–

Kozma Éva vegyipari végzettségű termékfejlesztő mérnök, húsz éve él Mikepércsen, követve a szintén Debrecenből kiköltöző szüleit. „Nagyon megszerettük a falut. Közel van Debrecenhez, ha nincs dugó, kocsival tíz perc alatt bent vagyok a központban. Itt minden békés, nyitva lehet hagyni a kaput, mindenki köszön mindenkinek, lehet az embernek nagy kertje, benne saját nevelésű paradicsommal. Eddig legalábbis így volt.”

Annyira szerettek itt élni, hogy még az unokatestvérét is rábeszélte: költözzenek ők is a faluba. Így is történt, a költözés másnapján már együtt mentek az ominózus közmeghallgatásra (amiről alább szót ejtünk). „Szegényt a végén úgy kellett felmosni.”

Az első sokk

2022 őszén a mikepércsi Facebook-csoportban elkezdett körbejárni a hír: azt rebesgetik, hogy szeparátorfólia-gyárat akarnak építeni a szomszédban, ki mit tud az ügyben? Az aggasztó híreket egyre többen kezdték el figyelni, próbálták innen-onnan összeszedegetni az információkat. 

November végén a nagy érdeklődésre való tekintettel a mikepércsi polgármester, Tímár Zoltán nyitott közmeghallgatást tartott, ahová mindenkit elhívott: az ipari park és a cégek képviselőitől kezdve a debreceni polgármester Papp Lászlón, illetve az országgyűlési képviselőkön át a helyi lakosokig az összes érintettet. Kizárólag az utóbbiak jöttek el.

„Tele volt a művelődési ház, olyan sokan összegyűltünk” – emlékszik vissza Oroszné Róka Ilona. Ez volt a szerencse. Az érdeklődő civilek között volt vízügyi szakember, ökológus, biológus és vegyészprofesszor is. 

„Az akkugyárak részéről meghívott személyek közül azonban senki nem jelent meg, így nem is tudtunk kitől kérdezni” – mondja Kozma Éva. 

A szakemberek azonban hozzá tudták tenni azokat a részinformációkat a beszélgetéshez, amikkel ők rendelkeztek. Elmondták, nagyjából mire lehet számítani, ha beindulnak az üzemek. Így tudták meg a lakosok például azt, hogy a vizet – az ígéretekkel ellentétben – képtelenség annyira megtisztítani a gyári felhasználás után, hogy abban ne maradjon mérgező anyag.

Sokan akkor tudatosították, pontosan mi is épül a környékükön. Amikor viszont környezetvédelmi tanulmányt akartak bekérni a gyáraktól, azt a választ kapták: ilyen még nincs. „Rá két héttel elkészült mégis az Európa egyik legnagyobb akkugyáráról szóló egységes környezethasználati engedélykérelem” – meséli Ilona.

A MIAKÖ születése

A mikepércsiek addigra megkeresték a hasonló helyzetben lévő gödieket (ahol például akkumulátorgyártáshoz is használt mérgező oldószert, lítiumot és egy NMP nevű oldószert találtak a kutak vizében, írta meg az Átlátszó), és elolvastak mindent, ami az ottani gyárral volt kapcsolatos, hogy lássák, mire számíthatnak, ha náluk is beindulnak az üzemek. Röviden: nem sok jóra. 

„Amikor összegyűltünk, az egyik anyuka megkérdezte: »Jól érti-e, hogy itt biztosan nem lehet semmit sem csinálni?«. A jegyző meg bólogatott, hogy bizony, minden eldöntetett” – emlékszik vissza Éva a mikepércsi közmeghallgatásra. Ezt nem hagyhatták annyiban.