–

A Kettes számú esküdtet nézzük a szüleimmel. Anyu bele-belehorkol, pedig tetszik neki, kimondottan izgalmasnak találja, szó szerint ezt mondta, amikor pár perce felriadt az érintésemre. Nem tudom, mi lenne, ha unalmasnak tartaná, kómába esne?

Apukám is mindent megtesz, hogy ébren tartsa, vad kanálcsörömpöléssel kanalazza a második üveg lekvárt, és szinte audiónarrációban foglal össze minden egyes jelenetet. Rejtély, hova saccolhatja az intelligenciaszintünket, ha azt hiszi, szükségünk van a figyelmünk vakvezetésére, de legalább anyunak valami beépül így a filmből, mint egy hipnózis alatt.

Elképzelem, ahogy kisrealista álmaiba – segít kitolatni valakinek, a sorban a futószalagon nézi az előtte álló vevő termékeit, vagy hogy az exem baseball sapkában számol egytől százig a konyhánkban – betörnek a film fordulatai apám dörmögő hangján, szórványos csámcsogás kíséretében.

Aha, szóval azt hiszi, ő volt, de nem biztos! Durván kiabáltak egymással ennyi ember előtt, de azt egyik sem látta, hogy a srác utánament volna! Nyam-nyam. Ez az ügyész meg nagyon el akarja ítélni, hogy megnyerje a választásokat. 

Direkt a másik szobában hagytam a telefonom, hogy ne nyomogassam a film közben, és megteremtsem azt az illúziót, hogy a készülék van értem és nem fordítva. Kenegetem a mellkasom az önkontroll büszkeségében, miközben az jár a fejemben, hogy de jó lesz majd ránézni és látni, hogy írt az új srác.

Lehet, hogy már ott is csücsül az üzenet, de nem baj, mert ha nem válaszolok egyből, ahogy szoktam, talán sikerül átadnom, hogy nekem, kérem, életem van, én sem egész nap arra várok, hogy írjon. Az utóbbi időben ritkultak a beszélgetéseink, bár még nem ismerjük olyan régóta egymást, hogy egyáltalán lehessen utóbbi időről beszélni, hiszen csak az utóbbi időben ismerkedtünk meg. De tudom, hogy semmi baj, hiszen mondta, hogy nagyon kemény hetek várnak rá a munkában, és nekem is fontos megtapasztalnom, hogy milyen az, ha három hét után még csak épp biztosak vagyunk egymás vezetéknevének lebetűzésében, és nem a közös Revolut számlánkhoz tartozó kártyákra várunk már.  

Jó gyorsan le akarják tudni, tolmácsolja a látottakat apukám, majd szembesül azzal, hogy a második üveg lekvárnak is annyi, és egy vállrántással leteszi maga mellé az üveget. Most kivételesen pont jól jött, hogy apu összefoglalta, mit néztem végig egy perccel ezelőtt, mert nem figyeltem, túlságosan lefoglalt a jelenlét.

Az esküdtek már kurvára mennének haza, és nem is értik, hogy mit keresnek még itt, amikor a napnál is világosabb, hogy a vádlott bűnös, tenkjú, next. Ne olyan hevesen, mondja nem ezekkel a szavakkal Nicholas Hoult karaktere, aki abba az irányba szeretné terelni az esküdteket, hogy azért forgassák egy kicsit jobban meg magukban a bizonyítékokat, hiszen mégiscsak arról kell döntést hozniuk, hogy egy életre leültessenek-e egy embert. Bosszús társai unottan forgatják a szemüket, hogy emiatt a stréber geci miatt nem tudják időben leszidni a gyerekeiket otthon, hogy ne egyenek édességet vacsora előtt. A főszereplő emlékezteti az esküdteket, hogy nem érzelmek, hanem bizonyítékok alapján kéne dönteniük, ráadásul úgy, hogy a felvonultatott bizonyítékok alapos tanulmányozása után minden kétséget kizáró, egyhangú verdiktre jutnak azzal kapcsolatban, hogy a vádlott bűnös vagy sem. Már az asztalt csapkodják néhányan, hogy ne idegesítse őket ez a mitugrász, minden bizonyíték egyértelműen a vádlottra mutat, tényleg ennyire nem akar hazamenni a terhes feleségéhez, vagy mit húzza az időt?! 

Hunyorogva masszírozom a halántékomat, mert máris rávetítettem az életemre ezt a konfliktust, és azon gondolkodom, hogy úristen, ennyire egyértelmű lenne az is, hogy az új srác egy fuckboy?

Hiszen nem hajlandó szelfit küldeni, nem kíván már jó éjszakát vagy jó reggelt, halogatja, hogy együtt aludjunk, közben most zsinórban öt napig bulizott, és új faszképeket töltött fel a privát albumába Grindr-en, illetve felcsattan, ha egy hosszú nap után kicsit lelkizni akarok szex előtt, de legkésőbb utána.

Anyu mély horkolása festi alá, ahogy dagad bennem a meggyőződés, hogy minden igyekezetem ellenére sikerült ismét egy ugyanolyan szabású pólót választanom, amiről már tudom, hogy előnytelen nekem, csak más színben…

Az egyik esküdtet viszont sikerült elbizonytalanítani, és félve benyögi, hogy a bizonyítékok csak közvetettek. Egymás mellé rendezve őket fel lehet építeni belőle azt a sztorit, hogy valóban a vádlott a tettes, de egyik sem kimondottan terhelő.

Köszönöm! Ez a lényeg! Nem állítható ezen a ponton minden kétséget kizáró módon, hogy az új srác fuckboy lenne. A fuckboy legnagyobb ismérve, hogy szexuális kapcsolatra törekszik, miközben úgy tesz, mintha komolyabban érdeklődne, az intimitást manipulációra használja, a felelősséget hárítja. Az új srác valóban nagyon törekszik a szexre, de közben meg szurkol, hogy megkapjak egy munkát, olvassa az Utas és holdvilágot, amiről mindig én jutok eszébe (mondjuk csak akkor?), és egyszer piskótával várt, amikor átmentem… szexelni.

Természetesen nem kellett kétszer mondani, vagyis pontosan kétszer mondta, hogy most már eleget beszélgettünk, akciózhatnánk végre… De nem, nem! Ezek csak közvetett bizonyítékok, és én a filmben szereplő kétkedő esküdthöz hasonlóan nem vagyok hajlandó elhamarkodott ítéletet hozni egy ember fuckboyságáról!

Színház az egész, mondja apukám, ahogy felbont egy zacskó mogyorót és a felét a markába szórja. Nem azt kell eldönteniük, mi az igazság, mert azt nem tudhatják. Két sztori közül választanak, hogy melyik a hihetőbb. Az ügyészségé vagy a védelemé.

Ropogtatása mintha megrengetné a világomat, cikkcakkban tépi fel a talaját annak a sztorinak, amiben eddig olyan biztos voltam. 

Eszembe jut Benő, aki két hete egy parkban arról magyarázkodott nekem, hogy a pasijával miért vannak már megint egy taktusra ugyanolyan lehetetlen sztoriban, mint amiben nemrég voltak, és amiről fogadkoztak, hogy soha többé! Bizonytalanul igazgatta a sapkáját, ahogy kipréselte magából, hogy tudja, milyennek tűnik ez kívülről, másnak sem tetszik, ezért sem beszélnek róla már senkinek, de belülről van értelme. Én is megigazítottam a sapkámat, hümmögtem egyet, és azt mondtam, lehet, hogy inkább azért nem beszélnek róla senkinek, mert egy torokköszörülés vagy szemöldökfelvonás is meglökheti az asztalt, és akkor borul az oly nagy gonddal legyártott  és felépített igazság, hogy ez végül is miért nem egy eggyel mélyebb bugyra ugyannanak a mocsárnak, amibe egyszer már majdnem belefulladtak.

Bevettem egy epret a számba, összeakadt a tekintetünk és alig vártam, hogy lenyeljem, hogy folytathassam az okoskodást: mert a dolgok általában pontosan olyanok, amilyennek kívülről tűnnek. 

Anyu felébredt, apu összefoglalja, hogy miről nem maradt le, hiszen állítása szerint nem aludt, csak pihentette a szemét, én meg már nem is követem, hogy melyik igazság felé húznak a filmben, mert a sajátjaim között őrlődöm.

A dolgok általában pontosan olyanok, amilyennek kívülről tűnnek, tekerem vissza a benős emléket a fejemben, és hol az ő riadt tekintetét, hol magamat látom epret csócsálni a padon. Pontosan olyanok, amilyennek kívülről tűnnek. Így is gondolom. A legtöbb sztori csak annak zavaros, aki benne van. Egy körrel kijjebb, a külső szemlélőknek, a barátainknak sokkal világosabb általában, hogy mi történik velünk, mert nem ellenérdekeltek úgy a valóság felismerésében, mint mi. És hogy lehet az, hogy miközben erről papoltam Benőnek, nem vettem észre, hogy ugyanezt csinálom? Hát úgy, hogy ez más, mert ebben én vagyok belül.

Belülről zavaros csak, hogy tényleg rossz-e valami nekünk, amiről annyira szeretnénk, hogy jó legyen. És még tudjuk is, hogy rossz, de a valóságnak nincs elszántabb ellenfele a reménynél. Hallgatni kéne arra a részünkre, aki először csak suttog, kocogtatja a vállunk, hogy hahó, ez ugyanaz, amiről már tudjuk, hogy nem jó, mert ez a részünk a Demi Moore A szerből, és az első finom jelzések után nem hiába kiabál és rángat, ha nem hallod meg, mert ő fizeti meg az árát ennek a bulinak, ahogy eddig is megfizette, és most is tudja, hogy mi jön, és kurvára nem akar még ocsmányabbá pusztulni csak azért, mert három nap csend után beszívecskézett egy üzenetet a fuckboy. 

Odabújok anyuhoz, ahogy érzem, hogy a valóság végre utat tört magának bennem, és az a tervem, hogy csendben kipotyogtatom a könnyeimet a vállának dőlve, mintha a filmen pityeregnék. Így is teszek, a film után pedig bemegyek a szobámba, nehéz a mellkasom, mikor meglátom a telefonomat az asztalon. Feloldom a kijelzőt, három üzenet is jött a fuckboytól. Szelfi, élménybeszámoló egy kirándulásról és pajkos kifejezése annak, hogy mennyire várja, hogy lásson.

Olyan boldog leszek hirtelen, hát mégsem fuckboy, hát csak nem hiába bíztam ebben az igazságban, hát kapja be Demi Moore! Kiskosztümben rohanok az ügyész után a bíróság folyosóján, hogy erre varrjon gombot!

Egy héttel később végre újra találkozunk, miután lecsillapodtak a munkahelyén a parák és felgyógyult egy betegségből, amit azért átbulizott, de engem nem akart megfertőzni. Tíz percet késik, majd megölel, cukin kávézunk egy helyen, és azt látom a tekintetében, hogy végre megérkezett ebbe. Hazakísér egy darabig, és ahogy sétálunk, egyszercsak rám néz, hogy mondani akarok-e valamit, de nem, ő akar. Hogy végülis ő egy olyan kapcsolatot keres, amit egyrészt nem hívunk annak semmiféleképpen, és amiben nincs rajta semmi nyomás, hogy beszéljünk és találkozzunk, kedve szerint járkálhat ki-be az életemben és a testemben, és ha nekem ez rosszul esik, akkor lécci legalább ne tegyem szóvá, mert nem akarja magát ettől rosszul érezni.

És nem is szeretne erről többet beszélni, persze nem kell most döntenem, de azért jó lenne. Megdöbbent, hogy olyan sürgetéssel villantja fel egy egyoldalú kapcsolat lehetőségét, ahogy a lopott parfümöt szokás a Westend környékén. Szeretném ott helyben azt mondani, hogy akkor ezekkel az igényekkel a kurvázást ajánlom, de két napig gondolkodom, hogy valójában nem pont ezt keresem-e én is, aztán eszembe jut az epret csócsáló srác a padon, és Demi Moore is őrjöng már, úgyhogy egy nagy sóhajjal és egy rövid üzenettel lezárom az ügyet. A bizonyítékok alapos tanulmányozása után, a kórboncnoki és szakértői vélemények figyelembevételével, minden kétséget kizáró módon nem is csak az bizonyosodott be, hogy az új srác fuckboy, hanem az is, hogy bízhatok magamban, ha valamiről érzem, hogy nem jó nekem, mert nem válik attól jobbá, hogy kibírom a rosszat. 

Marton Krisztián

Fotó: Sivák Zsófi