–

„Soha többé ilyet” – követelték Joël Le Scouarnec áldozatai a 2025 februárjában megkezdett per során, amelyet Franciaország legnagyobb gyermekmolesztálási ügyeként tartanak számon. Az egykori belgyógyász-sebésznek 299 áldozatával szemben kell felelnie a különböző kórházakban, több évtizeden át elkövetett szexuális zaklatás és nemi erőszak miatt.

Az áldozatok száma valójában 350 körül jár, ám sokuk esete már elévült, így őket csak tanúként hallgatják meg. A 141 nő és 158 férfi között vannak, akik alig néhány évesek voltak az erőszak idején, de a legidősebb áldozat sem volt több, mint 14.

A gyermekek általában vakbélműtétre érkeztek a kórházba, ahol Le Scouarnec kezelte őket.

A férfi módszere a következő volt: pácienseit a műtét előtti vagy utáni alvó állapotban, esetleg félálomban, az őrzőben erőszakolta meg – de olyan eset is előfordult, amikor lábadozásuk alatt, kórházi szobájukban támadta meg a gyerekeket.

A 74 éves orvos évtizedeken át, szinte napi rendszerességgel követhette el rémtetteit anélkül, hogy bárki leleplezte volna. 2004-ben azonban az FBI egy nagyszabású pedofilellenes akció keretében értesítette a francia hatóságokat arról, hogy a férfi több alkalommal is fizetett pedofil tartalmú képek letöltéséért három különböző, gyermekpornográf oldalon. A francia bíróság ezért 2005-ben négy hónap felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte – ám Le Scouarnec továbbra is szabadon praktizálhatott, mivel az ítélet csak évekkel később, 2008-ban került be az orvosi nyilvántartásába.

Az ellene hozott vádakról és az ítéletről ekkorra már aktuális munkaadója és több fegyelmi szerv is tudott, mégsem zárták ki a gyermekgyógyászatból. Sőt, a következő évben állandó állást kapott egy vidéki kórházban, ahol egészen 2017-es (!) nyugdíjazásáig dolgozott.

Az intézmény igazgatónője később azzal védekezett, hogy nagy volt az orvoshiány, továbbá hogy Le Scouarnec dossziéjában nem szerepelt „szexuális agresszió”, és hogy „mindig mindenkivel kedves volt”.

A lebukás

2008-ra Le Scouarnec gyerekei felnőttek, felesége pedig különköltözött tőle, így a férfi egyedül élt – ha csak nem tekintjük társnak azt a több mint hetven darab (szex)babát, akikkel megosztotta a házát. A babáknak nevet adott, beszélt hozzájuk, szexuális aktusba került velük és bántalmazta is őket, időnként „meg is ölte” némelyiket. Másoktól viszont egyre inkább elszigetelte magát: látogatókat kevéssé fogadott, elhanyagolta magát, ritkán mosakodott, és rászokott az italra is: adagja napi egy liter whiskey volt.

2017-ben azonban a szomszédban lakó, hatéves kislány arról számolt be a szüleinek, hogy az akkor 66 éves orvos mutogatta magát neki a kerítésen át, majd szexuálisan bántalmazta is. Az orvosszakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy a kislány szűzhártyáján sérülések voltak.

A szülők azonnal feljelentést tettek, a férfihoz kiszállt a csendőrség. A házkutatás során a hatósági szervek pedig nemcsak a babákat, parókákat és egyéb szexuális segédeszközöket találták meg, hanem a férfi számítógépének merevlemezén tárolt, több ezer pedofil és zoofil képet is.

A gondosan kategorizált adathalmazban emberi akasztásokról és lefejezésekről, valamint állatokkal szembeni kegyetlenkedésekről készült videókat találtak, de voltak olyan egyértelmű címkékkel ellátott iratok is, mint például „Pedofil leveleim”. A ház körül szétszórva vagy húsz felöltöztetett babát találtak. „Arra használták őket, hogy szexuális aktus vagy maszturbáció közben helyettesítsenek egy igazi kislányt” – olvasható a rendőrségi jelentésben. Az igazán megdöbbentő találat azonban a padló alá rejtett, gondosan vezetett „fekete naplók” voltak.

A „fekete naplók”

 „1998. december 3. – 48 éves vagyok és pedofil” – írta le magának Le Scouarnec születésnapja alkalmából.

A nyomozók összesen 30 év naplóit fedezték fel – de erős a gyanú, hogy ennél több füzet is létezett, csak a korábbiakat valami okból kifolyólag megsemmisítették.

A naplókból tisztán és világosan kiderül, hogy magát „büszke és boldog” pedofilnak tartja, és nem érti, miért kéne „szégyent éreznie” emiatt.

Az összesen több ezer oldalnyi írásban a férfi szinte napi szinten írja le fantáziáit és az általa elkövetett tetteket, bejegyzéseihez pedig sokszor utólag is hozzáírt, amiből sejthető, hogy rendszeresen vissza is olvasta őket.

„Micsoda szerencse! Mikor beléptem a szobába, egyedül találtam a kislányt. Az ajtaja félig nyitva volt, de én gondosan becsuktam, hogy rejtve legyünk a kíváncsi tekintetek elől” – kezdődik például a 2002. június 26-i bejegyzés. A folytatásban a férfi pontról pontra leírja, hogy mit követett el az akkor hétéves kisgyerek ellen. 

A füzetkék tanúbizonysága szerint egy nap alatt akár négy beteget is megtámadhatott, de volt olyan is, hogy ugyanazt a beteget hatszor, különböző időpontokban. Áldozatai között több volt a kisfiú, mint a kislány, és bár vallomásában azt állította, hogy lányokkal nem, csak fiúkkal közösült, ezt a naplóiban találtak, illetve az eszméletüknél lévő tanúk vallomása is megcáfolta. Leírásait többször is a következő mondattal zárja: „köszönöm az örömöt, amit okoztál nekem”.

A naplókban ezen kívül részletesen írt koprofil – olyan fetisisztikus vágy, ami a szexuális izgalmat az ürülékhez köti (a szerk.) – tevékenységéről is. De a naplóban nem csinált titkot abból sem, hogy kutyákkal – köztük a család két skót juhász kutyájával – is rendszeresen követett el zoofíliát.

Benoît Bordenave csendőrtiszt később azt nyilatkozta, hogy nagyon nehéz volt a nyomozásban résztvevőknek felépülnie az olvasottak által okozott megrázkódtatásból.

Akik azt állítják, nem tudtak semmit: a közvetlen család

A férfi családja állítja: semmit sem tudtak a családfő bűntetteiről. Le Scouarnec három fia közül a két fiatalabb teljesen összetört a hallottaktól – soha nem gondolták volna az őket gyerekkorukban zongorázni tanító, a családi jólétet mindenek előtt biztosító apjukról, hogy képes lenne gyerekeket bántani. A férfi maga is azt vallotta: „a saját gyerekei kívül estek szexuális vágyai körén” – naplóiban azonban többször is leírja, hogy szeretett volna egy kislányt is, akit „éjszaka megölelhettem volna”.

Fiai mindhárman megszakították az apjukkal a kapcsolatot, a két idősebb a 2017-es leleplezés óta alkoholista lett és depresszióban szenved. Egyikük lánya szintén szerepel a naplókban – az akkor kétéves gyereket a saját nagyapja abuzálta.

Felesége, Marie-France Le Scouarnec, akivel még az egyetemen ismerkedett meg, szintén azt vallotta, hogy semmit sem tudott egykori férje pedofíliájáról. Az asszony szerint férje „ideális apa” volt és keményen dolgozott, hogy „semmiben se szenvedjünk hiányt”. Anyagi hátterük javulásával felesége hamarosan abbahagyta a munkát, és csak a gyerekek nevelésével foglalkozott. Férje naplói szerint azonban 1996-ban lebukott előtte. „Tudja, hogy pedofil vagyok” – aggódott akkoriban – a 2025-ös perben viszont már tagadta mindezt és azt vallotta: „Nem tudta. Mindarról, amit elkövettem, fogalma se volt”.

A tágabb család azonban nem így emlékszik. Le Scouarnec sógornője és unokahúgai szerint a feleség igenis tudott férje pedofil voltáról, de elnézte neki, míg anyagilag stabil hátteret, „luxuséletet” tudott biztosítani a család számára. A rokonok szerint afelett is szemet hunyt, hogy pont az ő keresztlánya, a nővérének a gyereke volt az, aki a férfi első áldozata lett, és akit ötéves korától egészen tizenhárom éves koráig zaklatott.

Volt felesége szerint a most negyvenes éveiben járó Alexandra „hazudik”, sőt, már ötévesen is „manipulálta” a férjét, „folyton a nyakában lógott” és folyamatosan kereste a lehetőséget, hogy fizikai kapcsolatba léphessen vele.

Nem ő volt az egyetlen családtag, akivel szemben Le Scouarnec szexuális erőszakot követett el: két másik unokahúgát és két családi barát lányát is szexuálisan bántalmazta. 2000-ben Le Scouarnec nővére szembesítette is az orvost azzal, hogy a lányai mindent elmondtak neki a történtekről és a férfi tartott is tőle, hogy fel fogja őt jelenteni – de a nő végül nem tett lépéseket az ügyben. 2020-ban a férfi 15 év börtönt kapott a három unokahúga és két másik lánnyal szembeni szexuális zaklatás és nemi erőszak miatt.

Sokkot kaptak, mikor megtudták, mi történt velük

Az egykori páciensek felkutatása és a vallomásaik felvétele összesen hét évébe telt a nyomozóknak. Nagyjából egy tucatnyian voltak azok, akik mindenre emlékeztek. További 18-nak csak villanások maradtak meg. Voltak, akik az átélt trauma miatt amnéziát kaptak, és

volt, aki azt hitte, hogy ami vele történt, az orvosi „beavatkozás” része volt – hisz ki kérdőjelezné meg gyerekként egy elvileg a segítségére siető orvos tetteit?

Kilencven százalékuknak sejtelme sem volt róla, hogy mi történt velük, így amikor a rendőrség először olvasta fel nekik a füzetekből az őket érintő részeket, sokan közülük összeestek, elájultak a hallottaktól. Előfordult azonban olyan is, hogy végre sikerült szavakba öntenie az egykori pácienseknek azt, ami gyerekkoruk óta kísértette őket. „Amit az emlékezetem elfelejtett, arra a testem emlékezett” – mondta egy volt páciens.

„Az emlékek hiánya nem jelenti a trauma hiányát is. Az erőszak minden formája közül a szexuális erőszak az, amely a legnagyobb hatással van az ember életére” – mondta el a bíróságon az áldozatokat képviselő egyik ügyvéd, aki szerint ez a traumatikus emlékezet „igazi kínzás” a védencei számára. Nem beszélve azokról a tartós utóhatásokról, mint a kórházfóbia, depresszió, alvászavarok, poszttraumás stressz, migrén, krónikus szorongás, különböző függőségek és étkezési zavarok, szexuális zavarok, a testüktől vagy a házasélettől való teljes vagy részleges elhatárolódás, ágyba vizelés, veseproblémák.

Több érintett nő is arról számolt be, hogy nehezükre esett anyává válni, sokan vissza is utasították ezt. Akik mégis gyermeket vállaltak, azoknak nehézséget okoz magukra hagyni, vagy épp orvoshoz vinni őket.

Különösen tragikus, hogy két, a húszas éveikben járó egykori áldozat még a bírósági tárgyalás előtt öngyilkosságot követtek el. Egyikük, egy 25 éves családapa önkezével vetett véget életének, másikuk 24 évesen halt meg drogtúladagolásban. „Bűnösnek érezte magát, mint sokan mások az áldozatok közül” – mondta el ez utóbbi áldozat nagymamája, aki nagyon szoros kapcsolatot ápolt a fiúval. -– A halála előtti utolsó hónapokban nagyon rosszul volt, nem bírta már tovább. Ez az egész tárgyalás sok volt neki, nem látta, mikor lesz vége és nem látott már más kiutat. Elment, véget vetve ezzel a szenvedéseinek – mondta el a hetvenes éveiben járó asszony, aki magát is hibáztatja a történtekért. Az egykori páciensek szülei között egyébként is sokaknak van bűntudata, amiért megbíztak az orvosban és/vagy annak idején nem hittek a gyerekeiknek.

„Sok áldozat családjának igazi trauma volt, mikor szembesültek a valósággal” – mondta el a felperesek ügyvédje. 

Nem emberként tekintett rájuk, hanem a kielégülése eszközeiként

A róla készült pszichológiai profil szerint a vádlott képtelen az empátiára, de mégsem mutatja patologikus állapot jeleit.

Áldozatait nem emberként vagy gyerekként, hanem csak eszközként látja vágyai, rögeszméi és nárcisztikus perverziói kielégítésére: tetteinek teljes tudatában van és „még mindig veszélyt jelent”. 

Ügyvédje szerint a férfi épp ezért kérelmezte a kémiai kasztrációt, és kifejezetten örül neki, hogy börtönbe került. „A börtön megváltás volt a számomra” – mondta el az orvos vallomásában is. – „Addig, míg 2017-ben le nem tartóztattak, semmi nem tudott megakadályozni abban, hogy folytassam” – tette hozzá.

A három hónapon át tartó perben a bíróság többször is megpróbálta megérteni, mi motiválta a férfit tettei elkövetésében, de erre egyszer sem tudott választ adni. „Soha nem voltam áldozata ilyen jellegű cselekménynek” – vallotta, amikor erről kérdezték. Az ugyan kiderült, hogy családjában több erőszakos eset, sőt, még vérfertőzés is előfordult, de őt magát ezek nem érintették személyesen.

Március 20-án tartott beszédében bűnösnek vallotta magát, teljes egészében elismerve az ellene felhozott vádakat.

Nem egyetlen ember bűntettei, hanem egy egész rendszeré

De hogy lehetséges az, hogy egy több mint 350 áldozatot szedő pedofil bűnözőnek ennyi időn keresztül sikerült elkerülnie, hogy letartóztassák? Hogy dolgozhatott anélkül egészen a nyugdíjazásáig gyerekekkel, hogy soha senkinek nem tűnt volna fel, mit csinál?

Mert hogy Le Scouarnec bűnös, az nem kérdés. Az ügyész a kiszabható legmagasabb büntetést, 20 évnyi börtönt kért rá, amit minden valószínűség szerint meg is fog kapni – ebből 12,5 év letöltendő szabadságvesztés lesz. A rá korábban kiszabott 15 évvel együtt ez azt jelenti, hogy élete végéig rács mögött marad. De vajon mihez kezd mindezzel a francia igazságszolgáltatás, a társadalom és az áldozatok? 

Az ügy ugyanis nemcsak jogi, hanem társadalmi szinten is jelentős hatással volt Franciaországra. A nyilvánosság előtt zajló tárgyalás és az intenzív médiajelenlét a figyelmet az egészségügyi intézményekben előforduló szexuális visszaélésekre irányították.

„Hogy ilyen sokáig büntetlen tudott maradni, az a hozzá közel állók hallgatásának is köszönhető” – vélik az áldozatokat képviselő ügyvédek.  „Sokakat elvakított Joël Le Scouarnec társadalmi státusza, és abból indultak ki, hogy egy orvos nem tenne ilyet… – magyarázza Frédéric Benoist, a La Voix de l'enfant egyesület ügyvédje, aki szerint mindez az egészségügyi intézmények és rendszer diszfunkcionalitását is jelzi.

Az orvos áldozatai és a különböző áldozatvédő egyesületek épp ezért valódi politikai tetteket várnak, hogy megakadályozzák a hasonló esetek jövőbeni előfordulását az egészségügyben.

„Nem tudjuk elfogadni, hogy ez az ügy úgy végződjön, ahogyan kezdődött: teljes csendben” – olvastható közös állásfoglalásukban. – 

„Ez a per nem csupán egy férfi pere, hanem egy egész intézményrendszer pere. Intézményi mulasztások sorozata, passzív cinkosság, figyelmen kívül hagyott figyelmeztetések, felhígult felelősség, az igazságügy lassúsága, a koordináció hiánya, és a hallgatás kultúrája vezetett hozzá... Mindez az ország rendszerszintű hiányosságainak látlelete".

„Ennek a pernek elektrosokknak kellett volna lennie. Ehelyett csak egy hosszú várakozás lett. Konkrét intézkedésekre várunk” – fogalmazta meg elvárásaikat a május 24-ei tüntetésen a 200 megjelent áldozat egyike, a 11 éves korában bántalmazott Ivan.

Az áldozatok és támogatóik épp ezért egy „tárcaközi bizottság” felállítását követelik, hogy ez az eljárás „ne egy kihagyott lehetőség, hanem fordulópont legyen”.

El akarják érni, hogy szüntessék meg a gyerekek ellen elkövetett szexuális erőszak elévülését, a pedofil bűncselekmények és nemi erőszak esetében pedig a büntetési tételt emeljék a jelenlegi 20 helyett 30 évre. Tegyék törvényileg kötelezővé az orvosok számára a kiskorúak elleni szexuális erőszak gyanújának bejelentését, és „a szexuális erőszakért elítélt személyek számára az egészségügyi szakmák gyakorlásától való eltiltást”,

valamint „átláthatóságot és szankciókat” is várnak az egészségügy és az orvosi kamara részéről.

Ennek azonban eddig nem sok jele van: pár támogató nyílt levélen és kiálláson kívül a politikusoktól semmit sem kaptak.

Mráv Noémi