Kopasz, piercinges, queer, és még a gravitációval is dacol – Cynthia Erivo felemelkedése

–

Szerelmes levél mindenkinek, aki „más”

Cynthia Erivo 1987. január 8-án született nigériai bevándorlók gyerekeként Londonban. A szülők, bár hivatalosan nem kértek és kaptak menekültstátuszt, a nigériai polgárháború miatt hagyták el otthonukat, és érkeztek az Egyesült Királyságba. Erivo még kicsi volt, amikor elváltak: ő és a húga az anyjukkal maradt, aki egyedül, kemény küzdelmek árán, ápolónőként nevelte a gyerekeket. Az apa elhidegült a lányaitól, végül Erivo kamaszkorában ki is tagadta őket. Nem csoda, hogy a színésznő elsősorban az anyja lányának tartja magát: az ő iránta való tiszteletből adta pár éve alapított produkciós cégének az Edith’s Daughter nevet. 

De itt nem állnak meg a hasonlóságok Erivo és az általa megformált karakter, Elphaba Thropp, a későbbi gonosz nyugati boszorkány között, akit zöld színe miatt, de szintén elutasít az apja. Erivo ugyanis rövid kitérő után – amikor zenepszichológiát tanult a Kelet-londoni Egyetemen – a világ egyik legrangosabb drámaiskolájába, a Royal Academy of Dramatic Artba (röviden RADA) nyert felvételt, amely intézmény némileg olyan volt számára, mint amikor Elphie belép a Shiz Egyetemre. A RADA diákjai nagyrészt előkelő, gazdag családokból származtak, Erivo pedig gyakran kívülállónak, furcsának érezte magát köztük, és megtapasztalta, milyen népszerűtlennek, kiközösítettnek lenni. 

„A Wicked szerelmes levél mindenkinek, aki másnak érzi magát, vagy nem érzi magát a helyén. Aki sétált már be úgy egy szobába, hogy érezte, nem fogadják el” – nyilatkozta a Varietynek. 

(Azóta persze nagyot fordult a világ: Cynthia Erivo ma már elismert előadóként színészetet oktat a RADA-n, amely tavaly alelnökévé választotta.) 

Diplomája megszerzése után rövid ideig brit televíziós műsorokban szerepelt, majd figyelme a színpadi színészet felé fordult. Először Mary Clerence nővért alakította az Apácashow brit musicalváltozatának turnéján, majd a West Enden lépett fel Alice Walker csodálatos regénye, a Bíborszín musicalverziójában Celie-ként. Szintén a Bíborszín-musicalben debütált a Broadwayn:

2015 és 2017 között játszotta Celie-t, a gyerekkorától kezdve súlyos abúzusnak kitett, mégis talpra állni képes, eszes, humoros és bölcs queer nőt. Munkájáért Erivo 2016-ban elnyerte a legjobb musicalszínésznőnek járó Tony-díjat, 2017-ben pedig a legjobb musicalalbumnak járó Grammyt. 

Megtalálni, és merni kiereszteni a hangodat

Közben tévés, filmes karrierje is beindult. 2017-ben megkapta Aretha Franklin szerepét a National Geographic Géniusz című, a legnagyobb tehetségek életútját feldolgozó sorozatában – egy későbbi évadban nyújtott alakításáért Emmyre is jelölték. 2018-ban filmben is bemutatkozott: ki más, mint a nagy hatású és varázslatos előadóművész, Viola Davis mellett, a Nyughatatlan özvegyek című bűnügyi thrillerben. Bár Erivo alakította Holly Gibney nyomozót Stephen King A kívülálló című regényének HBO-adaptációjában, és feltűnt a Walt Disney élőszereplős Pinokkiójának Kék tündéreként is, az igazi sikert a Harriet című mozi hozta el számára 2019-ben. 

Harriet Tubmant, akiről a film szól, „a fekete Mózes”-ként is szokták emlegetni: húsz év rabszolgaság után szabadult fel, majd az abolicionista mozgalom egyik meghatározó alakjává vált. A Földalatti Vasút kalauzaként mintegy 300 rabszolgának segített a szökésben, a polgárháborúban pedig az északiak oldalán harcolt, ő volt az első amerikai nő, aki fegyveres támadást vezetett, mely által további 750 embernek segített visszaszerezni a szabadságát. Cynthia Erivót az életrajzi film kapcsán a legjobb színésznő és a legjobb eredeti dal kategóriájában is Oscar-díjra jelölték. Sajnos egyik szobrocskát sem vihette haza, de a Stand up című dal pazar előadásával neve örökké fennmarad a díjátadók történetében. 

A méltóságteljes ikon

Amikor a Wicked szereposztását tervezték, a rendező, a Step Up-filmek készítőjeként ismert Jon M. Chu, eredetileg nem szeretett volna neves színészeket a főbb szerepekre. Ám hamar világossá vált, hogy az olyan dalok, mint a Defying Gravity, a The Wizard and I, vagy a Popular, nagyon nehezek, és profi előadókat követelnek. 

Ariana Grande-Butera (aki a gyerekénjével való újbóli összekapcsolódást szimbolizálandó, az apjától örökölt Butera vezetéknevet is kiíratta a stáblistára) állítólag nem volt visszafogott Galinda Upland szerepének megszerzésében: számos alkalommal elment meghallgatásokra, énekelni, felolvasni. Cynthia Erivo viszont kikötötte a menedzsmentjének, hogy csak akkor szóljanak neki, ha valódi érdeklődés mutatkozik iránta a filmkészítők részéről. „Én eleinte ellenálltam a dolognak, mert mindig is úgy láttam őt, mint egy méltóságteljes, érinthetetlen ikont” – nyilatkozta a Washington Postnak Chu. 

Végül Erivo egy nappal azután, hogy a Los Angeles-i Filharmonikusokkal telt ház előtt énekelt Broadway-klasszikusokat, jelentkezett a Wicked meghallgatására. „Igazából ő volt az, aki elvállalta a szerepet, nem mi döntöttünk” – idézte fel a rendező. 

„Nyertem egy testvért”

– árulta el az amerikai ELLE magazinnak Cynthia Erivo az Ariana Grandéval való kapcsolatáról. Elmondása szerint azóta is mindennap beszélnek, több közös tetoválásuk is van, az internetet pedig keresztül-kasul bejárták azok a mémek, amelyeken támogatása jeléül Grande nem Erivo kezét fogja, hanem – részben a színésznő extrém hosszú körmei miatt – csupán a mutatóujját szorítja az ujjaival.

„Emlékszem az első napra, amikor találkoztunk. Jon M. Chu házában voltunk, és ott volt Stephen Schwartz is (a Wicked zeneszerző-dalszövegírója). Stephen eljátszott nekünk néhány dalt, és először énekeltünk együtt Arianával. Működött.

Nagyon bensőséges dolog valakivel együtt énekelni.

Van egy nagyon szép tánc benne – követnem kell téged, neked pedig követned kell engem. Az egyik leghálásabb dolog volt [a film elkészítésében], hogy volt valaki, aki ennyire nyitott és elérhető volt, és ez azt jelentette, hogy én is az lehetek” – mesélte Erivo. 

A két előadó között a kémia is jól működik, elképesztően hiteles, ahogy a vásznon – és talán azon túl is – egymásra találnak ebben a valószínűtlen barátságban. A zöld és a rózsaszín, a kitaszított és a népszerű, a földhözragadt és a hiszékeny mégis tud kapcsolódni egymáshoz (talán bennünk, az énrészeinket tekintve is). Az Elphaba és Galinda közti táncjelenet a film egyik legmegrendítőbb része: az a pillanat, amikor az érzelmileg magára hagyott Elphie-t végre elkezdi tükrözni, érvényesíteni valaki. 

„Óz egy nagyon queer hely”

– mutatott rá Grande a GLAAD nevű szervezetnek adott interjújában. A musicalben tényleg szemkápráztatók a díszletek, izgalmasak a jelmezek, Chu és csapata állítólag tényleg elültetett 9 millió tulipánt a nyitójelenethez, valamint elkészítette azt a 16 tonnás vonatot, ami Smaragdvárosba szállította a főszereplőket. Minden grandiózus, rikító, látszólag bárkinek lehet lenni, és bárhogyan kifejezheted magad. A Wicked első részében ugyanakkor azt látjuk, hogy egyedül zöldnek lenni nem lehet, de senki nem magyarázza meg, miért nem, ami egyrészt rámutat a társadalmi előítéletek önkényes voltára, másrészt a rasszizmus allegóriáját is behozza.

Cynthia Erivo első kérése, miután megkapta a szerepet, az volt, hogy Elphabának legyenek mikrofonatai, ami a fekete nők gyakori hajviselete. Nem akarta ugyanis, hogy a zöld szín teljesen eltörölje azt, hogy egy fekete nő játssza a karaktert. A Broadwayn egyébként korábban még nem fordult elő ilyen, a West Endben viszont Alexia Khadime már évek óta alakítja Elphabát. Erivo, akit – ahogy Drew Barrymore-nak is elmondta – a készítők teljesen bevontak a kreatív folyamatba, a figura esetében a műkörmök mellett is részben azért döntött, hogy tisztelegjen a gonosz nyugati boszorkány egy korábbi megformálója, Margaret Hamilton előtt. 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Ricardo Delgado (@ricardodelgadoart) által megosztott bejegyzés

Erivo jó néhány interjúban beszél arról is, milyen volt zöld színűnek lenni, amit szintén az ő kérésére nem CGI-jal oldottak meg. „Megváltoztatja a szoba genetikai összetételét, amikor az emberek egy zöld szemű, szeplős, zöld emberre néznek. A lehető legteljesebb élményt akartam átélni, hogy mindenki más is a lehető legteljesebb élményben részesülhessen” – magyarázta.

Van a kemény munka, és van Erivo 

A színésznő azt is elárulta, hogy mivel sok piercingje van, egy művész készített számára egy fülprotézist, ezt viseli a zöld szín alatt. Magát a színt pedig állítólag külön neki keverték ki, az árnyalatnak pedig a Cynthia Green nevet adták. Minden reggel 3-4 órát vett igénybe, hogy átfessék őt, attól függően, hogy épp mekkora testfelület látszott a jeleneteiben. Erivo ezért gyakorta 5-kor vagy 6-kor kelt, hogy reggel a futópadon edzve végigénekelje, gyakorolja a dalait, aztán a sminkszobában folytassa a készülődést. 

Elképesztő teherbírásáról a kollégái közül is többen nyilatkoztak, köztük Danielle Brooks, aki a Bíborszín musicalben (és a filmes adaptációban) szerepelt. „Cynthiának őrült munkamorálja van. A lány maratonra készült, miközben napi két előadást végignyomott. Mindig is hihetetlen koncentráció volt benne” – mesélte. Erivo rendkívül atletikus, a repülős jeleneteket is kaszkadőr nélkül, maga csinálta, miközben kristálytisztán énekelt; és arról is beszélt, hogy nagy álma, hogy egyszer eljátszhassa Serena Williamst. 

A sok munka mellett viszont nem válik robottá vagy érzéketlenné, sőt. A hírek szerint ő volt az, aki sütit sütött a többieknek, és aki kíváncsian végigkérdezett a rendezőasszisztenstől kezdve a szélgépkezelőn át a kameramozgatóig mindenkit, hogy mivel foglalkozik, mert szerette volna, hogy az összes stábtag munkája látható, a teljesítménye pedig elismert legyen.

„Amikor az ember ilyen nyomás alatt készít filmet, néha elfelejti az emberi mivoltát. De az, ahogy Cynthia emlékeztetett rá minket, beépült film DNS-ébe” – hangsúlyozta Jon M. Chu rendező. 

Önazonosan szárnyalni

Cynthia Erivo több helyen elmondta, ami vele történik, azért is csodálatos, mert közben hiteles tudott maradni. A színésznő 2022-ben bújt elő biszexuálisként a brit Vogue-nak, azóta inkább a queer jelzőt használja (és a she/her névmásokat). „Csodáltam mindenkit, aki képes volt megtestesíteni az igazi, autentikus énjét, úgy viselni a queerségét, mint egy tollboát, és büszkén kimondani, hogy ez egy gyönyörű része annak, aki ő. […] Úgy éreztem, mintha a saját közösségemet egy üvegdobozon belülről nézném. Ott voltak mindannyian – élénkek, gyönyörűek, szerelmesek –, én pedig az orromat az üveghez nyomva figyeltem őket. Időbe telt, míg kijöttem onnan.” 

Bár azt lehet tudni, hogy Erivo 2022 óta van együtt a szintén színésznő Lena Waithe-tel (she/her névmást használ); gondosan ügyel a magánéletére. Azt azonban a Los Angeles-i LMBT Center díjátadó gáláján kiemelte:

„Itt állok előttetek: fekete, kopasz, piercinges és queer. Mondhatom, tudok egy-két dolgot arról, mit jelent különbözőnek lenni. Elphaba története azt üzeni, hogy egy színes, erős, varázslatos nő – annak ellenére, hogy becsmérlik, démonizálják és diszkriminálják – hogyan válik hőssé.

Hogyan értelmezi újra az ellene felhasznált címkéket. A Wicked egy nő arra való jogának kinyilvánítása, hogy minden erejével együtt létezhet.”

Erivo Elphabája az érzelmi transzparancia csodája. Olyan mély fájdalmat, annyi jelentést, tartást hordoz, ami messze a vásznon túlról jön. Mire eljutunk a Wicked első részének híres záródalához, a Defying Gravityhez, addigra Cynthia Erivo olyan jól dolgozott, olyan jó művészi döntéseket hozott, hogy a legtöbb mozdulata, megnyilvánulása ikonikussá válik. Ahogyan megmarkolja a seprűt, magához ragadja a hatalmát. Ahogy elfordul, és lassított felvételként lebeg a fekete köpenye. Ahogy kiszakadnak belőle az utolsó hangok, egy elnyújtott, felszabadult kiáltás, amely minket, nézőket is az égig emel.

Milanovich Domi