Kína után India lesz legnépesebb ország

Azt gondolhatnánk, hogy a túlnépesedés alapvetően a harmadik világot érinti, hiszen ott valóban nő a születések száma, ellentétben a fejlett országokkal, ahol egyre inkább kitolódik a gyerekvállalás ideje, illetve eleve kevesebb gyermek is jön a világra, mint akár csak egy-két generációval korábban. Sokáig Kína vezette a mezőnyt, ám az emberségesnek semmiképpen sem nevezhető születésszabályozása eredményeképp ma már stagnál e tekintetben a maga 1,39 milliárd lakójával.

A prognózisok szerint néhány éven belül India kerülhet az első helyre, ahol a lakosság évente 18 millió fővel növekszik – jelenleg 1,35 milliárdan vannak. Annak ellenére ez a helyzet, hogy a szubkontinensnyi ország szintén lelketlen, ráadásul veszélyes módon, sterilizációval próbálja kordában tartani a népességnövekedést, ugyanis az aluliskolázott, sokszor írni-olvasni sem tudó emberek felvilágosítsa meglehetősen költséges lenne. A sterilizációs programot egyébként 1976-ban indította útjára Indira Ghandi, India akkori miniszterelnöke, aki részben ennek köszönhette aztán a bukását. Bár a Nemzeti Népességi Politika (National Population Policy) 2000-es határozata szerint a sterilizálás csak a páciens tájékoztatásával és beleegyezésével lehetséges, a gyakorlat ennek még ma is sokszor ellentmond.

Aki nem szül, az „henye”

Számos harmadik világbeli országban a fejletlen társadalombiztosítás és egészségügy is hozzájárul a túlnépesedéshez, hiszen a szülők idős korukban, illetve betegség esetén alapvetően a gyermekeikre számíthatnak, de a dogmatizmus is szerepet játszhat a növekvő születésszámban.

Tanzánia miniszterelnöke, John Magufuli például a közelmúltban arra biztatta népét, hogy ne fogadják meg az „idegenek” fogamzásgátlással kapcsolatos tanácsait, mivel azok hátterében bizonyára valamiféle „sötét indíték” áll.

A cikk a hirdetés után folytatódik!

Azokat pedig, akik tesznek a nem kívánt terhesség ellen, egyenesen „henyének” nevezte – a nők dolga ugyanis véleménye szerint az, hogy minél több gyereket hozzanak a világra

Az egész világra veszélyt jelent

Bár nemsokára az emberek 90 százaléka a harmadik világban születik majd, ahol egyébként szintén nő a várható élettartam és csökken a halandóság, a túlnépesedés az egész világra veszélyt jelent. Hogy miért?

Először is: több embernek több élelem kell, újabb mezőgazdasági területek pedig csak újabb erdőirtásokkal nyerhetők. Fák híján azonban feldúsul a szén-dioxid a légkörben, tovább fokozva az üvegházhatást. Mindez rövid időn belül a klímaövezetek eltolódásához vezet, és a viharok, az aszályok, az áradások is mind gyakoribbá válnak.

Ilyen mértékű és ütemű változással az ökológiai rendszer pedig nem tud lépést tartani, és egyszerűen tönkremegy.

Ráadásul afféle ördögi körként a termőföldeket az elsivatagosodás veszélye fenyegeti, a művelés mellett éppen a már említett éghajlatváltozás miatt. Az elsivatagosodás egyébként korántsem új keletű jelenség – már most is bőven akad példa Afrikában –, ám a túlnépesedés miatt egyre nagyobb területet érint.

Kimerülő források, kezelhetetlen mennyiségű szemét

A megnövekedett népesség több energiát is igényel, tovább gyorsítva az éghajlatváltozást – másfelől viszont a fosszilis energiahordozókkal, mint a szén, a kőolaj vagy a földgáz, már most sem állunk túl jól, a megújuló energiaforrások pedig lassan terjednek el. A szintén fogyatkozóban lévő ivóvízkészlet végleg kimerülhet.

Arra pedig, hogy hová tesszük a kilenc-tízmilliárd ember által termelt, minden korábbinál nagyobb mennyiségű hulladékot, végképp nincs válasz.

Elvándorlás, háború, járvány

Az éghajlatváltozás okozta jelenségek miatt városnyi vagy akár országnyi területek válhatnak élhetetlenné, ami jelentős mértékű elvándorláshoz vezet. A Világbank előrejelzése szerint 2050-ig több mint 140 millióan érkezhetnek a fejlettebb régiók országaiba nem is a jobb élet, hanem a puszta túlélés reményében, amelyek azonban nem állnak készen ekkora tömeg befogadására – munkát például szinte biztosan nem tudnak adni minden aktív korú klímamenekültnek.

Akár ki is halhatunk

Az élelmiszer-, víz- és erőforráshiány nyomán háborúk törhetnek ki, a túlzsúfoltság miatt járványok üthetik fel a fejüket. Ám a túlnépesedés már önmagában is úgynevezett „magatartásbeli süllyedéshez” vezethet, amit John B. Calhoun amerikai etológus Universe 25 elnevezésű egérkísérlete során bizonyított.

Calhoun a kísérletet négy hím és négy nőstény egérrel indította, akik természetesen szaporodni kezdtek, így az állomány hamarosan több mint kétezer egyedre duzzadt.

Bár a rágcsálók mindent megkaptak, ami a fizikális jóllétükhöz szükséges, a túlnépesedés miatt destruálódtak. A nőstények elhanyagolták kicsinyeiket, már ha egyáltalán ki tudták hordani a vemhességet, a hímek irritáltak és agresszívek lettek, sőt kannibalizmus és különféle szexuális devianciák is megfigyelhetők voltak körükben. Néhány egyed pedig amennyire tudott, elszeparálódott társaitól – ők viszonylagos biztonságban érezhették magukat, ám cserébe le kellett mondaniuk mindennemű társas kapcsolatról. Az egérpopuláció ezen a ponton gyakorlatilag a kihalás szélére került – Calhoun és sok kollégája szerint pedig ugyanez a folyamat menne végbe emberi közösségben is hasonló körülmények között

A mi felelősségünk is

A katasztrófa a szakértők egybehangzó véleménye szerint egyetlen módon kerülhető el: a túlnépesedés megállításával. Természetesen nem arról van szó, hogy bárkit is korlátozni kellene vagy szabadna a gyermekvállalásban. A megoldást a felvilágosítás és a fogamzásgátlás jelenti – amit persze mondani könnyű, megvalósítani viszont annál nehezebb.

A Föld lakosságának egynegyedét kitevő tíz és huszonnégy év közöttiek nagy részének ugyanis a puszta létéért is nap mint nap meg kell küzdenie, miközben a legalapvetőbb jogait sem tudja érvényesíteni.

A nyugati világnak is felelőssége van abban, hogy ezek a fiatal emberek lehetőséget kapjanak egy méltóbb életre, amibe az oktatás mellett a lehetőségeik ismerete is beletartozik – többek között a családtervezést illetően. Akár egyéni szinten is tehetünk ezért – például bárki „örökbe fogadhat” egy harmadik világbeli nehéz sorsú gyereket, és havi néhány ezer forint adományozásával biztosíthatja az étkezését, a lakhatását vagy az iskoláztatását, ami persze csak egy lehetőség a sok közül.

Annyi biztos, hogy csak az összefogás eredményeképp szakadhat meg végre a nemzedékről nemzedékre hagyományozódó tudatlanság és szegénység, amiben a túlnépesedés gyökerezik – és nincs olyan ember, akinek ez ne lenne feltétlen érdeke, függetlenül attól, hogy a világ mely pontján él.

Mezei M. Katalin