Az igazi termékenységi válság nem abban rejlik, hogy túlnépesedünk vagy elfogyunk

–

Előrejelzések szerint 2100-ig biztosan tetőzik a Föld népessége, onnantól kezdve pedig folyamatos csökkenést figyelhetünk majd meg – derül ki az ENSZ Népesedési Alapjának, az UNFPA-nak frissen publikált jelentéséből. A 160 oldalas dokumentum szerint már most is minden negyedik ember olyan országban él, ahol csökken a népesség, aminek eredménye végül egy olyan társadalom lesz, amilyet korábban még nem láttunk: a jelenleginél sokkal nagyobb lesz az idősek aránya és sokkal kisebb a fiataloké. 

„Az emberi népesség az utóbbi időben egyre nagyobb érdeklődés – és egyre nagyobb aggodalom – tárgya” – írja a kutatást kísérő előszavában dr. Natalia Kanem, a Népesedési Alap igazgatója. Kanem szerint a legnagyobb figyelem jelenleg a csökkenő termékenységi arányszámra, az elöregedő társadalmakra és a munkaerőhiányra, vagy éppen a túlnépesedésre terelődik.

„Pedig az igazi termékenységi válság nem abban rejlik, hogy túlnépesedünk vagy elfogyunk – hanem abban, hogy emberek milliói nem élhetnek a reproduktív jogaikkal és választásaikkal, és hogy az egyes egyének képtelenek megvalósítani termékenységi céljaikat” – véli a szakember.

Két gyerek/család az ideálisnak tartott felállás

A kutatók több mint 14 ezer nőt és férfit kérdeztek arról, hogy mik (voltak) a termékenységi céljaik, és mit látnak megvalósíthatónak (vagy mit valósítottak már meg) ezekből. A vizsgált országok – Dél-Korea, Thaiföld, Olaszország, Magyarország, Németország, Svédország, Brazília, Mexikó, USA, India, Indonézia, Marokkó, Dél-Afrika és Nigéria – a világ népességének egyharmadát teszik ki. 

A kép így mind földrajzilag, mind gazdaságilag, mind társadalmilag nagyon vegyes volt, ám a kérdőívek kiértékelése után a kutatók mégis több általános, minden vizsgált országban előforduló trendet is le tudtak írni.

Ilyen volt például az, hogy a leginkább vágyott gyerekszám a vizsgált országok szinte mindegyikében a két gyerek/nő volt – ám ennek ellenére egyetlen országban sem érte el legalább az ötven százalékot azok aránya, akik szerint ezt a célt meg is lehet valósítani.

A 14 ország átlagát tekintve a válaszadók csupán 37 százaléka vélte úgy, hogy sikerül elérnie termékenységi céljait és se több, se kevesebb gyermeke nem lesz a tervezettnél.

A kutatás egyik érdekessége volt, hogy a válaszadóknál külön rákérdeztek az ötven év feletti, vagyis a reproduktív kort már maguk mögött hagyó embereknél arra, sikerült-e megvalósítani a gyermekvállalással kapcsolatos, előzetes elképzeléseiket. Itt is érdekes eredmények születtek: a válaszadók csupán 38 százaléka nyilatkozott úgy, hogy sikerült elérnie a vágyott gyermekszámot, míg 31 százalék (vagyis a megkérdezettek majdnem egyharmada) azt vallotta, hogy kevesebb gyermeke született, mint amennyit eredetileg szeretett volna. 

Magyarországon az ötven év feletti férfiak és nők 42 százaléka mondta azt, hogy pont annyi gyereke született, amennyit szeretett volna – 34 százalék viszont azt válaszolta, hogy kevesebb, 9 százalék pedig több gyermeket vállalt, mint amennyit tervezett.

Miért nem születnek meg a vágyott gyerekek?

A kutatás egyik fő megállapítása az volt, hogy bár a társadalomban egyre elterjedtebb az a nézet, miszerint a mai fiatalok „önzőségből”, esetleg a klímaszorongás, vagy épp a túlnépesedés miatt érzett lelkiismeret-furdalás miatt nem vállalnak gyereke(ke)t, a valóságban nem ezek a fő okok, amik meggátolják őket termékenységi céljaik kivitelezésében. 

A 14 ország mindegyikét együttesen elemezve az derült ki, hogy a legtöbben (39 százalék) pénzügyi korlátok miatt nem tudják vállalni a vágyott számú gyereket. A második leggyakoribb gátló tényező a munkanélküliség vagy a munkaerő-piaci helyzet bizonytalansága volt, harmadik helyen pedig (19 százalékkal) a lakhatási problémák (nem megfizethető lakás- és albérlet árak) szerepeltek, mint a gyermekvállalással szembeni visszatartó erő.

Minden negyedik válaszadó említett egészségi problémát, és csak minden ötödik mondta azt, hogy a jövőtől való félelem (klímaváltozás, a környezet pusztulása, háborúk, járványok, stb) miatt vállal a vágyottnál kevesebb gyereket.

A kutatók arra is felhívták a figyelmet, hogy 

minden tizedik válaszoló a partnerének a háztartással, családdal kapcsolatos, nem megfelelő részvétele miatt döntött úgy, hogy inkább nem vállal (több) gyereket – ez főleg a negyven év alatti női válaszadóknál volt felülreprezentált, akik közül a legtöbben a „házimunkák nem egyenlő eloszlását” említették a probléma fő forrásaként.

Legalább ennyit nyomott azonban a latban a nőknél az is, hogy a gyerekgondozással járó munka jellemzően rosszul fizetett, vagy egyáltalán nem fizetett, miközben becslések szerint ennek a „láthatatlan” munkának az értéke a globális GDP 5-9 százalékát teszi ki.

Sok nő pontosan azért döntött úgy, hogy inkább lemond a gyerekvállalásról vagy a tervezettnél inkább kevesebb gyereket vállal, mert nem akart kiesni vagy hátrányba kerülni a munkaerőpiacon.

Pénz, egészségügy, nem megfelelő partner

Ha országonkénti bontásban nézzük, ki miért nem vállal gyermeket, az indokok igencsak változatosak lesznek. Dél-Koreában – ahol a világon jelenleg a legalacsonyabb a termékenységi ráta (0,72 gyerek/nő) –, volt a 14 vizsgált ország közül a legmagasabb azok aránya, akik bevallottan pénzügyi okok miatt nem vállalnak gyereket: itt a válaszadók 58 százaléka mondta azt, hogy anyagi korlátok miatt nem lesz gyereke (a 13 kérdezett ország egyikében sem volt ilyen magas ez az arány). 

Ugyanez volt a helyzet a lakhatási nehézségekkel: a nemzőképes korban lévő koreai fiatalok 31 százaléka nyilatkozta azt, hogy a túl drága vagy nem megfelelő lakhatási körülmények miatt nem vállal családot, amit követett a nem elérhető/nem megfelelő minőségű gyerekfelvigyázás, (28 százalék), végül pedig a munkanélküliség és a munkaerőpiaci helyzet bizonytalansága (26 százalék).

A lista ellentétes végén Svédország állt: itt aggódtak a legkevésbé a megkérdezettek a pénzügyi nehézségek miatt. A megkérdezettek csupán 19 százaléka említett pénzügyi nehézséget, hat százalék lakhatási problémát, öt százalék a munkaerőpiac kiszámíthatatlanságát és csupán 3 százalék (!) a nem megfelelő gyerekfelvigyázási lehetőségeket.

Magyarország a válaszok alapján a középmezőnyben van: a megkérdezettek 34 százaléka (vagyis közel egyharmada) mondta azt, hogy pénzügyi korlátok tartják vissza egy (vagy több) gyermek vállalásától. Lakhatási gondokra 20 százalék hivatkozott;

a munkaerőpiac kiszámíthatatlansága miatt 16 százalék, a nem megfelelő gyerekfelügyelet miatt pedig 11 százalék nem akart élni a családalapítás vagy -bővítés lehetőségével. 

Egy másik blokkban a válaszadókat arról kérdezték, mennyiben befolyásolta őket a család (partnerük vagy épp saját maguk) vágyainak megváltozása, illetve a jövő miatti szorongás (esetleges háborúk, járványok, klímaváltozás, vagy politikai és társadalmi bizonytalanság) miatti tényezők. Itt is igen érdekes válaszok születtek. 

Azok, akik partnerük kérésére nem vállaltak (több) gyereket, az USA-ban, Indiában és Nigériában voltak a legtöbben (a válaszadók 19 százaléka), míg azok, akik saját maguk döntöttek úgy, hogy inkább nem akarnak (több) gyereket, Indonéziában voltak a legtöbben (szintén 19 százalék). 

Magyarországon ezzel szemben a megfelelő partner hiánya volt az a tényező, ami miatt a legtöbben (17 százalék) inkább lemondtak a vágyott gyerekszámról. Ezt követte a politikai és társadalmi változások miatt érzett aggodalom miatti lemondás (a megkérdezettek 10 százaléka), miközben

a klímaváltozás jelenlegi és jövőbeni hatásai miatt alig 4 százalék mondott le a tervezett gyermek(ek)ről. Ezzel az aránnyal (4 százalék) Svédországgal holtversenyben a legkevésbé klímaszorongó ország lettünk Európában. 

Sokatmondó az is, hogy a 14 vizsgált ország egyikében sem hivatkoztak annyian az egészségügy hiányosságaira, mint Indiában: itt voltak a legtöbben azok, akik az egészségügyi személyzet és az orvosok nyomására álltak el a gyerekvállalástól (a megkérdezettek 14 százaléka), és ez volt az az ország is, ahol a legtöbben mondták azt, hogy a terhesség és a termékenységi problémák nem megfelelő kezelése, illetve a rossz egészségügyi ellátás miatt nem vállalnak (több) gyereket.

Mikor az interjúalanyokat arról kérdezték, hogy mi lenne az, ami mégis arra sarkallná őket, hogy eredeti elképzeléseik helyett mégis (több) gyermeket vállaljanak, a legtöbben a gazdasági feltételek jelentős javulását (21 százalék) jelölték meg, illetve a pár egyik, vagy másik tagjának még egy gyerek utáni vágyát (14-14 százalék). 

Tévhit, hogy azért nem születik több gyerek, mert a nők nem akarják

A kutatás külön kitér arra, hogy az a népszerű, politikusok által is előszeretettel vallott feltételezés, miszerint a termékenységi ráta, vagy épp a házasságok számának drasztikus csökkenéséért egyedül a nők felelősek, egyszerűen nem igaz. A férfiak ugyanolyan fontos szerepet játszanak a termékenységi arányszám csökkenésében, mint a nők – a legfrissebb kutatások szerint ugyanis az utóbbi évtizedekben mindkét nem szülőséggel kapcsolatos hozzáállása is gyökeres változáson ment át.

A „childfree by choice” (választottan gyerekmentes) életstílust egyre több termékeny korban lévő férfi is magáénak vallja. Egyre többen vannak azok a fiatalok, akik saját bevallásuk szerint egész egyszerűen csak nem akarnak gyereket vállalni, és tudatosan döntenek úgy, hogy a társadalmi vagy családi nyomás ellenére is gyerekmentesek maradnak. Bár álláspontjukat egyre több országban fogadják el a társadalom szélesebb rétegei is, még mindig sokan vannak azok, akik szerint „önző”, „éretlen” és „természetellenes” ez a hozzáállás – jelentősen stigmatizálva ezzel őket.

A jelentés szerint már csak azért sem igaz, hogy a nők miatt születik kevesebb gyerek, mert sokan még mindig alárendelt szerepben vannak, és nincs lehetőségük dönteni arról, teherbe essenek-e.

A kutatásban szereplő adatok szerint négyből egy nőnek nincs lehetősége nemet mondani a szexre, és minden harmadik megkérdezettnek volt életében legalább egyszer nem kívánt terhessége.

Legalább ugyanilyen sokkoló adat, hogy a nemi alapú erőszak minden harmadik nőt érint – legyen szó szexuális erőszakról, családon belüli vagy a saját partnerétől elszenvedett erőszakról, esetleg másféle abúzusról – miközben a valós szám még ennél is nagyobb lehet, miután sokan nem is jelentik ezeket az eseteket. 

A nem kívánt terhességek létrejöttének egy másik oka a terhesség megelőzéséhez szükséges eszközök hozzáférésének korlátozása, ideértve például a fogamzásgátlás korhatári korlátozását, vagy épp az elektív sterilizáció tilalmát. Hasonlóan gyakoriak a nem kívánt terhesség megszakítására vonatkozó korlátozások is: 

a reproduktív korú nők mintegy 40 százaléka, vagyis összesen 753 millió nő él olyan helyen, ahol az abortuszt korlátozó, vagy egyenesen tiltó törvények vannak érvényben, és 95 olyan ország van a világon, ahol büntetőjogi felelősségre vonhatják őket az illegális abortusz elvégzéséért.

Becslések szerint a nem biztonságos módon elvégzett abortuszok az összes terhességmegszakítás 45 százalékát teszik ki világszerte, és az anyai halálozás, illetve a másodlagos meddőség egyik vezető okát is jelentik. Nem szándékos következmény ugyan, de az abortusz tilalma azt is eredményezheti, hogy az egyének inkább önként, vagy akaratlanul lemondanak a reprodukcióról: az Egyesült Államokban 2022-ben és 2023-ban életbe lépett abortusztilalom hatására például egyre több fiatal nő és férfi kéri saját maga végleges sterilizációját.

Felülről irányított születéspolitika: csak addig van értelme, míg szigorúan betartatják

A dokumentum szerint nagyon kockázatos lépés a termékenységi rátát politikai úton szabályozni. Példaként hozzák erre Kínát, Japánt, a Koreai Köztársaságot, Thaiföldet és Törökországot is. Ezekben az országokban ugyanis az elmúlt 40 évben a születési arányszámok csökkentésére törekedtek, mivel a mindenkori politikai döntéshozók túl magasnak találták azokat – 2015-re azonban mind az öt országban beesett a termékenységi ráta a 2,0-ás szint alá, így mára kivétel nélkül a termékenység növelését célzó szakpolitikákra álltak át.

A kényszerítő erejű politikák egyébként is csak addig hoznak eredményt, míg szigorúan betartatják azokat – mint azt Románia esete is mutatja. Az abortusz és a fogamzásgátlás 1966-ban bevezetett tilalma a Román Szocialista Köztársaságban a teljes termékenységi ráta azonnali növekedéséhez vezetett: az addigi 1,87-es arányszám alig egy év alatt 3,59-re ugrott fel, de 1970-re már ismét 3 alá csökkent, és az ország népessége soha nem érte el a vezetés által kitűzött, 30 milliós célt. Az erőltetett születéspolitika következményei azonban súlyosak voltak: mire 1989-ben kivezették az intézkedéseket, Romániában volt a legmagasabb az anyai halálozási arány Európában, amelynek mintegy 87 százaléka a nem biztonságos abortuszoknak volt tulajdonítható; valamint rengeteg volt az elhagyott gyerek.  

A gazdasági következmények is jelentősek voltak: az ebben az időszakban született gyermekek rosszabbul tanultak és később rosszabbul helyezkedtek el a munkaerőpiacon is. Ráadásul ahogy a fogamzásgátlás és az abortusz tilalmát feloldották a román hatóságok és az emberek szabadon dönthettek arról, hány gyereket vállalnak, az országban azonnal csökkenni kezdett a termékenységi ráta – 1990-ben 1,84-re, 2001-ben pedig 1,27-re.

És nem kell ahhoz erőszakos születéspolitikát meghonosítani, hogy a dolgok félre sikerüljenek. A tanulmány két olyan esetet is említ, mikor kommunikációs kampányok sültek el balul: Olaszországban például nagy vihart kavart az a kampány, melyben olyan szlogeneket használtak, mint például „A szépség nem ismer kort, a termékenység viszont igen”, és „Siess! Ne várj a gólyára!”.

De legalább ekkora öngól volt a Koreai Köztársaság hatóságai által publikált „születési térkép” nevű weboldal is, amellyel a közvélemény figyelmét akarták felhívni arra, hogy a szülőképes korú nők száma az országban egyre fogy. A honlapot végül le kellett állítani,

mert sokak szerint megszégyenítette a gyerekvállalásra képtelen vagy nem hajlandó embereket. Sőt, ez volt a kiváltó oka annak is, hogy az országban elindult az úgynevezett „4B-mozgalom”, melynek jelmondata: „Nincs randi, Nincs szex, Nincs házasság és Nincs gyerek” (No Dating, No Sex, No Marriage, No Childbirth). 

„A politikának arra kellene összpontosítania, hogy a szülőknek elegendő autonómiát adjon annak eldöntésében, hogy vállalnak-e gyereket, mikor és hányat, a termékenységi célok helyett pedig inkább a szülőség megkönnyítésén kéne dolgozniuk” – olvasható a jelentés végkövetkeztetésében. Mint írják:

az emberekkel szemben támasztott termékenységi elvárásokat ma már nem lehet felülről irányítani. Ha a politikusok azt akarják, hogy egy országban több gyerek szülessen, akkor a vélt megoldások helyett az egyének valós problémái felé kéne elmozdulniuk. 

A jelentés szerint ugyanis a jelenleg tapasztalt termékenységi válság nem az egyéni reprodukciós döntésekben gyökerezik, hanem azokban a politikai döntésekben, amelyek nincsenek összhangban a termékeny korú egyének vágyaival, és amelyek nem tudtak olyan gazdasági hátteret és személyes önállóságot biztosítani számukra, amely előfeltétele lenne a családalapításnak és a vágyott termékenységi célok megvalósításának.

Mráv Noémi