A szegénytelepről a világcsúcsokig – a férfi, akit a focilabda mentett meg

–

„Az anyám alkohol- és drogfüggő szexmunkás volt. Nem akart engem. Nem tudott elvetetni, így muszáj volt megszülnie. De utána egyből eldobott magától, és egy nevelőintézetbe kerültem. Nem láttam sohasem őt, sem az apámat, aki börtönben volt” – meséli gyerekkoráról László Gyula. A fiú egy idő után nevelőszülőkhöz került, akik hozzá hasonlóan szintén roma származásúak voltak. Elmondása szerint szegénységben nőtt fel, sokat kellett nélkülöznie.

Lakóhelyén, Hajdúhadházon egy kisegítő iskolába járt sok sajátos nevelési igényű gyerekkel együtt. Tízéves volt, amikor egy esős napon örökre megváltozott az élete.

„Testnevelésóra volt, és a tanárunk, Gyula bácsi az ebédlőbe terelt minket, mert nem volt használható tornaterem, és ugye az udvaron sem lehettünk az eső miatt. Betett egy videókazettát, amelyen az akkori legjobb futballistákról voltak felvételek: Beckhamről, Ronaldóról, Ronaldinhóról, Roberto Carlosról, Zidane-ról. Engem legjobban Ronaldinho trükkjei fogtak meg. Csak ámultam és bámultam, miket tud a labdával!”

Gyulát – akitől korábban távol állt a sport – szinte megbabonázták a labdavirtuóz brazil futballista trükkjei. A videó megtekintése után kért egy labdát, hogy ő is kipróbálhassa a labdazsonglőrködést. „Akkor még nem tudtak bőrfocit adni, csak egy pöttyös gumilasztit. Miután az első próbálkozáskor négyet-ötöt tudtam dekázni úgy, hogy korábban egyszer sem rúgtam labdába, felbátorodtam.”

A fiú hamarosan az úgynevezett brazil kört is meg tudta csinálni. Ez labdazsonglőrök egyik legnépszerűbb trükkje: a labdát a teljes testükön átpörgetik sorrendben a jobb láb, jobb térd, jobb váll, fej, bal váll, bal térd, bal láb érintésével. Majd a világkör sem jelentett számára akadályt, ami a labda dekázás közben való megkerülése a lábfejjel úgy, hogy a labda nem esik le a földre.

„Az első sikeres trükkök után letérdeltem, és sírtam a meghatottságtól. »Istenem, képes vagyok arra, amire a példaképem« – mondtam magamnak. Majd eldicsekedtem Gyula bácsinak, hogy a brazil kör és a világkör is sikerült.”

A szeméttelep, mint mentsvár

A pedagógus – látva a fiú lelkesedését – gyakran megkereste Gyulát a tanítás után, és újságcikkeket, valamint videókat mutatott neki a kedvenc futballistáiról. A labdazsonglőrök által bemutatott trükköket is együtt elemezték ki. „Ha továbbra is ennyire eltökélten gyakorolsz, meglátod, még sokra fogod vinni” – mondta neki egyszer.

A fiú megszállottja lett a labdazsonglőrködésnek. Minden nap edzett – esőben, kánikulában és fagyban is. Egy szeméttelepen és a faluja melletti erdőben gyakorolt, mert ott nem bántották az iskolatársai. „A többiek kiközösítettek, nem akartak velem focizni, mert a tanítás után én nem csavarogni akartam, hanem gyakorolni a trükköket. Kinéztek maguk közül. Előfordult, hogy meg is vertek. A telep lett a menedékem. Amíg ők lődörögtek, loptak, én edzettem. Nem érdekelt más, csak a focilabda.”

Megismerte az ország

László Gyulára a szélesebb nyilvánosság először tizenöt éve figyelt fel, ekkor került sor az első televíziós szereplésére. A labdazsonglőrrel azóta már sok interjú készült, az egyiket róla készültet már közel másfél millióan látták a legnépszerűbb videómegosztó portálon. Jelentős követőtáborral rendelkezik a közösségi oldalán, ahol nemcsak a bemutatóiról, hanem a karitatív akcióiról is hírt ad. Ugyanis a hátrányos helyzetű és a súlyosan beteg gyerekek megsegítését szívügyének tekinti. Számos jótékonysági gyűjtésben vett már részt, és ezt a tevékenységet a jövőben is szeretné folytatni. Fontosnak tartja, hogy személyesen is találkozzon a pártfogoltjaival – a Szent László Kórházban és a debreceni gyermekklinikán is járt már. A látogatások alkalmával labdazsonglőr-bemutatót is tart.

„A gyerekek nem tehetnek sem arról, hogy szegénységbe születtek, sem arról, hogy az életükért kell küzdeniük. Úgy gondolom, nekik van leginkább szükségük a segítségre. Sokszor gondolkodom azon, hogy tudnék még több támogatást szerezni nekik, vannak is terveim.”

László Gyula sokszoros magyar freestyle-rekordernek mondhatja magát, és több világcsúcs birtokosa is. Először 2012-ben állított fel Guinness-rekordot, amikor a homlokára helyezett műanyag flakonon tartott egy focilabdát 10 perc 20 másodpercig úgy, hogy közben folyamatosan táncolt. A legemlékezetesebb világcsúcsdöntésére négy év múlva került sor. Ekkor egy 22 emeletes debreceni épületben oda-vissza sétálva egy focilabdával a fején összesen 369 emeletet lépcsőzött egy óra alatt. A korábbi Guinness-rekorder 100 emeletet tett meg így.

„Úgy döntöttem világcsúcsot, hogy közben magas lázam volt. Mielőtt belevágtam a kihívásba, több gyógyszert is beszedtem, majd bementem egy WC-be, és imádkoztam, hogy sikerüljön a csúcsdöntés. A Jóisten akkor is segített, ahogy azóta is sokszor.”

Nemcsak focilabdás, hanem BMX-kerékpáros rekordok is köthetők a nevéhez. Öt éve – saját korábbi csúcsát megdöntve – a kerékpárján a kormányon ülve körözés közben huszonhétszer vette fel és le a pólóját alig több mint három perc alatt.

De az igazi szerelme a foci. Mint mondja, ha az említett esős napon nem látja Ronaldinho trükkjeit a videófelvételen, valószínűleg az önpusztítás vagy a bűnözés útjára lépett volna.

„Úgy kell nekem a foci, mint a levegő. Nem tudok nélküle élni. A labda az én megmentőm. Ha nem kezdtem volna el zsonglőrködni, valószínűleg drogos, börtönviselt ember lennék, mint sok egykori iskolatársam. Így viszont lettek álmaim.”

A világ tetejére

László Gyula ezekből az álmokból már többet megvalósított – de úgy tartja,a „határ a csillagos ég”, ezért mindig egyre nagyobb kihívásokra vállalkozik. A következő célja az, hogy a világ legmagasabb épülete, a dubaji Burdzs Kalifa csúcsára jusson fel egy labdával a fején. Úgy gondolja, nem okozna neki nehézséget a felhőkarcoló tetejére jutni ilyen módon, mert „a debreceni rekorddöntés alkalmával 369 emelet már sikerült teljesítenie, a dubaji épület pedig 163 emeletes. Vagyis kevesebb, mint a fele annak, amit már elértem.”

Mint mondja, a Burdzs Kalifa „meghódításával” fontos üzenetet szeretne közvetíteni. Elszomorítja, hogy sok ismerőse élete futott zátonyra, és ezzel a látványos akcióval szeretné bizonyítani, hogy a legkilátástalanabb helyzetből is van kiút. Az újabb rekorddöntéssel „a hazájának és a cigányságnak is dicsőséget szeretne szerezni”, és példát mutatna azoknak, akik hasonló helyzetből indultak, mint ő. „A szegénytelepről indulva is lehetsz sikeres – ha nem a bűnözést, a piát és a drogot választod, hanem a tisztességes, becsületes munkát. És az értékes célokat. Úgy hiszem, Isten mindenkinek szabad akaratot ad. Mi döntjük el, mit kezdünk az életünkkel.” 

László Gyula hangsúlyozza, hogy bár elszántsága töretlen, időnként őt is kétségek gyötrik. Sokan hisznek benne, segítik és támogatják – volt, aki például a háza felújításához járult hozzá. De néha éppen azokban kell csalódnia, akiktől a legtöbbet várná. „Amikor el vagyok keseredve, mondom magamnak: »Remény, motiváció? Hagyjuk, nincs értelme annak, amit csinálok«. De, amikor másnap felkelek, megrázom magam, belenézek a tükörbe, és ezt ismételgetem: »Gyula menned kell edzeni. Gyula, segítened kell a beteg gyerekeknek!«, majd új erőre kapok.”

Ebből az erőből pedig egyre többeknek ad a labdazsonglőr. Amikor Debrecen utcáin gyakorol, sokan felismerik és kérik, hogy tanítson nekik néhány trükköt. És a bemutatói után sok gyerek kezd el ismerkedni a labdamutatványokkal. „Te vagy a példaképünk” – mondták neki már számtalanszor. 

„Büszke vagyok rád!”

László Gyula szponzorok és edző nélkül készül a megméretéseire. Hajdúhadházon él egy egyszerű házban a kutyájával, Negróval, és alkalmi munkákból tartja el magát. Ha pedig nem dolgozik vagy focizik, akkor DJ-ként tevékenykedik – most épp egy énekesnőt keres maga mellé. Úgy véli, nagy utat tett meg idáig, de még sok cél lebeg előtte – például a már említett rekorddöntés a Burdzs Kalifán, ami után még egy 24 órás BMX-es csúcsot is felállítana. Ehhez, és egy életéről készülő dokumentumfilmhez keres most támogatókat és egy sportmenedzsert. Mindenkinek hálás, aki fogta a kezét, amikor igazán szükség volt rá. Az egykori testnevelőtanáráról sem feledkezett meg – a legutóbbi találkozásukkor is kifejezte neki háláját.

„Miközben beszélgettünk, Gyula bácsi egyszer csak mélyen a szemembe nézett, és ezt mondta nekem: »Láttalak a tévében és az újságokban. Elárulom neked, hogy már akkor tudtam, hogy sokra viszed, amikor még csak ismerkedtél a focilabdával. Biztos voltam benne, hogy aki ekkora akarattal küzd, az sikeres ember lesz. Büszke vagyok rád!«” 

Nádudvari Péter