–

Töréspont

Zoli azt mondja, kisgyerekkorában nem sokat tűnődött azon, hogy mi szeretne lenni, amikor nagy lesz. A családja remélte, hogy esetleg kitanul orosztolmácsnak, hiszen kiemelkedő volt a nyelvérzéke, illetve az is tervben volt, hogy képzőművésznek áll, látszott ugyanis, hogy van tehetsége a rajzoláshoz. „De engem csak a csavargás érdekelt.”

A gyerekkora teljesen normálisan indult, meséli, nem is volt gond, amíg el nem veszítették – viszonylag korán – a nagymamáját. „Addig minden jó volt. Utána azonban anyám idegösszeomlást kapott. Tulajdonképpen ő nem a nagymamám volt, hanem anyám anyukájának a testvére. Amikor ugyanis anyám megszületett, őt az anyja el akarta dobni. Ekkor ajánlotta fel a testvére: majd ő felneveli.” 

Zoli azt meséli, a szülei ittak előtte is, de csak társaságban és keveset. A pótszülője elvesztése után azonban az édesanyja két év alatt teljesen lecsúszott. „Borzasztóan megváltozott. Szép fokozatosan leromlottak a körülményeink. Nem mosott, nem takarított. Zálogba tette az ékszereit, aztán elkezdett kölcsönkéregetni. Amikor már senki nem akart nekünk adni, akkor engem küldött lopni. Cigit, piát, amire épp szüksége volt.” 

Zoli korábban is csent el ezt-azt a boltból. De érezte: az, hogy az anyjának kell lopnia a függőségeit kielégítendő, egészen más, mint amikor brahiból tesz el valami apróságot.

„Amikor az anyjának lop az ember, az nem igazán felemelő. Ha egy csokival elkaptak, azt megúsztam. De nyolcévesen egy üveg barackpálinkával… azt nem díjazzák annyira.” 

A gyerekek és az anyjuk között egyre nőtt a szakadék érzelmileg is. Zoli haragudott, amiért az ő ellátásukra nincs anyagi fedezet, de alkoholra mindig került valahonnan. „Apám is ment pénzért kuncsorogni, többek között a nagynénémékhez. Egy idő után persze már nem adtak. Volt, hogy karácsonykor inkább ételt küldtek vele haza. Na, az anyámnak nem tetszett, ment is minden ki az ablakon.”

A gyerekotthon borzalmai

Az apjának egy idő után elege lett, a szülők elváltak, a gyerekek pedig az anyjuknál maradtak. „A váláskor megkérdezett minket a pszichológus, hogy kihez szeretnénk kerülni. Sajnos mi hallgattunk a szomszédokra, akik egyre mondták: anya csak egy van. Így őt választottuk. Mint két bolond.”

Zoli elkezdett csavarogni, a nagyobb utcagyerekekkel lógni, nem törődött a tanulással. „Rám is átragadt anyám nemtörődömsége. Volt, hogy elmentem az iskolai fogászatra, aztán az egy hónapig tartott. Egy nap értem jött a két nagynéném: mondták, hogy átmegyek egy másik iskolába. Gyanús volt, hogy az egyikük elkezdett sírni. De már akkor jött is mögöttük a gyámügyes meg a két rendőr.” 

Zoli és az öccse intézetbe kerültek. „Kemény világ az. Jól jött, hogy addigra eléggé benne voltam az utcai életben, sokat verekedtem. Nem féltem. Engem nem is próbáltak felavatni. Öcsémet igen, de azt helyre raktam.

A nevelők azonban rosszabbak voltak, mint a bentlakók. Akkoriban még arra sem figyeltek, hogy ne legyen külsérelmi nyom rajtunk.