eredeti szellemiségéhez: ahhoz, hogy a bajban az egyetlen lehetséges megoldás, ha összekapaszkodunk.

Mindezek után a Mi vagyunk a Grund! újra szárnyra kapott, miután 2022-ben kirúgtak öt, polgári engedetlenségben részt vevő tanárt a Kölcsey Ferenc Gimnáziumból. Ezt követően számos tüntetést tartottak a közoktatás leépítése ellen, a szervezők pedig sok esetben diákok vagy olyan frissen alakult diákszervezetek voltak, mint a DAT (Diákok a Tanárokért), az ADOM Diákmozgalom vagy a GRUND néven megalakult egyesülés.

A librettó megírásakor valószínűleg még nem sejtették a szerzők, hogy a Vígszínház deszkáiról az utcákra költözve tízezrek éneklik majd kitartóan: „Ha közel a vész, nem remeg a szánk, le fogjuk győzni, nekünk ez a hazánk.”

Molnár Ferenc üzenete, Marton László rendezői koncepciója, valamint a Dés–Geszti páros munkája méltán lehet büszkeségre okot adó példa arra, hogyan próbált a magyar diákság e dallal ellentartani a hatalomnak és kiállni a pedagógusokért – azért, hogy ez az ország, ez a hely valóban megmaradjon nekünk.

Kétségtelen, hogy az elmúlt kilenc évben talán túl sok minden rakódott rá erre az előadásra, de úgy tűnik, A Pál utcai fiúk mindezt elbírja. Mi pedig sok-sok további sikeres évadot, vastapsot és még több fiatal nézőt kívánunk nekik!

Rezek Bori