Neokommunizmus a láthatáron – Bevált gyakorlatok a túlnépesedett, ám elmagányosodott városok túlélésére
A városok népessége mindenütt a világon elképesztő mértékben növekszik, a lakóterek, épületrendszerek azonban csak kullognak e robbanás után. Az már most biztosan látszik, hogy az eddigi megoldások nem tudják majd kiszolgálni az újfajta igényeket, úgyhogy újra kell gondolnunk mindent az otthonokkal, a tulajdonnal és a személyes térrel kapcsolatban. Az egyik iránymutató megoldás ugyanis az, ha megosztozunk bizonyos dolgokon. Nyugi, azért nem kell magadhoz költöztetni a szomszéd Pista bácsit, az új hullám ennél sokkalta megnyugtatóbb és izgalmasabb is egyben. Fiala Borcsa írása.
–
Életünk a hangyabolyban
Gondolom, senkit nem lep meg különösebben a hír, hogy az urbanizáció óriási sebességre kapcsolt, egyre többen és többen költöznek fel a nagyvárosokba munka- és kedvezőbb életlehetőségek után kutatva. Míg az 1900-as években tíz emberből csupán kettő élt városban, mára már minden második,
2050-re pedig előreláthatólag a világ népességének 70 százaléka fog városban lakni.
Sok település azonban messze nem áll készen tömegek kényelmes, környezettudatos és legfőképp olcsó befogadására, a fiatalabb generációknak egyre nagyobb terhet jelent már az otthon bérlése is, így sokan a tulajdonlásról még csak álmodni sem mernek. A helyzetet az is nehezíti, hogy messze nem tud annyi otthon épülni, ami kielégítené az egyre növekvő igényeinket. Az ENSZ Gazdasági és Szociális Ügyek Főosztálya szerint ahhoz, hogy a Föld lassan tízmilliárdosra duzzadó népességének lakhatási igényét kielégítsük világszinten, egy New York méretű várost kellene építeni. Minden hónapban. 35 éven keresztül.
Szép, új, közös világunk
Nincs mese, újra kell terveznünk, amit eddig a lakóterünkről, az otthonunkról gondoltunk. Szerencsére azonban a világ számos táján születnek forradalmi megoldások arra, hogyan oszthatnánk meg egyes javakat, terheket, tereket és eszközöket annak érdekében, hogy mindenki olcsóbban, tudatosabban és komfortosabban élhessen, és ne csupán jelzáloggal megterhelt, magányos bérlői legyünk a magunkra húzott pár négyzetméternek. Hiszen, bár egyre többen és egyre sűrűbben élünk a Földön egymás mellett, mégis egyre magányosabbak vagyunk.
A helyi Vöröskereszt felmérése szerint a brit 67 milliós népességéből legalább kilencmillióan érzik gyakran vagy állandóan magányosnak magukat, ami hosszú távon a fizikai és mentális egészségükre is kihat.
Világszintű jelenség a fejlett és fejlődő országokban egyaránt, hogy egyre inkább elszaporodnak az egyfős háztartások. Ennek oka részben az, hogy a fiatalok már nem a szülői házból házasodnak, hanem huzamosabb ideig élnek függetlenül, sok a válás, illetve egyre kevésbé számít szokatlannak, ha egy férfi vagy egy nő a facér életet választja. Gazdasági és fenntarthatósági szempontból azonban ez az életstílus a legköltségesebb, hiszen nincs senki, akivel meg lehetne osztani a terheket. Az egyedülálló, egyedül élő emberek sokszor kényszerülnek arra, hogy olyan tereket, otthonokat osszanak meg egymással, amik eredetileg nem erre lettek kitalálva. Hogyan készülhetünk tudatosabban globális szinten az urbanizáció kihívásaira úgy, hogy ne megterheljen bennünket, hanem inkább visszaadja azt a támogató közeget és közösségi élményt, ami nem is olyan rég még bevett gyakorlat volt? Íme, néhány izgalmas ötlet és megoldás itthonról és a nagyvilágból:
1. Ne legyen többé életkori szegregáció!
A világ népességének elöregedése is új szemlélet megszületését sürgeti. 2050-re 2,1 milliárd ember lesz hatvan éven felüli, ötven évvel később pedig 3,1 milliárd. És habár a faji- és nemi szegregáció már a legtöbb országban szerencsére rég a múlté, az idős embereket sokszor még mindig elkülönítjük, nyilvánvalóan praktikus, és nem lelketlen okokból. Hiszen egy nyugdíjasotthonban kényelmesebb róluk gondoskodni, mint különálló háztartásokban, ám nem feltétlenül az a legjobb megoldás, ha homogén öregközösségeket hozunk létre, és egy fedél alá terelünk minden szépkorút.
A holland Humanitas alapítványnak van erre, illetve a fent ecsetelt problémákra egy már bevált gyakorlata: ingyenes lakhatást biztosítanak nyugdíjasotthonokban azon diákok számára, akik vállalják, hogy havonta 30 órában önkéntes munkát végeznek az otthonban. Azaz segítenek az étkezések során, sétálnak, mozognak, netán beszélgetnek az idős lakókkal, vagy esti programokat szerveznek nekik. A közös együttélésből egyformán profitál mindkét generáció, hiszen temérdek tudást, tapasztalatot, abszolút eltérő látásmódot adhatnak egymásnak. Míg a fiatalok egyfajta mentort nyerhetnek az idősekkel ápolt kapcsolatból, az érettebb korosztály többek között az ifjak technikai tudását sajátíthatja el, hogy csak egy járulékos pozitívumot említsünk.
2. Együttélés – másként
Azokban a városokban, ahol különösen drámai a helyzet a dráguló lakások és a túlzsúfoltság miatt, mint például Londonban és New Yorkban, a kollégiumok fogalmát igyekeztek újraértelmezni. New Yorkban például a WeLive és a Common nevezetű startupok kisebb, teljesen felszerelt otthonokat adnak bérbe saját lakótérrel, fürdővel és konyhával, és tágas és izgalmas közösségi terekkel (mint amilyen a mosoda, a bár vagy a gamer szoba). A helyek valóban olyanok, mint egy „koli de lux”, nem véletlenül kínálják 35 éven aluliaknak a lehetőséget. A helyiségekhez jár a profi takarítás heti egyszer, és ha valami elromlik, azt is azonnal megjavítják.
A londoni Collective Old Oak is a minőségi „koli-fílinget” hozza, félezer lakója egyszerre élvezheti a saját szoba és a társas élet gyönyöreit.
A japán Yokohama Apartment komplexumok tervezői viszont inkább a kisebb megoldásokban hisznek, ott közös, négy hálószobás lakásban élnek a lakók, akik szintúgy megosztják egymással a többi teret.
House of Co-Living #japanesepavilion #venicebiennale2016 #yokohamaapartments
3. Kommunában minden egyszerűbb
Feladataiban és felelősségében elmagányosodott, kisgyerekes anyaként sokszor eszembe jutott, milyen szuper lenne egy női kommunában élni (akkoriban nem nagyon hittem a férfiakban mint támogató erőben, ez idővel módosult). Ez annak idején elérhetetlen elképzelés volt, mostanában azonban vannak erre is ígéretes kezdeményezések.
Koppenhágától nem messze található az egyik legnagyobb lakóközösségű dán kommuna, a Lange Eng, amit 2009-ben alapítottak maguk a lakók. Az épületkomplexumon belül vannak közös terek és magánlakások, sok munkát és örömöt pedig megosztanak egymással a lakók. Így például minden felnőtt és tizenkét évnél idősebb gyerek csoportokba osztva főzi felváltva a közösség ebédjét, amit heti hat nap megehetnek együtt, de haza is lehet vinni. A hetedik napon mindenki otthon, a szűk családjával étkezik. A közös táplálkozásnak bizonyítottan hatalmas közösségformáló ereje van, Kathryn McCamant, építészmérnök, co-housing tanácsadó is ebben látja az együttélés sikerét.
„A legnagyobb különbség a működő és a kudarcba fulladt lakóközösségek között, hogy az emberek esznek-e együtt valamilyen rendszerességgel, akár csak heti egy alkalommal, vagy sem.”
Az épületkomplexum 600 négyzetméteres közös teréhez harminc főt kiszolgáló mozi, kert, varrógépekkel felszerelt szoba, kávézó, zongora, játszótér, gamer szoba, tároló és egy kisebb futballpálya is tartozik. Emellett vannak közösen használható autók is, azaz nem kell minden egyes családnak saját gépjárművel terhelni a pénztárcáját és a környezetét.
4. Ossz meg ételt, munkahelyet vagy utazási költséget!
Ha nagyon megtetszett a külföldi közösségi szellem, gyorsan megnyugtatlak: tőlünk sem teljesen idegen az osztozkodás. A feleslegessé vált ételeket többek között a Bike Maffia juttatja el az arra rászorulóknak, akik például pékségek esti megmaradt áruit viszik el hajléktalanszállókra, anyaotthonokba.
(Hasonló elven működik egyébként a brit OLIO, bár ők inkább a szomszédokat igyekeznek egymással összeismertetni. A rendszer úgy működik, hogy ha maradt otthon egy fél tepsi lasagne, csak lefotózod, feltöltöd az appra, és máris csenget érte valamelyik lelkes éhkoppot nyelő szomszéd, akivel egy füst alatt el is cseveghetsz.)
Telekocsi-szolgáltatásokkal, mint amilyen például a BlaBlaCar vagy az Oszkár olcsóbban és környezettudatosabban eljuthatsz autóval a célodig, vagy felajánlhatod a szabad üléseidet másoknak.
Ha pedig unod a home office magányát, ma már számos közösségi munkahelyre beülhetsz, mint például a Loffice, a TheHub, a KAPTÁR vagy a Kubik Coworking. Így ne csak emberek között lehetsz, egy jól felszerelt irodában, de akár új, hasznos kapcsolatokra is szert tehetsz.
Lassan nyolcmilliárdan fogunk egymás mellett élni, talán épp itt az ideje, hogy újra észrevegyük egymást, és megosszunk, segítsünk ott, ahol kell és lehet.
Fiala Borcsa
A cikk a SPACE10 és az Urgent.Agency IMAGINE Exploring the brave new world of shared living című kiadványának, valamint az IKEA 2019 Democratic Design Days előadásainak felhasználásával készült.
