Férfiak női szakmákban: egy dúla, egy műkörmös és egy óvodapedagógus gondolatai

–

Felhívtam néhány egyetem tanulmányi osztályát, hogy megtudjam, mekkora az egészségügyi, illetve óvodapedagógus képzésben lévő férfi hallgatók aránya. Mint kiderült, a magyar nyelvű képzésben, magyar állampolgárként képződő hímnemű szülész- vagy védőnő ritka, mint a fehér holló, az angol nyelvű szakképzésen viszont akadnak szülésznőnek (midwife) tanuló fiatalemberek. Óvodapedagógusból valamivel több van, de attól azért továbbra sem kell tartani – vagy abban reménykedni, ugye –, hogy férfiak ezrei lepik el az óvodákat.

(És ha valakiben felmerült volna, hogy mégis mi a szülésznő, illetve védőnő munkakör megnevezése akkor, ha azt történetesen egy férfi látja el, meg fogtok lepődni. Akkor is szülész-, illetve védőnő. )

A hagyományosan női munkakörök rosszul fizetnek

Azok a munkakörök, amelyeket jellemzően nők töltenek be, általában akkor is rosszul fizetnek és nagy megterheléssel járnak, ha egyébként a társadalmi megbecsülésük magas. Egyes esetekben pedig még ez sem áll fenn.

Így aztán nem csoda, hogy a férfi – akitől napjainkban ugyanúgy alapelvárás, hogy legyen ápolt és érzelmileg érett, mint az, hogy keressen sokat, a háztartásban és családban pedig aktívan vállaljon szerepet – inkább lesz építőipari szakmunkás vagy irodista egy multinál, mint kisgyermekgondozó.

Ráadásul mivel az „isten fizesse meg” továbbra sem számít hivatalos fizetőeszköznek,

hiába a jó szándék és a szakmai elkötelezettség, bizonyos helyeken és szerepekben szinte sosem látunk férfit, hiszen belőlük lesz majd az, aki az anya gyedes, gyeses időszakában eltartja a családot.

Ha ehhez még azt is hozzáadjuk, hogy sokak szerint egy férfi sosem lesz képes olyan jól támogatni egy családot a gyereknevelésben vagy egy szülési folyamatban, mint egy nő – gondolom, azért, mert neki magának nincs vaginája –, akkor nem csoda, hogy még ha akad is olyan, aki kipróbálná magát a kismamák és babák, illetve gyerekek között, inkább más utat választ.

Egyes „szent őrültek” mégis engednek a hívásnak, és társadalmi ellenszélben, a konvenciókkal szembemenve vállalják, hogy utat törnek és új mintákat alakítanak ki. És milyen jól teszik!

Ma már egy óvó bácsi nem kuriózum

Juhász Péter óvodapedagógus, az Óvóbácsi Zsongodája formáció énekes-zenésze azt mondja, tíz évvel ezelőtt bármikor és bárhol társalgást tudott indítani pusztán azzal, hogy elmondta, mivel foglalkozik. Ma már talán kevésbé lepődnek meg, ha elmeséli, óvodapedagógusként egy csapat négy-öt éves testi-szellemi fejlődéséért felel, de szerinte ennek ahhoz is köze van, hogy Székesfehérváron rajta kívül két további óvó bácsi is dolgozik.

„Azért lettem óvodapedagógus, mert hívást éreztem rá és tudtam, hogy nekem itt van dolgom. Most, hogy szemmel látható összeg landol a bankszámlámon a hónap elején, valamivel persze könnyebb, de akkor is teljes szívvel és lélekkel láttam el a feladataimat, amikor ennek nem volt igazán számottevő anyagi vonzata, és elsősorban a mellékállásban tartott zenés-dalos gyerekfoglalkozások adták a családom anyagi stabilitását.

Nekem az óvodapedagógia elsősorban figyelem, türelem, odaadás és színtiszta szeretet, együttműködés a gyerekkel és a szülővel a nevelés során”

– mondja Juhász Péter, akit mindenki csak Peti bácsinak hív.

Az óvodapedagógus azt meséli: a szülők részéről sosem találkozott cinikus megjegyzésekkel vagy aggódó pillantásokkal.

„Pályakezdő pedagógus voltam még, amikor az egyik dajka megkérdezte, mit szólnak a szülők, amikor a kiscsoportos kislányukat én kísérem ki. »Mit szólnának?« – kérdeztem erre én. De pontosan emlékszem arra a pillantásra” – mondja Juhász Péter, akinek azért elsősorban kedvező tapasztalatai vannak. 

„A szülők általában örülnek nekem és jólesik nekik látni, hogy a gyerekük nemcsak női, hanem férfi mintákat is lát az óvodában töltött idő alatt.”

Mindenki Peti bácsija azt meséli, hogy egy óvodányi pedagógus között egy férfi igazi aduász, akinek bizonyos értelemben bűvköre van. Ugyanakkor hangsúlyozza azt is, hogy valójában ő is ugyanolyan pedagógus, mint a kollégái: lelkiismeretes és alapos.

„A munkahelyi helyzeteimben én is ugyanolyan óvodapedagógus vagyok, mint bármelyik másik: a napirend szerint fejlesztem a gyerekek képességeit. Mesélek, mondókázom, énekelek, ebédet osztok, orrot törlök, mókázom, de következetes vagyok – mutat rá, de azt mondja, azért van, ami őt is megváltoztatta. – Akkor is imádtam a munkámat, amikor civilben egyedülálló férfiként éltem. De amikor megismertem a páromat és a két gyerekét, majd mi is közös babát vállaltunk, igazán megértettem mindazt, amit korábban a könyvekből tanultam.

Amióta apa vagyok, máshogy állok bizonyos kérdésekhez, más mélységben élek meg nevelési helyzeteket és másként mérlegelek. Az apaságom által jobb pedagógus, a pedagógusi tapasztalatom miatt pedig jobb apa vagyok.

Vagyis mindenki nyer. Legtöbbet a gyerekem, aki épp annyi idős, mint az ovis csoportom tagjai, szóval igazán áldott állapotban vagyunk.”

Szülés és születés: egy férfi is lehet jó dúla

Bozó Balázs eredeti végzettsége szerint villamosmérnök. Azt mondja, a multis hajtásból egy „lelkivirágzás-élmény” billentette ki, amelynek hatására átértékelte az életet, és szakközépiskolai tanárnak állt. Ezen az úton haladva talált rá a spiritualitásra, most pedig jógával, gyógynövényekkel, energetikával és újjászületés-élményekkel is foglalkozik. Utóbbi vezette el a dúlaképzésre, ahol első és egyetlen férfiként vett részt.

„Elsősorban azért választottam a dúlaképzést, mert szerettem volna vízbenszülés-vezető lenni. Mondhatni, nem a világlátásom változott a dúlaság hatására, hanem a világlátásom változásainak hatására lettem dúla.

Van olyan dúlatársam, aki Mexikóban vált dúlává, én pedig támogatójaként sok előadásra kísértem el. Ezeken a kurzusokon sokat hallottam a természetes szülésről, a női energiákról, és úgy érzem, valamelyest megértettem a misztikumát. Ebből ered, hogy csodálom a nőket, az anyákat. Azt hiszem, hogy a szülés szent és egyúttal spirituális dolog.”

Azt mondja, bár apai minőségében legjobb tudása szerint volt jelen mindkét gyerekének születésekor, ma, a dúlai tudással felvértezve már máshogy, másként támogatná a társát egy hasonló helyzetben. 

„Két fiam van. Az egyikük császármetszéssel, a másikuk hüvelyi úton született. Ha akkor tudom azt, amit most, minden másként zajlott volna. Nem lett volna például gátmetszés, csak azért, mert az orvos kezdő és fél. Bízom benne, hogy a harmadiknál majd minden tudásom felhasználhatom” – meséli. Azt mondja, dúlai tudása az újjászületés támogatásában is kíséri őt, egy-egy ilyen élmény pedig többnyire látványos következményeket hoz magával. Arról is beszél, hogy a szülésre való felkészülés bizony apaként is számtalan irracionális félelemmel jár együtt. Annak idején, az első gyereke születése olyan folyamatot indított el benne, amire nem számított. És hogy mit gondol arról, hogy sokak szerint csak az lehet igazán támogató dúla, aki maga is nő, vagy akár már szült is?

„Egy ember bármiben tud segíteni egy másik embernek. Ha a segítő férfi, akkor azért, mert egy férfi szuperereje a nőt megtartani. Ha nő, akkor meg azért, mert hasonló az anyához. Bármilyen nemű lehet, ha alázatos a másikkal és a feladattal.

Jobban oda kellene figyelnünk egymásra, ez pedig csak úgy működik, ha saját magunkra is figyelünk. Olyannak képzelem el, mint a balettban: a férfi és a nő annyira egyek, hogy egymás minden mozdulatát, rezdülését érzik, szinte előre tudják, másként nem tudnák egymást megtartani.

A férfinak ilyen teret kellene tartania a nőnek, akinek pedig körbe kéne vennie a férfit. Így a szülés egy csodálatos tánccá válhat, akár a párkapcsolat.”

Az igazsághoz ugyanakkor az is hozzátartozik, hogy még sosem kapott felkérést arra, hogy végigkísérjen egy anyát a teljes várandósságon és a szülésen. Mint mondja, szívesen vállalná, akár egy párkapcsolatban élő, akár egy egyedülálló anya kérné a segítségét.

„Annak idején a dúlatársaim nagy meglepődéssel vették tudomásul, hogy egy férfi is van a csapatban, és kíváncsiak voltak, tényleg elmennék-e szülést támogatni. Persze hogy igen! Ráadásul ha valaki kifejezetten apa nélkül, egyedülállóként vállal gyereket, különösen jól jöhet a férfienergia a születési térbe. Én mindenesetre szívesen kísérnék egy anyát, ha engem kérne fel.” 

A szépségipar nem csak a nők játszótere

A szépségipar kapcsán sokaknak a hollywoodi filmek csillogása, konspirációs elméletek, gyilkos tekintetek és a kiélezett verseny jut eszébe. Tenk József, alias Extreme Joe Nails azt mondja, bár a valóság sokkal árnyaltabb, ez nincs is olyan messze tőle. Az eredetileg virágkötőként végzett szakember, majd két évtizedet húzott le a családi vállalkozásban, mielőtt a körmözésre váltott.

„Amikor elkezdtem keresni, mivel foglalkozhatnék, aminek semmi köze sincs a virágkötészethez és a növényekhez, csak egy dolgot tudtam biztosan: hogy váltani szeretnék és a magam urává válni. Nem akartam kollégákat, se főnököt, csak élni nyugisan a szürke életemet – és ez a terv nekem tökéletesen megfelelt. Csakhogy nagyon gyorsan népszerű lettem, sokan kezdtek követni és hirtelen annak ellenére álltam reflektorfényben, hogy nem ez volt az eredeti cél.”

Azt mondja, sosem érdekelte különösebben mások véleménye, mert mindig is tudta, hogy ez az ő élete, amiben az ő boldogsága neki kell hogy fontos legyen. Mégsem volt számára félelem nélküli a váltás.

„Harminchat évesen új szakmát tanulni, pláne úgy, hogy előtte egy másik szakmában már sikeresnek és elismertnek számítottam, félelmetes volt.

Utólag mégis örülök, hogy meghoztam ezt a döntést, mert szerelemszakma a körmözés, amit imádok csinálni.”

Azt azért nem állítaná, hogy könnyű talpon maradni a sok tehetséges nő között. „Mindig is nőinek tartott munkát végeztem és ha kiderült, hogy én, egy férfi is lehetek tehetséges vagy sikeres, akkor irigységgel és rosszindulattal találtam szembe magam. Ez különösen a tanulási folyamat alatt mutatkozott meg, mert az oktatók hamar meglátták bennem a tehetséget. Én pedig tudtam, hogy ha sokra akarom vinni, gyorsan kell tanulnom, mert már nincs sok időm. Ebben a szakmában már nincs huszonöt évem fejlődni.”

Azt meséli, a képzés élete legnehezebb időszaka volt, mert akkoriban nemcsak főállásban dolgozott és tanult, hanem egy súlyos magánéleti válságot is megélt. Mégis úgy érzi, megérte. 

„Mint minden szakmának, ennek is van rengeteg szépsége és sok árnyoldala is. Egyszerre vagyok művész, pszichológus, coach, könyvelő, raktáros, recepciós, kommunikációs szakember, és még száz meg egy dolog. Emellett ebben a szakmában csak a vendégnek lehet rossz napja, a körmösnek nem: minden alkalommal minden értelemben a maximumot kell nyújtanom. Mégis imádom azt a szabadságot, amit a vállalkozói lét és a körmözés ad. Nem cserélném el semmiért.”

Joe kendőzetlen őszinteséggel mesél arról is, hogyan hatnak rá a sztereotípiák, amikkel gyakran szembe találja magát.

„Az emberek látják, hogy kopasz vagyok, hogy a bal kezemen tizenhárom centi hosszú a köröm, és ítélkeznek felettem mindenféle ismeretség nélkül. Persze amikor megismernek, többnyire megváltozik az álláspontjuk.

Szabadszájú, laza és végletekig önazonos, őszinte ember vagyok. Ami azt is jelenti, hogy ha hozzám egy nő megérkezik, akkor nemcsak szép körmöket kap, hanem megértő, támogató közösséget is. Ezek a csajok, akik hozzám járnak, nemcsak önmagukhoz, hanem egymáshoz és hozzám is jók: ha kell, főznek egy jó húslevest, ha kell, felsegítik a másikat és megigazítják a koronáját. Ettől személyes, ettől igazi az egész.”

Joe hozzáteszi: 2025-ben itt az ideje annak, hogy a társadalom megértse, olyan emberekre van szükség, akik örömmel mennek be dolgozni, és szívesen, mosollyal az arcukon teljesítenek – függetlenül attól, hogy az adott szakmát eredetileg melyik nemnek szánták.

„Nem azért születtünk, hogy a társadalmi elvárásoknak éljünk! Minden ember más és mindenkit más tesz boldoggá. Vagyis mindenki válasszon olyan szakmát, ami boldoggá teszi és kiteljesíti őt. Lehet undorral és szenvedve túlélni. Csak ugye minek?”

Z. Kocsis Blanka