Biciklivel kortalanul – a dán ötlet, amely világszerte mozgalommá nőtt

–

Egy ötlet Koppenhágából

Ole Kassow nap mint nap ugyanazon az útvonalon tekert munkába Koppenhágában. 2012-ben minden reggel találkozott egy idős, makulátlan öltönyben ülő férfival, Thorkild Thimmel, aki mosolyogva intett a bicikliseknek az idősotthon előtt. A 97 éves férfi legtöbbször nem jutott tovább a háza előtti fapadnál.

Kassow hónapokig csak elhaladt mellette, míg végül kíváncsisága legyőzte: odament beszélgetni vele. Kiderült, hogy Thorkild, aki egykor a dán királyi testőrség tagja volt, egész életében biciklizett – de az utóbbi években erre már nem volt lehetősége. Kassowban megfogalmazódott a kérdés: vajon csak azért, mert valaki megöregszik és elveszíti a mozgékonyságát, le kell mondania a kerékpározás öröméről?

Egy nap kibérelt egy riksát – egy háromkerekű biciklit, amelynek az elején két ülés várja az utasokat –, és elvitte Thorkildet egy körre. A város hirtelen nemcsak a jelen, hanem a múlt díszleteivé is vált: minden utcasarokhoz, épülethez tartozott valamilyen emlék, amelyet Thorkild örömmel mesélt el. Kassow közben rájött: nemcsak Thorkildnek hiányzik a biciklizés, hanem sok más idős embernek is, akik korábban a szabadságot és az önállóságot kötötték ehhez.

Ettől a padtól indult el az a történet, amely ma már több kontinensen emberek ezreit érintett meg.

Az öt alapérték

Kassow kezdetben csak az említett otthon lakóit vitte el biciklizni. Ám a rengeteg mosoly, az élénk beszélgetések és az a látható változás, amit ezek az idős emberek életébe hoztak, meggyőzték a koppenhágai városvezetést is. Hamarosan öt riksát biztosítottak az idősotthonok számára. Innentől nem volt megállás: a kezdeményezés, amelyet Cycling Without Age-nek – magyarul Biciklivel kortalanul – neveztek el, előbb Dániában, majd az egész világon elterjedt.

A legfrissebb, 2024-es éves jelentés szerint a program már 56 országban, több mint 3700 helyi közösségben működik, 4500 riksa és 62 ezer pilóta részvételével (ahogy az önkénteseket hívják). 

A filozófia az évek során nem változott: a szervezők szerint a cél megadni az időseknek a lehetőséget, hogy újra érezzék, ahogy belekap a hajukba a szél. A mozgalom öt alapelvre épül: nagylelkűség, lassúság, történetmesélés, kapcsolatok és kortalanság.

„Alapvetően az a probléma, amellyel szembenézünk, az időskorhoz kapcsolódó társadalmi elszigeteltség és magány. Öt alapelvünk van. Az első a nagylelkűség – egész életemben lenyűgözött a nagylelkűség. Apám kerekesszékben ült, és láttam, mennyit kommunikálnak az emberek a nagylelkűségen és a segítőkészségen keresztül. Az emberek kapcsolatot teremtenek történetek mesélésével, megosztással és hallgatással – ez a fajta személyes kommunikáció is alapelvünk. A kapcsolatokat alapvető emberi jogként kellene kezelnünk – alapvető fontosságúak jólétünk szempontjából. Amikor lassítasz, tudatosabbá válsz, csodálkozol a körülötted lévő dolgokon, és olyan jó dolgokat fedezel fel, amelyeket másképp nem látnál. Végül ott van a kortalanság. Ez természetesen benne van a nevünkben, de azt is jelenti, hogy nem tűrünk semmiféle diszkriminációt” – fejtette ki részletesen Ole Kassow a Forbesnak adott interjújában.

Egy világméretű mozgalom arcai

A riksa kerekei ma már mind az öt kontinensen forognak. A mozgalom igazi erejét azonban nem csupán a számok, hanem az emberi történetek is igazolják. Az éves jelentések szerint ezek az utak nemcsak javítják az idősek hangulatát, hanem csökkentik a magányérzetet is, erősítik a közösségeket, és új kapcsolatokat teremtenek a generációk között.

Ausztráliában egy férfi saját édesanyja élményei hatására indította el a helyi kezdeményezést, miután látta, mennyire felderült, amikor egy stroke után végre kijutott a szabad levegőre kerekesszékével. Azóta Mandurah városában naponta több tucat embert visznek ki önkéntes pilóták, a legidősebb köztük már a nyolcvanas éveit tapossa.

Kanadában, a Vancouver melletti hegyekben Ian Rose-Innes egy beteg barátja miatt kezdte el a programot: „Arra vágytam, hogy egyszer még elvihessem őt a False Creek partjára egy kávéra” – mesélte a CBC Newsnak. A barátja végül nem élhette meg a tervezett utat, de ennek ellenére életre hívta Rose-Innes a mozgalmat, amely ma már több tucat önkéntessel és három riksával működik. Az utasok reakciói önmagukért beszélnek: „Úgy érzem magam, mint a királynő” – mondta egyikük, míg egy másik így fogalmazott: „Gyermekkorom óta nem kaptam ennyi figyelmet”.

Előfordult, hogy valaki sírva fakadt az Okanagan-tó mellett, mert két év után először hagyhatta el az otthonát, és nem hitte volna, hogy még egyszer élőben láthatja a kedvenc helyszínét. Egy önkéntes pedig így fogalmazott: „Ez nem a sebességről szól. A lassú tekerés közben lehet beszélgetni, köszönni a kutyáknak a parkban, és egyszerűen csak élvezni az utat.”

Spanyolországban a mozgalom 2021-ben elnyerte a Szociális Innovációs Díjat, amellyel azt ismerték el, hogy a kezdeményezés hidat épít a generációk között és új életet visz a közösségekbe. Portugáliában pedig a járvány idején a riksákat bevásárlásra és gyógyszerszállításra használták, hogy az idősek ne maradjanak teljesen magukra. 

Ole Kassow és önkéntesei egyébként a Covid idején új ötletekkel is kísérleteztek. Koppenhágában például menet közben felvételeket készítettek: egy önkéntes tekert, a másik pedig a riksa üléséből mobiltelefonnal közvetített. Így azok is átélhették némileg a bicikliút élményét, akik nem tudtak kimozdulni. Egy havas erdei kör például nagy érdeklődést váltott ki az otthonban. 

A mozgalom legszebb üzenete talán a résztvevők sokféleségében rejlik: Dániában a 16 éves diákoktól a 86 éves nyugdíjasig minden korosztály képviselteti magát az önkéntesek között. Ám a program igazi szimbólumai azok a kivételes utasok, mint amilyen a svéd Dagny Carlsson vagy Madam Yeo Iu Szingapúrból – mindketten 107 évesen mertek először riksába ülni.

A magyar premier

2025 nyara óta Magyarországon is létezik riksamozgalom. Az első riksa Győrben gördült ki a Kálóczy téri Idősek Otthonának lakóival, majd hamarosan Budapesten is megjelent a program.

A hazai kezdeményezés is ugyanarra az öt alapelvre épül, mint a nemzetközi. Magyarországon azonban külön hangsúlyt kap az egyetem: a Széchenyi István Egyetem hallgatói krediteket is szerezhetnek, ha önkénteskednek, így talán hosszú távon is fenntarthatóbbá válik a mozgalom. 

De a programhoz bárki csatlakozhat, nem csak diákok. Folyamatosan keresik az önkéntes pilótákat, akik szívesen vállalják, hogy időseket, mozgásukban korlátozottakat vagy demenciával élő embereket elvisznek egy-egy körre. 

Milyen társadalmi jelentősége van?

A Biciklivel kortalanul program első látásra egyszerűnek tűnik: egy különleges riksába beültetnek egy idős embert, és egy önkéntes elviszi egy körre. Valójában azonban sokkal többről van szó. A világ számos pontján végzett vizsgálatok és a résztvevők visszajelzései is azt mutatják, hogy az utak nemcsak pillanatnyi élményt jelentenek, hanem hosszú távon is hatással lehetnek az időskori jóllétre.

Egy Skóciában végzett vizsgálatban videófelvételeken keresztül követték a résztvevők arckifejezéseit egy 30–40 perces út során. Az elemzés szerint átlagosan 23 mosolyt vagy nevetést rögzítettek, miközben alig akadt negatív megnyilvánulás. A leggyakoribb érzés a boldogság és az érdeklődés volt, félelem vagy kellemetlenség szinte egyáltalán nem fordult elő. Az utasok emellett aktívan kapcsolódtak a külvilághoz: egy-egy út során átlagosan tízszer mutattak rá valamire, és ötször integettek idegeneknek.

Nem egyedülálló, hogy a mozgás ilyen formában válik közösségi élménnyé és társadalmi ügyek motorjává. Nádudvari Péter, a WMN szerzője például jótékonysági ultrafutóként rendszeresen beteg gyerekekért, vagy mozgáskorlátozott gyerekekkel együtt fut – sokszor úgy, hogy futókocsiban tolja őket. Az ő története ugyanazt a felismerést hordozza, mint a Biciklivel kortalanul mozgalom: a sport nem csupán teljesítményről szól, hanem hidak építéséről is emberek és generációk között. 

Bánhegyesi-Tóth Balázs