Kiről szól?

Elterjedt frázis, hogy a féltékenység mindig a féltékeny félről szól, azonban már az adás elején felhívja a figyelmet arra Orvos-Tóth Noémi, hogy ez nem mindig van így, és nem szerencsés a kérdést ennyivel elütni: „Könnyen abba a hibába esünk, hogy azt mondjuk, a féltékenység a másikról szól, de ez nem feltétlenül igaz. Szólhat a kapcsolat dinamikájáról is. Lehet, hogy kialakul egy olyan kapcsolati dinamika, amiben az egyik fél azt érzi, hogy nincs eléggé biztonságban. Ennek számtalan oka lehet, például a pár egyik fele szorongóan kötődik, sokkal több megerősítésre, sokkal intenzívebb kapcsolódásra van szüksége, mint a másiknak, aki pedig inkább kerüli az intimitást.

Ez a két típus általában egymásra talál, és az egyik azt érzi, hogy nem elég, a másik pedig, hogy ez túl sok.

[…] De persze szólhat a féltékenység a másik félről is – például ha önbizalomhiánya van –, de nem mindig, úgyhogy kerülném az általánosítást” – figyelmeztet Noémi.

Krajnyik Cinti kérdésére, miszerint a vendégek közül ki féltékeny típus, mély hallgatás a válasz – ezek szerint senki nem gondolja magát féltékenykedőnek, de Bereczki Zoli gyorsan tisztázza: ez nem jelenti azt, hogy sosem volt féltékeny. „Nincs csörömpölés, nincs kiabálás, hanem ilyekor visszahúzódom” – magyarázza Zoli, és hozzáteszi, hogy amikor ilyen érzések támadtak benne, a másik számonkérése helyett inkább magába nézett, vajon mi vezethetett oda, hogy féltékeny lett.

D. Tóth András Orvos-Tóth Noémi D. Tóh Kriszta Bereczki Zoltán Kerekes Vica Ki vele!

Kerekes Vica pedig azzal kapcsolódik a beszélgetéshez, hogy ő már volt olyan párkapcsolatban, ahol a másik féltékenysége komoly vitákhoz vezetett, sőt, volt, aki a Vica munkájával járó intim jelenetek miatt borult ki.

„Állítólag megígértem neki, hogy nem fogok többet vetkőzni”

– mesélte Vica, hogyan reagált egy fülledt filmes jelenetére az egyik volt barátja.

Mi számít megcsalásnak?

Sok párnál abból adódnak konfliktusok, hogy a felek számára máshol húzódik a megcsalás határa, de ezt nem tisztázzák előre. Míg van, akinek az is árulás, hogy a tudta nélkül csetelget a párja egy másik emberrel, addig vannak, akiknek az is belefér, hogy a társuk másokkal is ágyba bújik.

Kerekes Vica a többség táborát erősíti azzal, hogy ő még sosem beszélte meg egyik partnerével sem, hogy kinek hol vannak a határai, de nem is volt ebből probléma, azt mondja, ez adta magát.

D. Tóth András Orvos-Tóth Noémi D. Tóh Kriszta Bereczki Zoltán Kerekes Vica Ki vele!

Bereczki Zoli viszont azt mondja, egy színészházaspárnál még nehezebb ezeket a vörös vonalakat kijelölni a munkájukból adódóan. „Nem lehet színpadi csók? Nem lehet intim jelenet egy filmben?” A színészpartnerek egy próbafolyamat során simán váltanak olyan üzeneteket egymással, amiben például egy szexjelenet mikéntjét beszélik meg.

„Ez a való életben szexting.

Nekem ezért is nagyon nehéz megfogalmazni, hogy mi a megcsalás” – mondja Zoli.

D. Tóth András Orvos-Tóth Noémi D. Tóh Kriszta Bereczki Zoltán Kerekes Vica Ki vele!

„Megmondom, ha irigy vagyok”

Az adásban szóba került a testvéri és a szakmai irigység is. Utóbbiról Kerekes Vica azt meséli, sosem mondták a szemébe a pályatársai, ha féltékenyek voltak rá, ő azonban, amikor így érez, kerek perec megmondja a másiknak. „A szakmánkban inkább irigységről lehet beszélni, mint féltékenységről. És voltam már irigy másra, de én el is szoktam mondani az illetőnek. Ezzel szoktam ezt oldani magamban, hogy ne faljon fel az érzés.”

Ha kíváncsi vagy, volt-e valaha szakmai irigység D. Tóth Kriszta és D. Tóth András között, hogyan kezelte Bereczki Zoli második gyereke születésekor, hogy a nagylánya esetleg féltékeny lehet a kistesójára, a vendégek megosztották-e valaha az aktuális partnerükkel, hogy hány emberrel feküdtek le, és érdekel, hogyan működik egy poliamor, azaz többszerelmű kapcsolat, illetve miként kezelik a féltékenységet benne, akkor nézd meg a Ki vele! ma esti adását 19.00-tól a Viasat3-on!

Dián Dóri

Fotók: VIASAT3 / Fábián Bori